Szovátán edzőtáboroztak az asztaliteniszesek

Szovátán edzőtáboroztak az asztaliteniszesek

Három hét vakáció után a Székelyudvarhelyi ISK-FSK asztaliteniszesei elkezdték a felkészülést a következő szezonra. Első stációként július 17–24. között a Fejér-Konnert András által Szovátán rendezett nemzetközi asztalitenisz-edzőtáborban vettek részt.

Zátyi Tibor

2016. július 26., 16:222016. július 26., 16:22

2016. július 26., 18:042016. július 26., 18:04

 

Az üdülővárosban az ISK-FSK felnőtt A divíziós csapatának tagjai mellett a fiatalabb korosztályok is képviselve voltak.

Az edzőtáborban romániai, németországi, magyarországi és moldovai sportolók szerepeltek, létszámuk (edzőkkel együtt) meghaladta az ötven főt. A tréningeket neves edzői gárda irányította: Fejér-Konnert András, Nemes Olga, a soltvadkerti Valics Emese, valamint az ISK-FKS edzői testvérpárosa, György Szilárd és István. Az egyhetes tréning során a technikai és taktikai elemek gyakorlása mellett a fizikai felkészülés is szerepet kapott, naponta 6–8 órát tartott a program.

„A remek hangulatú és magas színvonalú edzéseken csapatunk játékosainak sikerült ismét belerázódniuk az edzésritmusba, az utolsó napon rendezett versenyen meg is mutatkozott a hatékony felkészülés” – mondta György István edző. A felnőtt korosztályban a címvédő Mózes Gyula nyert, 3–1-re legyőzve csapattársát, Bogdan Sîngeorzant, a harmadik helyen pedig az udvarhelyi Tamás Szabolcs és a németországi Jürgen osztozott. Az utánpótlás korosztálynak kiírt versenyt az ISK-FSK játékosa, Cristian Cîndea nyerte, a döntőben 3–0-ra legyőzte a kolozsvári Rosenfeldet, a harmadik helyen két jászvásári, Susanu és Covaciuc végzett.

Az ISK-FSK július 25-étől egy hétig Ivóban edzőtáborozik, itt főleg a fizikai felkészülésen lesz a hangsúly, majd augusztus 1-jétől itthon folytatódik a felkészülés, a francia másodosztályban szereplő Lille csapata egy hétre csatlakozik az udvarhelyi fiúkhoz. Ezután már élesben megy a játék, hiszen augusztus 6–7-én rendezik meg az ISK Góbé Kupát. A kétnapos nemzetközi tornán az ország legjobb utánpótlás korosztályú asztaliteniszezői mellett magyarországi és franciaországi játékosok is ütőt ragadnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Szász Kincső az ifjúsági bajnok

Csíkszeredai sportoló nyerte a román ifjúsági fallabda (squash) bajnokságot.

Szász Kincső az ifjúsági bajnok
Szász Kincső az ifjúsági bajnok
2017. március 10., péntek

Szász Kincső az ifjúsági bajnok

2017. március 08., szerda

Országos versenyt nyert Ferencz Katalin

Brassó megyében, Prázsmáron tartották a fedettpályás díjugrató-bajnokság utolsó versenyét, amely csíki sikerrel zárult.

Országos versenyt nyert Ferencz Katalin
Országos versenyt nyert Ferencz Katalin
2017. március 08., szerda

Országos versenyt nyert Ferencz Katalin

2017. március 08., szerda

Legyőzték a címvédőt az ifjúsági tekések

A Marosvásárhelyi Elektromaros Romgaz női ifjúsági tekecsapata idegenben is legyőzte a bajnoki címvédő Vajdahunyadi Siderurgicát az országos tekebajnokság 5. fordulójában. 

Legyőzték a címvédőt az ifjúsági tekések
2017. március 07., kedd

Történelmi elismerés Novák Eduárdnak

Mostantól mások lesznek az erőviszonyok – nyilatkozta Novák Eduárd, miután az Európai Kerékpáros Szövetség elismerésben részesítette, majd beválasztotta abba a 15 fős küldöttségébe, amely szavazhat a világszövetség tisztújító közgyűlésén.

Történelmi elismerés Novák Eduárdnak
2017. március 07., kedd

Németországban versenyeztek a H2O Team úszói

A Marosvásárhelyi H2O Team Sportklub úszói három érmet és több előkelő helyezést szereztek hétvégén Berlinben az International Swim Meeting 2017 elnevezésű versenyen.

Németországban versenyeztek a H2O Team úszói
2017. március 07., kedd

Csíki érmek a felnőtt cselgáncsbajnokságon

Jól szerepeltek Csíkszereda képviselői a Kolozsváron megrendezett felnőtt egyéni cselgáncs országos-bajnokságon. Több ezüst- és bronzéremmel tértek haza.

Csíki érmek a felnőtt cselgáncsbajnokságon
2017. március 06., hétfő

Besztercén tékvandóztak a csíkiak és az udvarhelyiek

Hatodik alkalommal rendezték meg Besztercén az országos szintű, Ilyo-kupával díjazott WTF tékvandóversenyt. Csíkszeredai és Székelyudvarhelyi sportolók is érmes helyezéseket szereztek.

Besztercén tékvandóztak a csíkiak és az udvarhelyiek
2017. március 02., csütörtök

Megvédte címét az Elektromaros női csapata

A Marosvásárhelyi Elektromaros Romgaz női tekecsapata tavalyhoz hasonlóan idén is elhódította a Román Kupát, miután megnyerte a sorozat Kolozsváron, a Györgyfalvi modern sportközpontban megrendezett utolsó fordulóját.

Megvédte címét az Elektromaros női csapata
Megvédte címét az Elektromaros női csapata
2017. március 02., csütörtök

Megvédte címét az Elektromaros női csapata

2017. március 02., csütörtök

Ditriders: sikeres idény után, nagy célok előtt

Újra nyeregbe szálltak már a Ditrói Ditriders Sportklub terepmotoros versenyzői, elindult a felkészülés, a gyakorlás a 2017-es év versenyeire. Legalább a múlt évi eredményeket szeretnék megismételni, de már ezzel is magasra teszik a lécet.

Ditriders: sikeres idény után, nagy célok előtt
Ditriders: sikeres idény után, nagy célok előtt
2017. március 02., csütörtök

Ditriders: sikeres idény után, nagy célok előtt

2017. március 01., szerda

Libiczey László nyerte a horgászversenyt

Először szerveztek téli horgászversenyt a Gyilkos-tó jegén. Hatvanegy résztvevő próbálta ki magát lékhorgászatban, a gyergyószentmiklósiak és Hargita megyeiek mellett Marosvásárhelyt és Sepsiszentgyörgyöt is képviselték, de Bákóból is jöttek horgászok.

Libiczey László nyerte a horgászversenyt
Libiczey László nyerte a horgászversenyt
2017. március 01., szerda

Libiczey László nyerte a horgászversenyt

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!