Csonka kerettel áll ki a HSC Csíkszereda

Csonka kerettel áll ki a HSC Csíkszereda

Fotó: Veres Nándor

Utolsó két Mol ligás mérkőzésére készül a HSC Csíkszereda a 2014/15-ös idényben. Az alapszakasz utolsó két összecsapásán, szombaton az Érsekújvárt, vasárnap pedig a rájátszásba jutásért küzdő Ferencvárost fogadja a csíki hokicsapat, amely nyolc játékosát kölcsönadta a Progymnek.

2015. január 29., 17:172015. január 29., 17:17

2015. január 29., 17:302015. január 29., 17:30

A hétvégi két csíkszeredai mérkőzés érdekessége, hogy a csíki csapatból kilenc játékosra nem számíthat Christer Dreberg vezetőedző, és a szabályzatban szereplő minimális megengedhető létszámmal, 15-en fognak pályára lépni a csíkiak.

A Ferencváros elleni mérkőzés után a kanadai ponterős hátvéd, Erik Spady elbúcsúzott a csapattól, és a lengyel bajnokságban érdekelt Krakkói Cracoviához igazolt. A hátvéd mellett azonban lesznek még hiányzók. A HSC-t működtető Csíkszeredai Sportklub vezetősége a csapat nyolc játékosát – Bors Huba, Farkas Tamás, Molnár Zoltán, Molnár Zsombor, Ruczuj Gellért, Salló Alpár, Michal Satek és Trancă Dániel – kölcsönadta a román bajnokság középszakaszában, majd elődöntőjében érdekelt Gyergyószentmiklósi Progymnak. A vezetőség egyrészt szerette volna, hogy a sportolók további játéklehetőséghez jussanak ebben az idényben, ugyanakkor segíteni akarja a Gyergyószentmiklósi Progym csapatát, hogy sikeres évet zárjon a román pontvadászatban.

A hétvégi páros mérkőzést így tizenöt játékossal kezdi meg a HSC. Kapusposzton Stanislav Kozuch és Ilyés Norbert, hátvédposzton Gecse Hugó, Nagy István, illetve Papp Szabolcs, míg csatárposzton Bíró Gergő, Bíró Mátyás, Bíró Ottó, Bíró Tamás, Geréb István, Shane Heffernan, Hildebrand Szabolcs, Mihály Ede, Rokaly Norbert és Pasi Salonen lesz bevethető. Várhatóan Bíró Ottó – akárcsak az elmúlt mérkőzéseken – hátvédként fog játszani

A keret átalakulása nagy fejtörést okoz Christer Dreberg vezetőedzőnek. „Még nem tudom, hogy milyen sorokat tudunk kialakítani. A lehetőségekhez mérten megpróbálunk maximális erőbedobással küzdeni a két találkozón. Szeretnénk bravúrt elérni, de ez nem lesz egyszerű” – nyilatkozta. Íme, a hétvégi műsor.

Péntek (január 30.): Debrecen–Dunaújváros (19 órától) és Miskolc–Újpest (20).

Szombat (január 31.): HSC Csíkszereda–Érsekújvár (18) és Brassói Corona–Ferencváros (18).

Vasárnap (február 1.): Csíkszereda–Ferencváros (19), Brassó–Érsekújvár (19), Debrecen–Miskolc (19) és Újpest–Dunaújváros (19).

JÉGKORONG MOL LIGA

#CsapatM3P2P1P0PLg-KgPsz
1.Miskolc4023737171-8486
2.Dunaújváros40236110137-10682
3.Érsekújvár40205312156-13073
4.Brassó401821010131-11768
5.Debrecen40153418129-13155
6.Újpest40124420119-16748
7.Ferencváros40113422108-14643
8.Csíkszereda404452797-16725

 

A február elsejéig tartó alapszakaszban minden csapat három oda-vissza kört játszik. Az első és második helyezett egyből az elődöntőbe jut, a harmadik a hatodikkal, a negyedik az ötödikkel küzd meg a négy közé kerülésért. Az elődöntő február 17-én, a finálé március 7-én rajtol. A párharcok az egyik fél negyedik sikeréig tartanak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Szépít a Progym, vagy lezárja a párharcot a Sportklub?

Egy győzelemre van a döntőbe jutástól a Csíkszeredai Sportklub a román felnőtt jégkorongbajnokságban. A három nyert mérkőzésig tartó sorozatban a csíkiak hazai pályán kétszer legyőzték a Progymet. A sorozat szombat este Gyergyószentmiklóson folytatódik.

Szépít a Progym, vagy lezárja a párharcot a Sportklub?
2017. március 08., szerda

Két harmad után támadt fel a Sportklub

Két harmad után még a vendég Gyergyószentmiklósi Progym vezetett szerdán este a Csíkszeredai Sportklub ellen a Vákár Lajos Műjégpályán a román felnőtt jégkorongbajnokság elődöntőjében. A harmadik játékrészben aztán feltámadt a csíki gárda.

Két harmad után támadt fel a Sportklub
Két harmad után támadt fel a Sportklub
2017. március 08., szerda

Két harmad után támadt fel a Sportklub

2017. március 07., kedd

Az első meccset a Sportklub nyerte

Hazai győzelemmel kezdődött a román felnőtt jégkorongbajnokság székelyföldi elődöntője. A három nyert mérkőzésig tartó sorozat első mérkőzésén a Csíkszeredai Sportklub kedden este hazai pályán 6–2-re legyőzte a Gyergyószentmiklósi Progymet.

Az első meccset a Sportklub nyerte
Az első meccset a Sportklub nyerte
2017. március 07., kedd

Az első meccset a Sportklub nyerte

2017. március 07., kedd

Kezdődik a Sportklub–Progym párharc a döntőért

Négy vidéki csapat vehet részt a kedden este kezdődő és az egyik csapat harmadik győzelméig tartó román jégkorongbajnoki elődöntőben. Az már biztos, hogy egy Hargita megyei együttes ott lesz a fináléban.

Kezdődik a Sportklub–Progym párharc a döntőért
2017. március 06., hétfő

Csíkszereda nyerte az U20-as hokidöntőt

Gál Sándor edző tanítványai, a Csíkszeredai ISK csapata nyerte az U20-as korosztályú román jégkorong-bajnokság döntőjét.

Csíkszereda nyerte az U20-as hokidöntőt
Csíkszereda nyerte az U20-as hokidöntőt
2017. március 06., hétfő

Csíkszereda nyerte az U20-as hokidöntőt

2017. március 05., vasárnap

Progym: a fiatalok is legyőzték a Sportult

Győzelemmel hangolt az elődöntőre a Gyergyószentmiklósi Progym a román jégkorongbajnokság alapszakaszának utolsó meccsén. A piros-fehérek a sereghajtót vasárnap is simán megverték.

Progym: a fiatalok is legyőzték a Sportult
Progym: a fiatalok is legyőzték a Sportult
2017. március 05., vasárnap

Progym: a fiatalok is legyőzték a Sportult

2017. március 04., szombat

Vereséggel zárt a Sportklub, tarolt a Progym

Kétgólos hátrányból állt fel a Vákár Lajos Műjégpályán a címvédő Galaci Dunărea, és megszerezte mindhárom pontot a Csíkszeredai Sportklub vendégeként. A Gyergyószentmiklósi Progym kiütéssel nyert a Sportul Studențesc ellen.

Vereséggel zárt a Sportklub, tarolt a Progym
2017. március 02., csütörtök

Zárul a hokibajnokság alapszakasza

Véget ér a román felnőtt jégkorongbajnokság alapszakasza, szombaton és vasárnap lejátsszák az utolsó négy mérkőzést. A Csíkszeredai Sportklub a Galaci Dunăreát fogadja, a Gyergyószentmiklósi Progym pedig a Sportul Studențesc együttesét.

Zárul a hokibajnokság alapszakasza
Zárul a hokibajnokság alapszakasza
2017. március 02., csütörtök

Zárul a hokibajnokság alapszakasza

2017. február 27., hétfő

Izlandon hokiznak a székely lányok

Az izlandi Akureyriben hétfőn kezdődik a divízió 2/B jelű női jégkorong-világbajnokság, amelyen a Csíkszeredai Sportklub játékosaira épített romániai együttes is részt vesz. 

Izlandon hokiznak a székely lányok
Izlandon hokiznak a székely lányok
2017. február 27., hétfő

Izlandon hokiznak a székely lányok

2017. február 26., vasárnap

Kétszáz lőtt gólnál tart a Sportklub

Második meccsén is könnyedén nyert a Csíkszeredai Sportklub a Sportul Studențesc együttese ellen. Míg szombaton huszonhatszor találtak be a kék-fehérek a fővárosiak kapujába, vasárnap tizenöt gólt szereztek a csíkiak.

Kétszáz lőtt gólnál tart a Sportklub
Kétszáz lőtt gólnál tart a Sportklub
2017. február 26., vasárnap

Kétszáz lőtt gólnál tart a Sportklub

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!