Kikapott a Galactól a Progym

Kikapott a Galactól a Progym

A piros-fehérek immár zsinórban háromszor kaptak 8 találatot. Galac 8-3-ra és 8-6-ra verte őket.

Székelyhon

2015. október 04., 18:552015. október 04., 18:55

2015. október 04., 19:122015. október 04., 19:12

Az újabb légiósokkal megerősített bajnoki címvédő ellen nem sok esélye volt a Progymnak pénteken. Bár a Dunărea játéka nem volt olyan színvonalú, hogy attól meg kellene rettenni, a gyergyóiak hibáit kihasználva simán begyűjtötték a három pontot. Basilideszék ugyan a meccs első perceiben olyan rohamokkal veszélyeztették a galaci kaput, hogy akár 3-0 is lehetett volta az előny ide, a helyzetek azonban kimaradtak, Gogáék pedig gyakorlatilag első három lehetőségüket ki is használták. Nagy tapsot érdemelt azonban a fiatal Madarász Levente találata, aki Csergő passzát vágta védhetetlenül a vas alá. A Dunărea ezután három újabb gólt lőtt, és csúfos vereség felé tartott a mérkőzés, de a második harmad 16. és 17. percében gyors egymásutánban Nyerges és Kiricsenko is gólt lőtt, szorosabbá téve a különbséget. Ezután azonban már nem sikerült nagyot alakítani, 8-3-ra nyertek a galaciak megérdemelten. 

Másnap is vereség jött, de ez más volt. A mérkőzés végén vastapssal köszönte meg a szurkolótábor a fiúk küzdelmét. Galac vezetett, Elekes-Darabont egyenlített, Galac újra vezetett, Csergő újra egyenlített, majd ez ismétlődött, és ismét a Debrecenből hazatért Elekes-Darabont volt a gólszerző. Ezután a galaciak kétszer is betaláltak, és nagyon hajtottak, hogy eldönthessék a meccset. A gyergyói játékosok azonban nem adták fel. Sőt Csergő, Novak és Kiricsenko is gólt lőtt, mindenki meglepetésére, a Progym átvette a vezetést a második szünet előtt.

A harmadik harmadra azonban elfogyott a gyergyói játékosok ereje, ennek köszönheti Galac a győzelmét.
Kiemelkedő volt Vaclav Novak teljesítménye: öt gólpassz és egy gól mellett számos olyan megmozdulás fűződik hozzá, ami feldobta a mérkőzést.

Gyergyói Progym-Galaci Dunărea 3-8 (1-4, 2-2, 0-2). Gólszerzők: Madarász Levente, Csergő Hunor, Nyerges Lajos, illetve Szergej Csernenko 2, Konstantyin Rijabenko, Lőrincz Levente, Hildebrand Szabolcs, Szőcs Szabolcs, Adrian Irimia, Pál Zoltán.

Gyergyói Progym-Galaci Dunărea 6-8 (2-3, 4-2, 0-3). Gólszerzők: Elekes-Darabont Hunor 2, Csergő Hunor 2, Vaclav Novak, Vitalij Kiricsenko, illetve Hildebrand Szabolcs 2, Juraj Durkech 2, Szőcs Szabolcs 2, Flinta Botond, Robert Krajci.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Szépít a Progym, vagy lezárja a párharcot a Sportklub?

Egy győzelemre van a döntőbe jutástól a Csíkszeredai Sportklub a román felnőtt jégkorongbajnokságban. A három nyert mérkőzésig tartó sorozatban a csíkiak hazai pályán kétszer legyőzték a Progymet. A sorozat szombat este Gyergyószentmiklóson folytatódik.

Szépít a Progym, vagy lezárja a párharcot a Sportklub?
2017. március 08., szerda

Két harmad után támadt fel a Sportklub

Két harmad után még a vendég Gyergyószentmiklósi Progym vezetett szerdán este a Csíkszeredai Sportklub ellen a Vákár Lajos Műjégpályán a román felnőtt jégkorongbajnokság elődöntőjében. A harmadik játékrészben aztán feltámadt a csíki gárda.

Két harmad után támadt fel a Sportklub
Két harmad után támadt fel a Sportklub
2017. március 08., szerda

Két harmad után támadt fel a Sportklub

2017. március 07., kedd

Az első meccset a Sportklub nyerte

Hazai győzelemmel kezdődött a román felnőtt jégkorongbajnokság székelyföldi elődöntője. A három nyert mérkőzésig tartó sorozat első mérkőzésén a Csíkszeredai Sportklub kedden este hazai pályán 6–2-re legyőzte a Gyergyószentmiklósi Progymet.

Az első meccset a Sportklub nyerte
Az első meccset a Sportklub nyerte
2017. március 07., kedd

Az első meccset a Sportklub nyerte

2017. március 07., kedd

Kezdődik a Sportklub–Progym párharc a döntőért

Négy vidéki csapat vehet részt a kedden este kezdődő és az egyik csapat harmadik győzelméig tartó román jégkorongbajnoki elődöntőben. Az már biztos, hogy egy Hargita megyei együttes ott lesz a fináléban.

Kezdődik a Sportklub–Progym párharc a döntőért
2017. március 06., hétfő

Csíkszereda nyerte az U20-as hokidöntőt

Gál Sándor edző tanítványai, a Csíkszeredai ISK csapata nyerte az U20-as korosztályú román jégkorong-bajnokság döntőjét.

Csíkszereda nyerte az U20-as hokidöntőt
Csíkszereda nyerte az U20-as hokidöntőt
2017. március 06., hétfő

Csíkszereda nyerte az U20-as hokidöntőt

2017. március 05., vasárnap

Progym: a fiatalok is legyőzték a Sportult

Győzelemmel hangolt az elődöntőre a Gyergyószentmiklósi Progym a román jégkorongbajnokság alapszakaszának utolsó meccsén. A piros-fehérek a sereghajtót vasárnap is simán megverték.

Progym: a fiatalok is legyőzték a Sportult
Progym: a fiatalok is legyőzték a Sportult
2017. március 05., vasárnap

Progym: a fiatalok is legyőzték a Sportult

2017. március 04., szombat

Vereséggel zárt a Sportklub, tarolt a Progym

Kétgólos hátrányból állt fel a Vákár Lajos Műjégpályán a címvédő Galaci Dunărea, és megszerezte mindhárom pontot a Csíkszeredai Sportklub vendégeként. A Gyergyószentmiklósi Progym kiütéssel nyert a Sportul Studențesc ellen.

Vereséggel zárt a Sportklub, tarolt a Progym
2017. március 02., csütörtök

Zárul a hokibajnokság alapszakasza

Véget ér a román felnőtt jégkorongbajnokság alapszakasza, szombaton és vasárnap lejátsszák az utolsó négy mérkőzést. A Csíkszeredai Sportklub a Galaci Dunăreát fogadja, a Gyergyószentmiklósi Progym pedig a Sportul Studențesc együttesét.

Zárul a hokibajnokság alapszakasza
Zárul a hokibajnokság alapszakasza
2017. március 02., csütörtök

Zárul a hokibajnokság alapszakasza

2017. február 27., hétfő

Izlandon hokiznak a székely lányok

Az izlandi Akureyriben hétfőn kezdődik a divízió 2/B jelű női jégkorong-világbajnokság, amelyen a Csíkszeredai Sportklub játékosaira épített romániai együttes is részt vesz. 

Izlandon hokiznak a székely lányok
Izlandon hokiznak a székely lányok
2017. február 27., hétfő

Izlandon hokiznak a székely lányok

2017. február 26., vasárnap

Kétszáz lőtt gólnál tart a Sportklub

Második meccsén is könnyedén nyert a Csíkszeredai Sportklub a Sportul Studențesc együttese ellen. Míg szombaton huszonhatszor találtak be a kék-fehérek a fővárosiak kapujába, vasárnap tizenöt gólt szereztek a csíkiak.

Kétszáz lőtt gólnál tart a Sportklub
Kétszáz lőtt gólnál tart a Sportklub
2017. február 26., vasárnap

Kétszáz lőtt gólnál tart a Sportklub

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!