Elkezdődött a Bölények Ligája

Elkezdődött a Bölények Ligája

Fotó: Pál Árpád

Tizennégy csapat részvételével indul a férfi kézilabda Bölények Ligája. A Székelyudvarhelyi KC szerdán délután 5 órától a Resicabányai Adrian Petrea vendége lesz.

Pál Gábor

2016. augusztus 30., 16:212016. augusztus 30., 16:21

2016. augusztus 30., 17:002016. augusztus 30., 17:00

A Nemzeti Ligáról átkeresztelt bajnokság lebonyolítási rendszere nem változott az előző szezonhoz képest. Ezúttal is az oda-visszavágós alapszakasz után a legjobb nyolc csapat kerül be a felsőházi rájátszásba, az utolsó hat pedig az alsóháziban küzdhet a kiesés ellen. A playoffban egyenes kieséssel lehet eljutni a negyeddöntőtől a fináléig, a párharcok az egyik fél két győzelméig tartanak. 

Egy, a Prosport.ro honlapon megjelent cikkben összegezték a nyári szezonban történt játékosmozgásokat. Eszerint 259 játékost neveztek a bajnokságba, ezek 21 százaléka idegenlégiós. A nyáron 82 átigazolást hajtottak végre a klubok, egyebek közt azért ilyen sokat, mivel a felbomlott Nagybányai Minaur és Zsilvásárhelyi Energia játékosainak többsége az országban maradt, őket pedig szerződtették a régi és újonc csapatok.

Ezúttal is nagyon erős kerettel rendelkezik a címvédő Bukaresti Dinamo, amely túl sok játékost nem igazolt, de el sem engedte a régieket. Rajta kívül a Bukaresti CSM-mel és a Steauával is számolni kell, illetve a Dél-Dobrudzsa KC-val, amelynél olyan tapasztalt játékosok okozhatnak fejtörést ellenfeleiknek, mint például Rudi Stănescu, Laurențiu Toma, Braniszlav Angelovszki vagy Dalibor Cutura.

Orbán és Nagy is volt csapata ellen játszhat

Összesen négy újonc együttes lesz a következő szezonban: a Dél-Dobrudzsa KC (amely a csődbe ment Konstancai HCM helyett jött létre), a CSU Suceava, a Fogarasi VSK és a Szatmárnémeti VSK. Utóbbi kettőnél játszik az SZKC egy-egy volt neveltje: a marosludasi születésű Nagy Andrei a fogarasiaknál, a szatmáriaknál pedig az udvarhelyi Orbán Szilárd kapus, aki a nyári szünetben igazolt át.

Egyszer már legyőzték a resicaiakat

Kedden a Dél-Dobrudzsa KC–Temesvári Poli nyitómeccsel elkezdődött a bajnokság. Szerdán terv szerint lejátsszák az első forduló összes találkozóját. A Székelyudvarhelyi KC a Resicabányai Adrian Petrea vendége lesz. Papírforma szerint a KC-nak idegenben is le kellene győznie a Krassó-Szörény megyei együttest. Egyszer már játszottak egymás ellen, az udvarhelyi felkészülési tornán hét góllal, 33–26-ra nyertek a hazaiak. A meccset nem közvetíti egyik televíziócsatorna sem.

A kézilabda-szövetség által közzétett program szerint az SZKC legközelebb jövő kedden 19 órától játszik hazai pályán, vendége a Bukaresti Steaua lesz.

Férfi kézilabda, Bölények Ligája, 1. forduló: Dél-Dobrudzsa KC–Temesvári Poli (kedd, 16 óra), Bukaresti Dinamo–Szatmárnémeti VSK (kedd, 19.30, Dolce Sport 1), CSM Focșani–Bukaresti Steaua (szerda, 16 óra, TVR2), Resicabányai HC Adrian Petrea–Székelyudvarhelyi KC (szerda, 17 óra), Dunărea Călărași–Bukaresti CSM (szerda, 20 óra, Digi Sport), CSU Suceava–Fogarasi VSK (szerda, 18 óra), HC Vaslui–Tordai Potaissa (szerda, 18.30). 

Az SZKC kerete
Kapusok: Petar Jokanovics, Rangel Luan Da Rosa. Balszélsők: Csog Vencel, Chike Onyejekwe, Goce Ojleszki. Jobbszélsők: Andrei Mihalcea, Makszim Baranau. Irányító: Josip Peric, Goran Kuzmanoszki, Balázs Botond. Beállós: Tálas Huba, Szász András, Milorad Kukoszki. Jobbátlövők: Mitar Markez, Cristian Ghiţă. Balátlövők: Vitalij Komogorov, Fekete Róbert. Edző: Vlad Caba. Másodedző: Goran Kuzmanoszki. Kapusedző: Kocs Levente.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

A végére elfogyott az ellenfél

Megtörte rosszabb sorozatát a Székelyudvarhelyi KC, és három bajnoki mérkőzést követően szerzett ismét győzelmet. Pénteken délután a városi sportcsarnokban nyolc góllal verte az agilisen játszó HC Vaslui együttesét.

A végére elfogyott az ellenfél
A végére elfogyott az ellenfél
2017. március 10., péntek

A végére elfogyott az ellenfél

2017. március 09., csütörtök

Vaslui csapatát fogadja az SZKC

Megtörné rosszabb sorozatát a Székelyudvarhelyi KC a férfi kézilabda Bölények Ligájában. Az előző három mérkőzésén csupán két pontot szerzett együttes pénteken 17.30-kor a HC Vaslui csapatát fogadja a városi sportcsarnokban.

Vaslui csapatát fogadja az SZKC
Vaslui csapatát fogadja az SZKC
2017. március 09., csütörtök

Vaslui csapatát fogadja az SZKC

2017. március 07., kedd

Csíkszereda–Zetelaka döntők kézilabdában

Székelyudvarhely volt a házigazdája az ifjúsági 4-es (2004-2005-ben születettek) és az ifjúsági 5-ös korosztályú (2006 után születettek) megyei lány kézilabda-bajnokságának. 

Csíkszereda–Zetelaka döntők kézilabdában
2017. március 04., szombat

Begyűjtötték a kötelező három pontot idegenben

Második félidei magabiztos játékának köszönhetően a Marosvásárhelyi Mureşul győzelemmel tért haza a Dacia Mioveni elleni kiszállásáról a női kézilabda A osztály B csoportjának 18. fordulójában.

Begyűjtötték a kötelező három pontot idegenben
2017. március 02., csütörtök

Utolérte az éllovast az Active 7

Mindkét mérkőzését megnyerte a Hargita megyei női kézilabda-bajnokságban szereplő Marosvásárhelyi Active 7 a Szász Albert Sportiskola sporttermében rendezett múlt vasárnapi hazai tornáján.

Utolérte az éllovast az Active 7
Utolérte az éllovast az Active 7
2017. március 02., csütörtök

Utolérte az éllovast az Active 7

2017. március 01., szerda

Küzdelmes véghajrában szereztek pontot Bukarestben

Egymás után második döntetlenjét érte el a Székelyudvarhelyi KC a férfi kézilabda Bölények Ligájában, szerdán délután az utolsó percekben egyenlítve szerzett egy pontot a Bukaresti CSM vendégeként.

Küzdelmes véghajrában szereztek pontot Bukarestben
2017. február 27., hétfő

Megszakadt a Mureşul rossz sorozata

Fölényesen nyert a sereghajtó Kisjenői Crișul ellen a Marosvásárhelyi Mureşul a másodosztályú női kézilabda-bajnokság 17. fordulójában, ezzel megszakította négy mérkőzés óta tartó vereségi sorozatát.

Megszakadt a Mureşul rossz sorozata
Megszakadt a Mureşul rossz sorozata
2017. február 27., hétfő

Megszakadt a Mureşul rossz sorozata

2017. február 25., szombat

Osztozkodott a pontokon az SZKC és a Dunărea

Fordulatos mérkőzést láthatott az udvarhelyi közönség szombaton délben a városi sportcsarnokban. A Székelyudvarhelyi KC és a Dunărea Călărași összecsapásán tizenöt másodperccel a meccs vége előtt egyenlítettek a hazaiak.

Osztozkodott a pontokon az SZKC és a Dunărea
2017. február 23., csütörtök

Călărași csapatát fogadja az SZKC

A tavaszi idény egyik meglepetéscsapatát, a Dunărea Călărași-t fogadja szombaton a Székelyudvarhelyi KC, a mérkőzést 12 órától rendezik a városi sportcsarnokban.

Călărași csapatát fogadja az SZKC
Călărași csapatát fogadja az SZKC
2017. február 23., csütörtök

Călărași csapatát fogadja az SZKC

2017. február 22., szerda

Kiütötték az udvarhelyi kézilabdás fogát Tordán

Rangadót rendeztek az ifjúsági 1-es kézilabda-bajnokság F csoportjának 10. fordulójában, vasárnap délben az éllovas Tordai Potaissa a második helyezett Székelyudvarhelyi ISK-KC csapatát fogadta.

Kiütötték az udvarhelyi kézilabdás fogát Tordán
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!