Fejet hajtott a bajnok az SZKC előtt

Fejet hajtott a bajnok az SZKC előtt

Fotó: Barabás Ákos

A Székelyudvarhelyi KC a második félidőben állva hagyta a címvédő Nagybányai Minaurt, és négygólos győzelmet aratott csütörtökön este a városi sportcsarnokban. Pihenni és ünnepelni nincs sok idő, vasárnap újra bajnoki.

Zátyi Tibor

2015. augusztus 27., 21:402015. augusztus 27., 21:40

Kisebb szurkolócsoport is elkísérte a nagybányaiakat a találkozóra, a hazaiak tiszta pirosban, a vendégek pedig feketében játszottak a telt házas sportcsarnokban. Az SZKC a Szabó – Onyejekwe, Rusia, Kuzmanoszki, Tálas, Markez, Mihalcea felállásban kezdett (játszott még Sipos, Ojleszki, Szász, Csog, Kónya) és akárcsak Ploieşti ellen, a KC első gólját Markez szerezte. Szorosan kezdődött a találkozó (6. perc 3–3), mindkét részről sok volt a hiba.

Ezután az irányítást fokozatosan átvette a Minaur, és negyedóra játék után kettővel vezetett (4–6), következett is a hazai időkérés. Irányítói pozícióba Onyejekwe került, de így sem lehetett feltörni a jól tolódó nagybányai védelmi falat. A huszadik percben a kapuban Szabó elkapta a fonalat, és a játékrészben öt gólig jutó Markez vezérletével – többször emberhátrányban is – zsinórban öt gólt szerezve fordított a házigazda (9–7). A szünetig összekapta magát a Minaur, Iváncsik Tamás két góljával egyenlített.

Két gyors Iváncsik góllal kezdődött a második játékrész, de Tálas ugyanannyival válaszolt, így folytatódott a szoros versenyfutás. A 39. percben teljesen megváltozott a játék képe, szétesett a vendégek játéka, az SZKC pedig fokozatosan növelte előnyét. A masszív védekezés és Szabó bravúrjai miatt a Minaur 11 percig gólképtelen volt, az SZKC pedig zsinórban szerzett öt góllal (köztük Csog Vencelével) 18–13-ról várta az utolsó tíz percet. Két gyors nagybányai találat következett, de Rusia a hajrára tartogatta góljait, az 57. percben Markez pedig büntetőből eldöntötte a találkozót (21–16). Az utolsó percben jogosan zengett a csarnokban a „Szép volt, fiúk!”, az SZKC nagyszerű játékkal 22–18-ra verte a bajnoki címvédőt. A fiúk egy napot ünnepelhetik a nagyszerű sikert, hiszen szombaton reggel már utaznak a következő mérkőzés helyszínére, vasárnap 18.30-tól a CSM Focşani vendégei lesznek.

Lars Walther, Nagybánya: „A védelemmel elégedett vagyok, a támadásunkkal nem. Az SZKC jól törte a ritmusunkat, nem tudtunk mit kezdeni a labdával.”

Vlad Caba, SZKC: „Szokásosan nagy meccset játszottunk Nagybányával, pedig két fontos játékosunk hiányzott a kilenc méteres vonalról. Nagyon jól teljesített a kapusunk, a védelem pedig agresszív volt. Lélekkel játszottunk, és a közönség is tolt előre minket. Ez még a második mérkőzés a bajnokságban, sok van még hátra.”

Férfi kézilabda Nemzeti Liga, 2. forduló: Székelyudvarhelyi KC–Nagybányai Minaur 22–18 (9–9); gólszerzők: Markez 7 (3), Tálas 4, Rusia 3, Ojleszki, Kuzmanoszki, Onyejekwe 2–2, Csog 1, Mihalcea 1 (1); hétméteresek: 4/4, illetve 1/1; kiállítások: 10, illetve 6 perc. További mérkőzések: Pandurii Tg. Jiu–Galaci CSU 34–25 (18–12), Bukaresti CSM–CSM Ploieşti 27–26 (13–16), Tordai Potaissa–Dunărea Călăraşi 24–24 (10–9), Resicabányai HC–HC Vaslui 27–27 (15–14), Bukaresti Dinamo–CSM Focşani 41–31 (20–18).

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

A végére elfogyott az ellenfél

Megtörte rosszabb sorozatát a Székelyudvarhelyi KC, és három bajnoki mérkőzést követően szerzett ismét győzelmet. Pénteken délután a városi sportcsarnokban nyolc góllal verte az agilisen játszó HC Vaslui együttesét.

A végére elfogyott az ellenfél
A végére elfogyott az ellenfél
2017. március 10., péntek

A végére elfogyott az ellenfél

2017. március 09., csütörtök

Vaslui csapatát fogadja az SZKC

Megtörné rosszabb sorozatát a Székelyudvarhelyi KC a férfi kézilabda Bölények Ligájában. Az előző három mérkőzésén csupán két pontot szerzett együttes pénteken 17.30-kor a HC Vaslui csapatát fogadja a városi sportcsarnokban.

Vaslui csapatát fogadja az SZKC
Vaslui csapatát fogadja az SZKC
2017. március 09., csütörtök

Vaslui csapatát fogadja az SZKC

2017. március 07., kedd

Csíkszereda–Zetelaka döntők kézilabdában

Székelyudvarhely volt a házigazdája az ifjúsági 4-es (2004-2005-ben születettek) és az ifjúsági 5-ös korosztályú (2006 után születettek) megyei lány kézilabda-bajnokságának. 

Csíkszereda–Zetelaka döntők kézilabdában
2017. március 04., szombat

Begyűjtötték a kötelező három pontot idegenben

Második félidei magabiztos játékának köszönhetően a Marosvásárhelyi Mureşul győzelemmel tért haza a Dacia Mioveni elleni kiszállásáról a női kézilabda A osztály B csoportjának 18. fordulójában.

Begyűjtötték a kötelező három pontot idegenben
2017. március 02., csütörtök

Utolérte az éllovast az Active 7

Mindkét mérkőzését megnyerte a Hargita megyei női kézilabda-bajnokságban szereplő Marosvásárhelyi Active 7 a Szász Albert Sportiskola sporttermében rendezett múlt vasárnapi hazai tornáján.

Utolérte az éllovast az Active 7
Utolérte az éllovast az Active 7
2017. március 02., csütörtök

Utolérte az éllovast az Active 7

2017. március 01., szerda

Küzdelmes véghajrában szereztek pontot Bukarestben

Egymás után második döntetlenjét érte el a Székelyudvarhelyi KC a férfi kézilabda Bölények Ligájában, szerdán délután az utolsó percekben egyenlítve szerzett egy pontot a Bukaresti CSM vendégeként.

Küzdelmes véghajrában szereztek pontot Bukarestben
2017. február 27., hétfő

Megszakadt a Mureşul rossz sorozata

Fölényesen nyert a sereghajtó Kisjenői Crișul ellen a Marosvásárhelyi Mureşul a másodosztályú női kézilabda-bajnokság 17. fordulójában, ezzel megszakította négy mérkőzés óta tartó vereségi sorozatát.

Megszakadt a Mureşul rossz sorozata
Megszakadt a Mureşul rossz sorozata
2017. február 27., hétfő

Megszakadt a Mureşul rossz sorozata

2017. február 25., szombat

Osztozkodott a pontokon az SZKC és a Dunărea

Fordulatos mérkőzést láthatott az udvarhelyi közönség szombaton délben a városi sportcsarnokban. A Székelyudvarhelyi KC és a Dunărea Călărași összecsapásán tizenöt másodperccel a meccs vége előtt egyenlítettek a hazaiak.

Osztozkodott a pontokon az SZKC és a Dunărea
2017. február 23., csütörtök

Călărași csapatát fogadja az SZKC

A tavaszi idény egyik meglepetéscsapatát, a Dunărea Călărași-t fogadja szombaton a Székelyudvarhelyi KC, a mérkőzést 12 órától rendezik a városi sportcsarnokban.

Călărași csapatát fogadja az SZKC
Călărași csapatát fogadja az SZKC
2017. február 23., csütörtök

Călărași csapatát fogadja az SZKC

2017. február 22., szerda

Kiütötték az udvarhelyi kézilabdás fogát Tordán

Rangadót rendeztek az ifjúsági 1-es kézilabda-bajnokság F csoportjának 10. fordulójában, vasárnap délben az éllovas Tordai Potaissa a második helyezett Székelyudvarhelyi ISK-KC csapatát fogadta.

Kiütötték az udvarhelyi kézilabdás fogát Tordán
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!