Nagy pofonba szaladt a Nova Vita

Nagy pofonba szaladt a Nova Vita

Fotó: Boda L. Gergely

Huszonnégy pontos vereséget szenvedett a bajnokság őszi szezonjának 13., zárófordulójában a Marosvásárhelyi Nova Vita szombaton délután a Szatmárnémeti VSK otthonában.

Horváth Bálint Ottó

2014. november 22., 20:322014. november 22., 20:32

2014. november 22., 20:582014. november 22., 20:58

A Partiumba utazott a vásárhelyi alakulat, ahol az egykor jobb időket is megélő szatmári együttes fogadta. Csupán a mérkőzés első negyedében tartotta a lépést vendéglátójával Ionel Brustur együttese, a hátralevő három játékrészben nagy fölényben játszottak a hazaiak és megérdemelten nyertek.

Pontegyenlőséggel fejeződött be az első tíz perc és a második negyed nagy részében is fej-fej mellett haladtak a csapatok, azonban szünet előtt egy perccel a hazaiak megléptek, ennek köszönhetően hétpontos előnnyel mehettek pihenni (45–38).

Eldőlt a győztes kiléte a következő játékrészben, amelyben a VSK folytatta egész mérkőzésre jellemző kiegyensúlyozott teljesítményét, az utolsó negyed előtt pedig huszonhárom ponttal vezetett. Hibát hibára halmoztak a Nova Vita játékosai, gyenge százalékban sikerültek dobásaik és mindössze kilenc kosarat szereztek. Tovább nőtt a határmentiek előnye, öt perccel a vége előtt harminc pont volt a különbség (82–52). Ezután kissé kiengedett a VSK, de a vásárhelyiek így sem tudták elkerülni súlyos vereségüket.

Győzelmével Szatmárnémeti utolérte a Nova Vitát a tabellán és a két együttes azonos pontszámmal (18) a 9., illetve a 10. pozíciót foglalja el. Kéthetes szünet következik a női kosárligában, a bajnokság második fele december 6-án kezdődik, a 14. fordulóban a vásárhelyiek a Bukaresti Rapidot fogadják.

Női kosárlabda-bajnokság, Nemzeti Liga, 13. forduló:
Szatmárnémeti VSK–Marosvásárhelyi Nova Vita 92–68 (21:21, 24:17, 25:9, 22:21)
VSK: Ross 23 pont, Orosz 20 (1x3), Laza 17 (2x3), Radovics 10, Adams 8, Ferenczi 6, Voica 4, Szmutku 2, Manta 2
Nova Vita: Grossnickle 20 pont (1x3), Thompson 14 (1x3), Mészáros 9, Montgomery 7 (1x3), Young 6, Adams 5 (1x3), Bartha 5, Vilcinschi 2
Vezették: Ionuț Moraru (Kolozsvár), Stretea Máté András (Nagyvárad)

További eredmények a 13. fordulóból:  
Kolozsvári U–Aradi ICIM 47–82 – november 17-én játszották
Brassói Olimpia–CSBT Alexandria 89–76
CSM Târgoviște–Temesvári Danzio 80–39
Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC–Bukaresti Rapid 110–33
Gyulafehérvári Universitatea–SCM U Craiova 101–56
Nagyváradi VSK–Galaci Phoenix – hétfő 13 óra
A 12. fordulóból elmaradt Aradi ICIM–Brassói Olimpia találkozót november 29-én, szombaton játsszák.

Tabella:                                                Gy/V        P
1.  Gyulafehérvári Universitatea           11/2        24
2.  Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC           11/2        24
3.  CSM Târgoviște                              11/2         24
4.  Aradi ICIM                                        10/2        22
5.  CSBT Alexandria                              9/4         22
6.  Temesvári Danzio                             7/6         20
7.  Galaci Phoenix                                 7/5         19
8.  Brassói Olimpia                                7/5         19
9.  Szatmárnémeti VSK                          5/8         18
10. Marosvásárhelyi Nova Vita              5/8         18
11. Kolozsvári U                                    2/11        15
12. Nagyváradi VSK                             2/10        14
13. Bukaresti Rapid                              1/12        14
14. SCM U Craiova                               1/12        14.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Vereség az utolsó hazai meccsen

Nagyon gyenge játékkal a Marosvásárhelyi Sirius KK vereséggel zárta utolsó hazai mérkőzését a női kosárlabda Nemzeti Liga középszakaszában: az alsóház 4. fordulójában nagy arányban kikapott az Aradi ICIM-től a ligeti Sportcsarnokban.

Vereség az utolsó hazai meccsen
Vereség az utolsó hazai meccsen
2017. március 10., péntek

Vereség az utolsó hazai meccsen

2017. március 09., csütörtök

Félgőzzel is nyert a Sepsi SIC

A Kolozsvári U és a CSM Târgoviște legyőzése után egy könnyebb mérkőzés várt a Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC csapatára a női kosárlabda bajnokság második szakaszának 6. játéknapján. A zöld-fehérek szerdán este a Szatmárnémeti VSK-t verték meg.

Félgőzzel is nyert a Sepsi SIC
Félgőzzel is nyert a Sepsi SIC
2017. március 09., csütörtök

Félgőzzel is nyert a Sepsi SIC

2017. március 07., kedd

Két ellenfelet legyőztek a gyergyói kosárlabdázó fiúk

Gyergyószentmiklóson rendezték a hétvégén a 13 év alatti fiúk országos kosárlabda-bajnokságának az egyik elődöntő tornáját. 

Két ellenfelet legyőztek a gyergyói kosárlabdázó fiúk
2017. március 06., hétfő

Ötödszörre is legyőzte Jászvásár csapatát a Sirius

Szoros mérkőzésen otthon tartotta mindkét pontot a Marosvásárhelyi Sirius KK a Jászvásári Politehnicával szemben, a női kosárlabda Nemzeti Liga alsóházi középszakaszának 3. fordulójában.

Ötödszörre is legyőzte Jászvásár csapatát a Sirius
2017. március 05., vasárnap

Nem bírt moldvai ellenfelével a VSK Csíkszereda

Nagyarányú, 35 pontos vereséget szenvedett hazai pályán a VSK Csíkszereda vasárnap délután a Jászvásári Poli együttesétől a román másodosztályú férfi kosárlabda-bajnokságban.

Nem bírt moldvai ellenfelével a VSK Csíkszereda
2017. március 05., vasárnap

Szünet után fordított és nyert a Maros KK

Győzelemmel kezdte menetelését a Marosvásárhelyi Maros KK a férfi kosárlabda Nemzeti Liga középszakaszában, az alsóház 1. fordulójában nyolc ponttal felülmúlta a SCM U Craiovát a Dzsungelben.

Szünet után fordított és nyert a Maros KK
Szünet után fordított és nyert a Maros KK
2017. március 05., vasárnap

Szünet után fordított és nyert a Maros KK

2017. március 02., csütörtök

Cornel Lungu lemondott, új elnöke van a Maros KK-nak

Rendkívüli ülést hívott össze a Maros KK alapító tagjaiból álló tanács. A gyűlésen Cornel Lungu benyújtotta lemondását az elnöki tisztségből, amelyet a vezetőtanács el is fogadott. Ugyanakkor egy új elnöknek szavaztak bizalmat, Kibédi Zoltán személyében.

Cornel Lungu lemondott, új elnöke van a Maros KK-nak
2017. február 27., hétfő

Folytatódik a Sepsi SIC győzelmi sorozata

A Brassói Olimpia otthonában lépett pályára a Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC a női kosárlabda bajnokság második szakaszának 3. játéknapján. 

Folytatódik a Sepsi SIC győzelmi sorozata
Folytatódik a Sepsi SIC győzelmi sorozata
2017. február 27., hétfő

Folytatódik a Sepsi SIC győzelmi sorozata

2017. február 26., vasárnap

Vereséggel kezdte a középdöntőt a VSK

Tizenkét pontos vereséget szenvedett vasárnap délután a VSK Csíkszereda a román másodosztályú férfi kosárlabda-bajnokság középdöntőjének nyitómérkőzésén. A Bukaresti Știința 67–55-re győzött az Erőss Zsolt Arénában.

Vereséggel kezdte a középdöntőt a VSK
Vereséggel kezdte a középdöntőt a VSK
2017. február 26., vasárnap

Vereséggel kezdte a középdöntőt a VSK

2017. február 26., vasárnap

Felzárkóztak, de egyenlíteni nem tudtak

Második mérkőzését is elveszítette a Marosvásárhelyi Sirius KK az élvonalbeli női kosárlabda-bajnokság középszakaszának alsóházában, hazai pályán két ponttal alulmaradt a CSBT Alexandriával szemben.

Felzárkóztak, de egyenlíteni nem tudtak
Felzárkóztak, de egyenlíteni nem tudtak
2017. február 26., vasárnap

Felzárkóztak, de egyenlíteni nem tudtak

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!