Összefogással jótékonykodtak

Összefogással jótékonykodtak

Fotó: Tóth Csaba

Több mint hétezer lej gyűlt össze azon a sportrendezvényen, amelyen a Maros Kosárlabda Klub és a Marosvásárhely ASA labdarúgó csapata játszott egy „kosárlabdarúgó” mérkőzést, hogy segíthessen a Szent Erzsébet Egyesületen.

Pál Gábor

2014. november 27., 13:132014. november 27., 13:13

2014. november 27., 13:432014. november 27., 13:43

Nem gyűlt össze túl sok néző szerdán este a ligeti Sportcsarnokban, ahol a Maros KK és az ASA játékosai mérték össze tudásukat fociban és kosárlabdában. Ennek ellenére sikeresnek mondható a rendezvény, hiszen a Szent Erzsébet Egyesület árva gyerekei számára szervezett gyűjtés során a kilátogatók 3854 lejt adományoztak. Továbbá a két sportklub két-két ezer lejjel járult hozzá az összeghez, így 7854 lejt adhatnak át a civil szervezetnek.

A csapatok köszönik a támogatást, amit egy szórakoztató esttel próbáltak meghálálni. Többek közt húsz-húsz percet fociztak, illetve kosárlabdáztak. Megmosolyogtatott mindenkit az a jelenet, amikor a 2 méter 7 centi magas Ousmane Barro kosárlabdázó és az 172 cm magas Claudiu Bumba, az ASA csatára egymással szembe néztek a kosármeccs kezdő feldobásánál.

Természetesen nem volt egy percig sem kérdés, hogy ki kapja el könnyebben a labdát, a Maros KK szenegáli származású centere jóformán fel sem kellett ugorjon, azonban a vicc kedvéért Bumba szerezte meg a játékszert. Ugyanakkor a nézők parádés jeleneteket láthattak a szünetben: a kosarasok slam-dunk bemutatót tartottak, de ezt persze a focisták sem hagyhatták ki.

Edzés a bajnoki meccsek előtt

Tulajdonképpen mind a Maros KK, mind pedig az ASA számára könnyed felkészülési program volt a szerda esti rendezvény, hiszen mindkét csapat bajnoki meccsre készül – vasárnap lépnek pályára a kosarasok is és a futballisták is.

A Maros KK a férfi kosárlabda-bajnokság 9. fordulójában vasárnap a Nagyszebeni Atlassib vendége lesz 17 órától, az ASA pedig hazai pályán fogadja 18 órától az Astra Giurgiut a labdarúgó 1. liga 16. fordulójában.

Férfi kosárlabda, Nemzeti Liga, 9. forduló:
Nagyszebeni Atlassib–Maros KK – november 30., vasárnap 17 óra, Digi Sport 2
További mérkőzések:
Kolozsvári U BT–Temesvári Timba – péntek 18 óra
SCM Craiova–Asesoft Ploiești – szombat 17.30
BCM U Pitești–Kolozsvári U – szombat 18 óra
Nagyváradi VSK–Medgyesi Gaz Metan – szombat 19 óra
Bukaresti Steaua–Zsilvásárhelyi Energia – szombat 20 óra.

Labdarúgó 1. liga, 16. forduló:
Marosvásárhelyi ASA–Astra Giurgiu – november 30., vasárnap 18 óra, Look Plus, Dolce Sport 1
További mérkőzések:
Concordia Chiajna–Medgyesi Gaz Metan – péntek 18 óra (Look Plus, Dolce Sport 1)
Jászvásári CSMS–Zsilvásárhelyi Pandurii – péntek 20.30 (Look TV)
CSU Craiova–Ceahlăul Piatra Neamț – szombat 15.30 (Look Plus, Dolce Sport 1)
Kolozsvári U–Galaci Oțelul – szombat 18 óra (Look TV)
Bukaresti Rapid–Kolozsvári U – szombat 20.30 (Look TV)
Brassói FC–Konstancai Viitorul – vasárnap 15.30 (Look TV)
Bukaresti Dinamo–Petrolul Ploiești – vasárnap 20.30 (Look TV)
FC Botoșani–Bukaresti Steaua – hétfő 20.30 (Look TV).

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Erjesztőtartályok miatt maradt el a mérkőzés

Nem rendezték meg csütörtök délután a Székelyudvarhelyi Vasas Femina II.–Marosvásárhelyi ASA mérkőzést a női labdarúgó Román Kupa nyolcaddöntőjében.

Erjesztőtartályok miatt maradt el a mérkőzés
2017. március 10., péntek

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra

Első tavaszi hazai mérkőzésén a Neamț megyei Románvásár csapatát fogadja az FK Csíkszereda a román labdarúgó 3. Ligában. Lengyel Roland vezetőedző szerint nehéz meccsre kell számítani szombaton.

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra
Nehéz meccs vár a csíki futballistákra
2017. március 10., péntek

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra

2017. március 09., csütörtök

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai

Hazai pályán játszik a Székelyudvarhelyi FC a labdarúgó 3. Liga 17. fordulójában, szombaton 15 órakor a súlyos anyagi gondokkal küzdő Bákói SC csapatát fogadja a sétatéri stadionban.

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai
Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai
2017. március 09., csütörtök

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai

2017. március 08., szerda

Nyert a Bernád a gyergyóremetei Falurészek Kupáján

Tizenegy csapat mérte össze a tudását Gyergyóremetén az immár komoly hagyománnyal rendelkező Falurészek Kupáján. Hatodik alkalommal rendezték meg a kispályás labdarúgótornát, péntektől vasárnapig zajlottak a mérkőzések . 

Nyert a Bernád a gyergyóremetei Falurészek Kupáján
2017. március 08., szerda

Nem volt ellenfele a csíkszentkirályi lánycsapatnak

Megyei szakaszához érkezett a Tymbark-kupával díjazott gyermeklabdarúgó-torna. A legkisebbek, az U8-as korosztály legjobbjai Csíkszentkirályon találkoztak.

Nem volt ellenfele a csíkszentkirályi lánycsapatnak
2017. március 07., kedd

Kápolnásfalu és Csíkszentkirály lánycsapatai jutottak a döntőbe

Gyergyóholló volt a házigazdája az 5–8. osztályos falusi iskolák női csapatai számára kiírt bajnokság megyei szakaszának.

Kápolnásfalu és Csíkszentkirály lánycsapatai jutottak a döntőbe
2017. március 06., hétfő

Élre állt a Vasas Femina II.

Bravúros győzelmet aratott szombaton a Székelyudvarhelyi Vasas Femina II. a Szatmárnémeti Junior otthonában. A női labdarúgó 1. Liga 8. fordulójában rendezett mérkőzés szünetében még kétgólos hátrányban volt, de végül 4–2-re nyert.

Élre állt a Vasas Femina II.
Élre állt a Vasas Femina II.
2017. március 06., hétfő

Élre állt a Vasas Femina II.

2017. március 05., vasárnap

Sereghajtóként az ASA pontot rabolt a Steauától

Hatékony játékával a Marosvásárhelyi ASA pontot szerzett a Bukaresti Steaua otthonában a labdarúgó 1. Liga alapszakaszának 26., utolsó fordulójában.

Sereghajtóként az ASA pontot rabolt a Steauától
2017. március 03., péntek

Pontszerzéssel kezdett az SZFC

Két ellentétes félidőt játszott a labdarúgó 3. Liga 16. fordulójában a Székelyudvarhelyi FC, pénteken délután a táblázaton ötödik Románvásári VSK otthonában 1–1-re végzett a házigazdával.

Pontszerzéssel kezdett az SZFC
Pontszerzéssel kezdett az SZFC
2017. március 03., péntek

Pontszerzéssel kezdett az SZFC

2017. március 03., péntek

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda

Győzelemmel kezdte a tavaszi idényt a román labdarúgó 3. Ligában az FK Csíkszereda. A 1. csoport éllovasa a csoport harmadik helyén álló Atletico Vaslui otthonában győzött 1–0-ra.

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda
Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda
2017. március 03., péntek

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!