Debrecenben szerepel a székelyföldi válogatott

Debrecenben szerepel a székelyföldi válogatott

Válogató mérkőzést játszik csütörtökön 17 órától Sepsiszentgyörgyön Kovászna és Hargita megye labdarúgócsapata, majd jövő szerdán Székelyudvarhelyen Maros és Hargita megyék legjobbjai csapnak össze.

Zátyi Tibor

2014. június 25., 18:052014. június 25., 18:05

2014. június 25., 18:442014. június 25., 18:44

 

A két lejátszott mérkőzés után fog Jakab Zoltán, Székelyföld válogatottjának szövetségi kapitánya keretet hirdetni, a kiválasztott 20–22 játékos pedig július 12-én Debrecenben a magyar bajnokcsapattal, azaz a Debreceni VSC-vel játssza első hivatalos mérkőzését az Oláh Gábor utcai stadionban.

A székelyföldi válogatottban nem szerepelnek azok a játékosok, akik az 1. Ligában érdekeltek (például Hadnagy Attila vagy Cătălin Savin), hiszen csapataik már elkezdték a felkészülést a következő évadra. Így Jakab Zoltán főleg a másod- és harmadosztályban játszó labdarúgókból fogja kialakítani keretét.

Egyébként Székelyföld válogatottja az eredeti tervek szerint Dardzsiling együttesével játszotta volna első hivatalos mérkőzését még május végén. A találkozóra azonban nem került sor, mivel az indiai féllel nagyon nehezen tudtak kommunikálni a mérkőzés szervezői, továbbá többszörös vízumkérelmüket is elutasította a magyar konzulátus. „Általánosságban és konkrétumokat nélkülözve elmondhatom, hogy a labdarúgócsapat hitelességével és beutazásának valódi céljával kapcsolatban kétség merült fel, az indiai egyesület hivatalosan nem létezik. Sajnos többször tapasztaljuk, hogy a kérelmezők visszaélnek a jóhiszemű meghívóval, mivel a távolság, és az Ön által is említett nehézkes kommunikáció miatt a meghívott hátterét, hitelességét és utazásának valódi célját a meghívó sokszor nem tudja ellenőrizni” – állt a konzulátus válaszlevelében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Erjesztőtartályok miatt maradt el a mérkőzés

Nem rendezték meg csütörtök délután a Székelyudvarhelyi Vasas Femina II.–Marosvásárhelyi ASA mérkőzést a női labdarúgó Román Kupa nyolcaddöntőjében.

Erjesztőtartályok miatt maradt el a mérkőzés
2017. március 10., péntek

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra

Első tavaszi hazai mérkőzésén a Neamț megyei Románvásár csapatát fogadja az FK Csíkszereda a román labdarúgó 3. Ligában. Lengyel Roland vezetőedző szerint nehéz meccsre kell számítani szombaton.

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra
Nehéz meccs vár a csíki futballistákra
2017. március 10., péntek

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra

2017. március 09., csütörtök

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai

Hazai pályán játszik a Székelyudvarhelyi FC a labdarúgó 3. Liga 17. fordulójában, szombaton 15 órakor a súlyos anyagi gondokkal küzdő Bákói SC csapatát fogadja a sétatéri stadionban.

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai
Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai
2017. március 09., csütörtök

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai

2017. március 08., szerda

Nyert a Bernád a gyergyóremetei Falurészek Kupáján

Tizenegy csapat mérte össze a tudását Gyergyóremetén az immár komoly hagyománnyal rendelkező Falurészek Kupáján. Hatodik alkalommal rendezték meg a kispályás labdarúgótornát, péntektől vasárnapig zajlottak a mérkőzések . 

Nyert a Bernád a gyergyóremetei Falurészek Kupáján
2017. március 08., szerda

Nem volt ellenfele a csíkszentkirályi lánycsapatnak

Megyei szakaszához érkezett a Tymbark-kupával díjazott gyermeklabdarúgó-torna. A legkisebbek, az U8-as korosztály legjobbjai Csíkszentkirályon találkoztak.

Nem volt ellenfele a csíkszentkirályi lánycsapatnak
2017. március 07., kedd

Kápolnásfalu és Csíkszentkirály lánycsapatai jutottak a döntőbe

Gyergyóholló volt a házigazdája az 5–8. osztályos falusi iskolák női csapatai számára kiírt bajnokság megyei szakaszának.

Kápolnásfalu és Csíkszentkirály lánycsapatai jutottak a döntőbe
2017. március 06., hétfő

Élre állt a Vasas Femina II.

Bravúros győzelmet aratott szombaton a Székelyudvarhelyi Vasas Femina II. a Szatmárnémeti Junior otthonában. A női labdarúgó 1. Liga 8. fordulójában rendezett mérkőzés szünetében még kétgólos hátrányban volt, de végül 4–2-re nyert.

Élre állt a Vasas Femina II.
Élre állt a Vasas Femina II.
2017. március 06., hétfő

Élre állt a Vasas Femina II.

2017. március 05., vasárnap

Sereghajtóként az ASA pontot rabolt a Steauától

Hatékony játékával a Marosvásárhelyi ASA pontot szerzett a Bukaresti Steaua otthonában a labdarúgó 1. Liga alapszakaszának 26., utolsó fordulójában.

Sereghajtóként az ASA pontot rabolt a Steauától
2017. március 03., péntek

Pontszerzéssel kezdett az SZFC

Két ellentétes félidőt játszott a labdarúgó 3. Liga 16. fordulójában a Székelyudvarhelyi FC, pénteken délután a táblázaton ötödik Románvásári VSK otthonában 1–1-re végzett a házigazdával.

Pontszerzéssel kezdett az SZFC
Pontszerzéssel kezdett az SZFC
2017. március 03., péntek

Pontszerzéssel kezdett az SZFC

2017. március 03., péntek

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda

Győzelemmel kezdte a tavaszi idényt a román labdarúgó 3. Ligában az FK Csíkszereda. A 1. csoport éllovasa a csoport harmadik helyén álló Atletico Vaslui otthonában győzött 1–0-ra.

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda
Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda
2017. március 03., péntek

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!