Győzelmet ért a csapatok közti különbség

Győzelmet ért a csapatok közti különbség

Fotó: Gligor Róbert László

Nyerni tudott Szováta Székelysárdon a Maros megyei labdarúgó 6. liga 1. csoportjának hétvégi fordulójában.

Gligor Róbert László

2014. április 23., 14:102014. április 23., 14:10

Egy-két helyzettől eltekintve sportszerű és közepes színvonalú meccset láthattak a nézők, a hazaiak gyenge napot fogtak ki, amit a valamivel technikásabb és igen fiatal vendégcsapat ki is használt. A mérkőzés kezdetén a vendégkapusnak kétszer kellett kitolnia a labdát a léc alól, de a szovátaiak lassan elkezdtek focizni: Cernea lövése a kapu fölött szállt el, de a 14. percben már zörgött a háló: Zöldi beadását Gagyi fejelte közelről a hálóba (01). Hamarosan ismét helyzetbe kerültek a szovátaiak, de Marton beadását a hazai hálóőr elcsípte Mis elől.

A sárdi együttes Kovács S. szabadrúgásával válaszolt, ám a 37. percben ismét a vendégek voltak eredményesek: Mis lerázta védőjét a középpályán és a kapuba gurított (02). Székelysárd együttese ismét Kovács S. szabadrúgásával veszélyeztetett, s a második félidő elején is a vendéglátók dolgoztak ki helyzeteket. Piri és Herciu azonban a kapu fölé lőttek, Kovács bombáját a vendégek kapusának sikerült hárítani, míg a pontrúgást Frunza A. küldte a léc fölé.

A 73. percben sikerült gólt szereznie a hazai csapatnak: a büntetőterület határán Frunza A. beleugrott egy lövésbe, a labda pedig a hálóban kötött ki (12). Hiába hajtottak az egyenlítésért a sárdiak, a vendégeknek sikerült megőrizni az eredményt a mérkőzés végéig.

Székelysárd–Szováta II 1–2 (0–2)

Vezették: Pop Laurențiu, Mănișor Alexandru, Lucian Flaviu (Marosvásárhely)
Gólok: Frunza A. (73.), illetve Gagyi (14.), Mis (37.)
Sárga lap: Andrási, illetve Ambrus, Vass F.
Székelysárd: Papp, Nagy, Ruszi, Fülöp, Frunza A., Andrási, Piri, Kovács Zs., Kovács S., Frunza B. (46. Herciu), Frunza T.
Szováta: Fazakas, Mis, Ambrus, Vass F., Fazakas T., Takács, Ilyés, Marton (78. Vass T.), Cernea, Zöldi, Gagyi

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Erjesztőtartályok miatt maradt el a mérkőzés

Nem rendezték meg csütörtök délután a Székelyudvarhelyi Vasas Femina II.–Marosvásárhelyi ASA mérkőzést a női labdarúgó Román Kupa nyolcaddöntőjében.

Erjesztőtartályok miatt maradt el a mérkőzés
2017. március 10., péntek

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra

Első tavaszi hazai mérkőzésén a Neamț megyei Románvásár csapatát fogadja az FK Csíkszereda a román labdarúgó 3. Ligában. Lengyel Roland vezetőedző szerint nehéz meccsre kell számítani szombaton.

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra
Nehéz meccs vár a csíki futballistákra
2017. március 10., péntek

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra

2017. március 09., csütörtök

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai

Hazai pályán játszik a Székelyudvarhelyi FC a labdarúgó 3. Liga 17. fordulójában, szombaton 15 órakor a súlyos anyagi gondokkal küzdő Bákói SC csapatát fogadja a sétatéri stadionban.

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai
Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai
2017. március 09., csütörtök

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai

2017. március 08., szerda

Nyert a Bernád a gyergyóremetei Falurészek Kupáján

Tizenegy csapat mérte össze a tudását Gyergyóremetén az immár komoly hagyománnyal rendelkező Falurészek Kupáján. Hatodik alkalommal rendezték meg a kispályás labdarúgótornát, péntektől vasárnapig zajlottak a mérkőzések . 

Nyert a Bernád a gyergyóremetei Falurészek Kupáján
2017. március 08., szerda

Nem volt ellenfele a csíkszentkirályi lánycsapatnak

Megyei szakaszához érkezett a Tymbark-kupával díjazott gyermeklabdarúgó-torna. A legkisebbek, az U8-as korosztály legjobbjai Csíkszentkirályon találkoztak.

Nem volt ellenfele a csíkszentkirályi lánycsapatnak
2017. március 07., kedd

Kápolnásfalu és Csíkszentkirály lánycsapatai jutottak a döntőbe

Gyergyóholló volt a házigazdája az 5–8. osztályos falusi iskolák női csapatai számára kiírt bajnokság megyei szakaszának.

Kápolnásfalu és Csíkszentkirály lánycsapatai jutottak a döntőbe
2017. március 06., hétfő

Élre állt a Vasas Femina II.

Bravúros győzelmet aratott szombaton a Székelyudvarhelyi Vasas Femina II. a Szatmárnémeti Junior otthonában. A női labdarúgó 1. Liga 8. fordulójában rendezett mérkőzés szünetében még kétgólos hátrányban volt, de végül 4–2-re nyert.

Élre állt a Vasas Femina II.
Élre állt a Vasas Femina II.
2017. március 06., hétfő

Élre állt a Vasas Femina II.

2017. március 05., vasárnap

Sereghajtóként az ASA pontot rabolt a Steauától

Hatékony játékával a Marosvásárhelyi ASA pontot szerzett a Bukaresti Steaua otthonában a labdarúgó 1. Liga alapszakaszának 26., utolsó fordulójában.

Sereghajtóként az ASA pontot rabolt a Steauától
2017. március 03., péntek

Pontszerzéssel kezdett az SZFC

Két ellentétes félidőt játszott a labdarúgó 3. Liga 16. fordulójában a Székelyudvarhelyi FC, pénteken délután a táblázaton ötödik Románvásári VSK otthonában 1–1-re végzett a házigazdával.

Pontszerzéssel kezdett az SZFC
Pontszerzéssel kezdett az SZFC
2017. március 03., péntek

Pontszerzéssel kezdett az SZFC

2017. március 03., péntek

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda

Győzelemmel kezdte a tavaszi idényt a román labdarúgó 3. Ligában az FK Csíkszereda. A 1. csoport éllovasa a csoport harmadik helyén álló Atletico Vaslui otthonában győzött 1–0-ra.

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda
Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda
2017. március 03., péntek

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!