Hivatalos: Cristian Pustai az ASA edzője

Hivatalos: Cristian Pustai az ASA edzője

Kedden kötötte meg szerződését a marosvásárhelyi klubbal Cristian Pustai, aki már délután megtartotta első edzését a csapatnál a víkendtelepi Sportakadémián.

Horváth Bálint Ottó

2014. október 01., 14:242014. október 01., 14:24

2014. október 01., 14:492014. október 01., 14:49

„Azért választottam Marosvásárhelyt, mivel itt otthon érzem magam, nagyon közel van a szülővárosomhoz, Medgyeshez. A csapatról és a célkitűzésekről a továbbiakban fogok beszélni. Idáig nagyon jól menetelt az együttes, köszönöm Adrian Falubnak az elvégzett munkáját, tizenöt pontot szerzett a fiúkkal. Reméljük, hogy a bajnokság első feléből hátramaradt nyolc fordulóban, amelyben az élmezőnyben elhelyezkedő együttesekkel találkozunk, hasonlóan jól szereplünk majd” – nyilatkozta Cristian Pustai a klub hivatalos honlapjának.

Holnap sorsolnak a Románia-kupában    

A Román Labdarúgó-szövetség nyilvánosságra hozta azt a három csoportot, amelyből kisorsolják a Románia-kupa nyolcaddöntőjének párosításait. A C kalapban található két együttes az A csoportból kap ellenfelet, ezután az A kalap további három csapatát a B csoport három gárdájával sorsolják össze. A B csoportban fennmaradó utolsó hat csapatot egymás között párosítják. Íme az összeállítások:

A kalap:
Bukaresti Steaua
Petrolul Ploieşti
Bukaresti Dinamo
Kolozsvári CFR
Zsilvásárhelyi Pandurii

B kalap:
Ceahlăul Piatra Neamţ
Galaci Oţelul
Kolozsvári U
Viitorul Voluntari
Brassói FC
Jászvásári CSMS
CS U Craiova
Bukaresti Rapid
Marosvásárhelyi ASA

C kalap:
CS Mioveni
Rapid CFR Suceava

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Erjesztőtartályok miatt maradt el a mérkőzés

Nem rendezték meg csütörtök délután a Székelyudvarhelyi Vasas Femina II.–Marosvásárhelyi ASA mérkőzést a női labdarúgó Román Kupa nyolcaddöntőjében.

Erjesztőtartályok miatt maradt el a mérkőzés
2017. március 10., péntek

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra

Első tavaszi hazai mérkőzésén a Neamț megyei Románvásár csapatát fogadja az FK Csíkszereda a román labdarúgó 3. Ligában. Lengyel Roland vezetőedző szerint nehéz meccsre kell számítani szombaton.

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra
Nehéz meccs vár a csíki futballistákra
2017. március 10., péntek

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra

2017. március 09., csütörtök

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai

Hazai pályán játszik a Székelyudvarhelyi FC a labdarúgó 3. Liga 17. fordulójában, szombaton 15 órakor a súlyos anyagi gondokkal küzdő Bákói SC csapatát fogadja a sétatéri stadionban.

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai
Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai
2017. március 09., csütörtök

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai

2017. március 08., szerda

Nyert a Bernád a gyergyóremetei Falurészek Kupáján

Tizenegy csapat mérte össze a tudását Gyergyóremetén az immár komoly hagyománnyal rendelkező Falurészek Kupáján. Hatodik alkalommal rendezték meg a kispályás labdarúgótornát, péntektől vasárnapig zajlottak a mérkőzések . 

Nyert a Bernád a gyergyóremetei Falurészek Kupáján
2017. március 08., szerda

Nem volt ellenfele a csíkszentkirályi lánycsapatnak

Megyei szakaszához érkezett a Tymbark-kupával díjazott gyermeklabdarúgó-torna. A legkisebbek, az U8-as korosztály legjobbjai Csíkszentkirályon találkoztak.

Nem volt ellenfele a csíkszentkirályi lánycsapatnak
2017. március 07., kedd

Kápolnásfalu és Csíkszentkirály lánycsapatai jutottak a döntőbe

Gyergyóholló volt a házigazdája az 5–8. osztályos falusi iskolák női csapatai számára kiírt bajnokság megyei szakaszának.

Kápolnásfalu és Csíkszentkirály lánycsapatai jutottak a döntőbe
2017. március 06., hétfő

Élre állt a Vasas Femina II.

Bravúros győzelmet aratott szombaton a Székelyudvarhelyi Vasas Femina II. a Szatmárnémeti Junior otthonában. A női labdarúgó 1. Liga 8. fordulójában rendezett mérkőzés szünetében még kétgólos hátrányban volt, de végül 4–2-re nyert.

Élre állt a Vasas Femina II.
Élre állt a Vasas Femina II.
2017. március 06., hétfő

Élre állt a Vasas Femina II.

2017. március 05., vasárnap

Sereghajtóként az ASA pontot rabolt a Steauától

Hatékony játékával a Marosvásárhelyi ASA pontot szerzett a Bukaresti Steaua otthonában a labdarúgó 1. Liga alapszakaszának 26., utolsó fordulójában.

Sereghajtóként az ASA pontot rabolt a Steauától
2017. március 03., péntek

Pontszerzéssel kezdett az SZFC

Két ellentétes félidőt játszott a labdarúgó 3. Liga 16. fordulójában a Székelyudvarhelyi FC, pénteken délután a táblázaton ötödik Románvásári VSK otthonában 1–1-re végzett a házigazdával.

Pontszerzéssel kezdett az SZFC
Pontszerzéssel kezdett az SZFC
2017. március 03., péntek

Pontszerzéssel kezdett az SZFC

2017. március 03., péntek

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda

Győzelemmel kezdte a tavaszi idényt a román labdarúgó 3. Ligában az FK Csíkszereda. A 1. csoport éllovasa a csoport harmadik helyén álló Atletico Vaslui otthonában győzött 1–0-ra.

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda
Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda
2017. március 03., péntek

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!