Kupafordulót rendeznek a héten

Kupafordulót rendeznek a héten

A labdarúgó Románia-kupa 2014–2015-ös kiírásának legjobb harminckét csapata között a Marosvásárhelyi ASA a Concordia Chiajna együttesét fogadja kedden este a Sziget utcában.

Horváth Bálint Ottó

2014. szeptember 22., 13:142014. szeptember 22., 13:14

2014. szeptember 22., 13:462014. szeptember 22., 13:46

Zsúfolt hét elé néznek a romániai labdarúgócsapatok, ugyanis a következő hétvégi, 9. forduló mérkőzésein kívül hétközben lejátsszák a Románia-kupa tizenhatoddöntős összecsapásait, amelyeken egy találkozón dől el a továbbjutó csapatok kiléte. Kedden, szerdán és csütörtökön rendezik a párharcokat, az elmúlt idényben gyengébben rangsorolt együttesek élvezhetik a hazai pálya előnyét. A Marosvásárhelyi ASA a Concordia Chiajnát kapta ellenfélül, amelyet a bajnokság negyedik fordulójában 2–0 arányban győzött le a Sziget utcában Bruno Martins és Amauri utolsó percekben szerzett góljaival.

Nyolc bajnoki fordulót követően a két csapat teljesen ellentétes mutatókkal rendelkezik: Adrian Falub gárdája az ötödik helyen áll és a bajnoki rajt meglepetés csapatának számít, nyolc meccséből 15 pontot gyűjtött, négy győzelem, három döntetlen és egy vereség mellett. Ezzel szemben az Ilfov-megyeiek egyelőre a kiesést jelentő tizenötödik pozícióban vannak csupán öt ponttal, egyetlen győzelemmel, két döntetlennel, illetve öt vereséggel. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a kupamérkőzések abszolút más típusú küzdelmeknek számítanak, mint a bajnoki meccsek, hiszen az előbbi sorozatban azok az együttesek, amelyek minél messzebb szeretnének menetleni, mindent megtesznek a továbbjutásért és a legjobb keretükkel készülnek a találkozókra.

A kedden este 18.30 órától kezdődő összecsapásra a belépők egységesen 5 lejbe kerülnek, a bérlettel rendelkezőknek nem kell jegyet váltaniuk. A mérkőzést a Digi Sport 1 élőben közvetíti.             

Labdarúgó Románia-kupa, tizenhatoddöntő:  
Marosvásárhelyi ASA–Concordia Chiajna, kedd 18.30 óra, Sziget utcai stadion, Digi Sport 1

További mérkőzések programja:
Kedd:
Pankotai Sólymok (2. liga)–Zsilvásárhelyi Pandurii – 16 óra
CF Brăila (2. liga)–Galaci Oţelul – 16 óra
Rapid CFR Suceava (2. liga)–Medgyesi Gaz Metan – 16 óra
CSM Râmnicu Vâlcea (2. liga)–Jászvásári CSMS (Digi Sport 1)
Bukaresti Rapid–FC Botoşani – 20.30 (Sport.ro)

Szerda:
Viitorul Axintele (3. liga)–Kolozsvári CFR – 16 óra (Digi Sport 1)
Bákói Sport Klub (2. liga)–Ceahlăul Piatra Neamţ – 16 óra
Chindia Târgovişte (3. liga)–Brassói FC – 16 óra
Zsuki Unirea (3. liga)–Petrolul Ploieşti – 18.30 (Digi Sport 1)
Poiana Câmpina (2. liga)–Bukaresti Dinamo – 20.30 (Sport.ro)

Csütörtök:
Săgeata Năvodari (2. liga)–Viitorul Voluntari – 16 óra
Caransebeș (2. liga)–CS U Craiova – 16 óra
Nagyváradi Bihar FC (2. liga)–Kolozsvári U – 16 óra (Digi Sport 1)
CS Mioveni (2. liga)–Astra Giurgiu – 18 óra (Sport.ro)
ACS Berceni (2. liga)–Bukaresti Steaua – 16 óra (PRO TV)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Erjesztőtartályok miatt maradt el a mérkőzés

Nem rendezték meg csütörtök délután a Székelyudvarhelyi Vasas Femina II.–Marosvásárhelyi ASA mérkőzést a női labdarúgó Román Kupa nyolcaddöntőjében.

Erjesztőtartályok miatt maradt el a mérkőzés
2017. március 10., péntek

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra

Első tavaszi hazai mérkőzésén a Neamț megyei Románvásár csapatát fogadja az FK Csíkszereda a román labdarúgó 3. Ligában. Lengyel Roland vezetőedző szerint nehéz meccsre kell számítani szombaton.

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra
Nehéz meccs vár a csíki futballistákra
2017. március 10., péntek

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra

2017. március 09., csütörtök

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai

Hazai pályán játszik a Székelyudvarhelyi FC a labdarúgó 3. Liga 17. fordulójában, szombaton 15 órakor a súlyos anyagi gondokkal küzdő Bákói SC csapatát fogadja a sétatéri stadionban.

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai
Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai
2017. március 09., csütörtök

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai

2017. március 08., szerda

Nyert a Bernád a gyergyóremetei Falurészek Kupáján

Tizenegy csapat mérte össze a tudását Gyergyóremetén az immár komoly hagyománnyal rendelkező Falurészek Kupáján. Hatodik alkalommal rendezték meg a kispályás labdarúgótornát, péntektől vasárnapig zajlottak a mérkőzések . 

Nyert a Bernád a gyergyóremetei Falurészek Kupáján
2017. március 08., szerda

Nem volt ellenfele a csíkszentkirályi lánycsapatnak

Megyei szakaszához érkezett a Tymbark-kupával díjazott gyermeklabdarúgó-torna. A legkisebbek, az U8-as korosztály legjobbjai Csíkszentkirályon találkoztak.

Nem volt ellenfele a csíkszentkirályi lánycsapatnak
2017. március 07., kedd

Kápolnásfalu és Csíkszentkirály lánycsapatai jutottak a döntőbe

Gyergyóholló volt a házigazdája az 5–8. osztályos falusi iskolák női csapatai számára kiírt bajnokság megyei szakaszának.

Kápolnásfalu és Csíkszentkirály lánycsapatai jutottak a döntőbe
2017. március 06., hétfő

Élre állt a Vasas Femina II.

Bravúros győzelmet aratott szombaton a Székelyudvarhelyi Vasas Femina II. a Szatmárnémeti Junior otthonában. A női labdarúgó 1. Liga 8. fordulójában rendezett mérkőzés szünetében még kétgólos hátrányban volt, de végül 4–2-re nyert.

Élre állt a Vasas Femina II.
Élre állt a Vasas Femina II.
2017. március 06., hétfő

Élre állt a Vasas Femina II.

2017. március 05., vasárnap

Sereghajtóként az ASA pontot rabolt a Steauától

Hatékony játékával a Marosvásárhelyi ASA pontot szerzett a Bukaresti Steaua otthonában a labdarúgó 1. Liga alapszakaszának 26., utolsó fordulójában.

Sereghajtóként az ASA pontot rabolt a Steauától
2017. március 03., péntek

Pontszerzéssel kezdett az SZFC

Két ellentétes félidőt játszott a labdarúgó 3. Liga 16. fordulójában a Székelyudvarhelyi FC, pénteken délután a táblázaton ötödik Románvásári VSK otthonában 1–1-re végzett a házigazdával.

Pontszerzéssel kezdett az SZFC
Pontszerzéssel kezdett az SZFC
2017. március 03., péntek

Pontszerzéssel kezdett az SZFC

2017. március 03., péntek

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda

Győzelemmel kezdte a tavaszi idényt a román labdarúgó 3. Ligában az FK Csíkszereda. A 1. csoport éllovasa a csoport harmadik helyén álló Atletico Vaslui otthonában győzött 1–0-ra.

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda
Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda
2017. március 03., péntek

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!