Magyarországon edzőtáborozik az FK

Magyarországon edzőtáborozik az FK

Fotó: Gecse Noémi

Tizenkét napos edzőtáborba vonult az FK Csíkszereda labdarúgócsapata, Lengyel Roland edző tanítványai a következő napokban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében készülnek a márciusi bajnoki rajtra.

Székelyhon

2017. február 14., 20:242017. február 14., 20:24

2017. február 14., 20:382017. február 14., 20:38

A román labdarúgó 3. Liga 1. csoportjának éllovasa 22 fős kerettel utazott el Nyíregyházára, Lengyel Roland vezetőedző szerint „a felkészülés célja, hogy a játékba beépüljenek a taktikai elemek, az edzéseken a gyorsaságon, valamint a dinamikán lesz a hangsúly”. Az edzőtábor programjában három felkészülési mérkőzés szerepel, de nem volt könnyű egyeztetni, hiszen Magyarországon már kezdődik a bajnokság: holnap a Bozsik Akadémia U19-es csapata, szombaton Balkány, jövő héten pedig Királydaróc együttese ellen lép pályára a székelyföldi gárda.

Öt új játékos is részt vesz az edzőtáborban, ők a tervek szerint Csíkszeredában folytatják majd pályafutásukat. A marokkói származású Sufian Jebari irányító poszton szerepel, a kapuba Horváth Adrián érkezett Pankotáról, a csatár Lukács Zsombor Nagyváradról igazolt a Hargita megyei klubhoz (az előző idényben Salgótarjánban játszott), de visszatért Székelyudvarhelyről a fiatal Nagy Norbert, akit az őszi teljesítménye miatt hívtak vissza. Az FK-val edz a gyergyói születésű Andrei Țepeș, aki ősszel a 2. ligás Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK együttesét erősítette.

Lengyel Roland vezetőedző szerint erős a keret, minden posztra van két minőségi játékos, ezért nagy harc lesz a kezdőcsapatba jutásért.

A román labdarúgó 3. Liga 1. csoportja első tavaszi fordulójának (március 3–4.) műsora:
Atletico Vaslui–FK Csíkszereda,
Románvásár–Székelyudvarhelyi FC,
Olimpia Râmnicu Sărat–CSM Paşcani,
Ştiinţa Miroslava–Szászhermányi FC,
Bákói SC– Avântul Valea Mărului,
Bákói Aerostar–Sportul Chişcani,
Sporting Lieşti–Barcarozsnyói Cetate FC.
A Galaci Metalosport csapata szabadnapos lesz.

Az állás:
1. FK Csíkszereda 33 pont
2. Szászhermány 30
3. Vaslui 29
4. Miroslava 28
5. Románvásár 25
6. Rm. Sărat 23
7. Liești 23
8. Bákói Aerostar 22
9. Metalosport 18
10. Valea Mărului 13
11. Barcarozsnyó 12
12. Pașcani 10
13. Chișcani 8
14. Székelyudvarhely 8
15. Bákói SC* –28
* –44 ponttal büntetve

A román labdarúgó 3. Ligában minden bajnoki mérkőzésen mindenik csapat három 19 éven aluli játékost köteles pályára küldeni. A bajnokság végén az öt csoportgyőztes feljut a 2. Ligába, a 13., 14. és 15. helyen végző csapatok, illetve az öt csoport leggyengébb 12. helyezettje kiesik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Erjesztőtartályok miatt maradt el a mérkőzés

Nem rendezték meg csütörtök délután a Székelyudvarhelyi Vasas Femina II.–Marosvásárhelyi ASA mérkőzést a női labdarúgó Román Kupa nyolcaddöntőjében.

Erjesztőtartályok miatt maradt el a mérkőzés
2017. március 10., péntek

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra

Első tavaszi hazai mérkőzésén a Neamț megyei Románvásár csapatát fogadja az FK Csíkszereda a román labdarúgó 3. Ligában. Lengyel Roland vezetőedző szerint nehéz meccsre kell számítani szombaton.

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra
Nehéz meccs vár a csíki futballistákra
2017. március 10., péntek

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra

2017. március 09., csütörtök

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai

Hazai pályán játszik a Székelyudvarhelyi FC a labdarúgó 3. Liga 17. fordulójában, szombaton 15 órakor a súlyos anyagi gondokkal küzdő Bákói SC csapatát fogadja a sétatéri stadionban.

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai
Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai
2017. március 09., csütörtök

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai

2017. március 08., szerda

Nyert a Bernád a gyergyóremetei Falurészek Kupáján

Tizenegy csapat mérte össze a tudását Gyergyóremetén az immár komoly hagyománnyal rendelkező Falurészek Kupáján. Hatodik alkalommal rendezték meg a kispályás labdarúgótornát, péntektől vasárnapig zajlottak a mérkőzések . 

Nyert a Bernád a gyergyóremetei Falurészek Kupáján
2017. március 08., szerda

Nem volt ellenfele a csíkszentkirályi lánycsapatnak

Megyei szakaszához érkezett a Tymbark-kupával díjazott gyermeklabdarúgó-torna. A legkisebbek, az U8-as korosztály legjobbjai Csíkszentkirályon találkoztak.

Nem volt ellenfele a csíkszentkirályi lánycsapatnak
2017. március 07., kedd

Kápolnásfalu és Csíkszentkirály lánycsapatai jutottak a döntőbe

Gyergyóholló volt a házigazdája az 5–8. osztályos falusi iskolák női csapatai számára kiírt bajnokság megyei szakaszának.

Kápolnásfalu és Csíkszentkirály lánycsapatai jutottak a döntőbe
2017. március 06., hétfő

Élre állt a Vasas Femina II.

Bravúros győzelmet aratott szombaton a Székelyudvarhelyi Vasas Femina II. a Szatmárnémeti Junior otthonában. A női labdarúgó 1. Liga 8. fordulójában rendezett mérkőzés szünetében még kétgólos hátrányban volt, de végül 4–2-re nyert.

Élre állt a Vasas Femina II.
Élre állt a Vasas Femina II.
2017. március 06., hétfő

Élre állt a Vasas Femina II.

2017. március 05., vasárnap

Sereghajtóként az ASA pontot rabolt a Steauától

Hatékony játékával a Marosvásárhelyi ASA pontot szerzett a Bukaresti Steaua otthonában a labdarúgó 1. Liga alapszakaszának 26., utolsó fordulójában.

Sereghajtóként az ASA pontot rabolt a Steauától
2017. március 03., péntek

Pontszerzéssel kezdett az SZFC

Két ellentétes félidőt játszott a labdarúgó 3. Liga 16. fordulójában a Székelyudvarhelyi FC, pénteken délután a táblázaton ötödik Románvásári VSK otthonában 1–1-re végzett a házigazdával.

Pontszerzéssel kezdett az SZFC
Pontszerzéssel kezdett az SZFC
2017. március 03., péntek

Pontszerzéssel kezdett az SZFC

2017. március 03., péntek

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda

Győzelemmel kezdte a tavaszi idényt a román labdarúgó 3. Ligában az FK Csíkszereda. A 1. csoport éllovasa a csoport harmadik helyén álló Atletico Vaslui otthonában győzött 1–0-ra.

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda
Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda
2017. március 03., péntek

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!