Plopeni-ben készültek a zónadöntőre

Plopeni-ben készültek a zónadöntőre

A Székelyudvarhelyi FC 2005-ös korosztályú csapata Plopeni-ben szerepelt a hétvégén, a Winter Kids Cup elnevezésű labdarúgótorna negyedik kiadásán. A megmérettetésen tizennégy együttes szerepelt, amelyeket a szervezők három csoportba soroltak. A csoportmérkőzések után a csoportgyőztesek, illetve a legjobb második került az elődöntőbe.

Zátyi Tibor

2014. november 25., 17:212014. november 25., 17:21

2014. november 25., 17:482014. november 25., 17:48


A Kis Lajos és Botorok János által irányított SZFC számára nem indult a legjobban a torna, hiszen az első mérkőzésen egygólos vereséget szenvedett a Petrolul Ploiești csapatától. A kezdeti kisiklást követően hamar rendezték a sorokat a fiatalok, előbb a Luceafărul Brăilát, majd a Daniel Chiriță Focisulit is magabiztosan győzték le.

A csoport utolsó mérkőzésén nagy volt a nyomás a fiúkon, hiszen ha az Atletic Călărași ellen döntetlent játszanak, vagy ha csak egy góllal nyernek, nem jutnak tovább. Ám tiszta fejjel léptek pályára, többek között Orbán Milán és Birtalan Tamás nagyszerű játékának köszönhetően magabiztosan 3–0-ra nyertek, így csoportgyőztesek lettek. Az elődöntőben a Metaloglobus Galac várt az SZFC-re, ezen a találkozón is sziporkáztak az udvarhelyiek, és kétgólos győzelmükkel bejutottak a döntőbe. A fináléban végül Brăila együttese megállította az udvarhelyi csapatot, amely így a második helyért járó kupával, illetve egy egyéni díjjal – Orbán Milány kilenc találattal lett gólkirály – utazhatott haza.

„Hasznos felkészülési torna volt számunkra, hiszen szerdán kezdődik a Gheorghe Ola országos bajnokság középdöntője Kolozsváron. A csoportban Bodzafordulóval és Suceavával játszunk, a másik trióban a házigazda Kolozsvári Luceafărul, Beszterce és Marosludas szerepel. Célunk döntőt játszani, hiszen csak az első helyezett jut tovább az országos döntőre” – összegzett a tornát követően Botorok János edző.

4. Kinder Kids Cup, eredmények. Csoportkör. Székelyudvarhelyi FC–Petrolul Ploiești 1–2; gólszerző: Orbán Milán. Székelyudvarhelyi FC–Luceafărul Brăila 4–0; gólszerzők: Dusinszki Szabolcs 2, Orbán 2. Székelyudvarhelyi FC–Daniel Chiriță Focisuli 5–0; gólszerzők: Orbán 3, Birtalan Tamás, öngól. Székelyudvarhelyi FC–Atletic Călărași 3–0; gólszerzők: Orbán 2, Birtalan. Elődöntő: Székelyudvarhelyi FC–Metaloglobus Galac 2–0; gólszerzők: Orbán, Birtalan. Döntő: Székelyudvarhelyi FC–Brăila 1–5; gólszerző: Birtalan.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Erjesztőtartályok miatt maradt el a mérkőzés

Nem rendezték meg csütörtök délután a Székelyudvarhelyi Vasas Femina II.–Marosvásárhelyi ASA mérkőzést a női labdarúgó Román Kupa nyolcaddöntőjében.

Erjesztőtartályok miatt maradt el a mérkőzés
2017. március 10., péntek

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra

Első tavaszi hazai mérkőzésén a Neamț megyei Románvásár csapatát fogadja az FK Csíkszereda a román labdarúgó 3. Ligában. Lengyel Roland vezetőedző szerint nehéz meccsre kell számítani szombaton.

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra
Nehéz meccs vár a csíki futballistákra
2017. március 10., péntek

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra

2017. március 09., csütörtök

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai

Hazai pályán játszik a Székelyudvarhelyi FC a labdarúgó 3. Liga 17. fordulójában, szombaton 15 órakor a súlyos anyagi gondokkal küzdő Bákói SC csapatát fogadja a sétatéri stadionban.

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai
Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai
2017. március 09., csütörtök

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai

2017. március 08., szerda

Nyert a Bernád a gyergyóremetei Falurészek Kupáján

Tizenegy csapat mérte össze a tudását Gyergyóremetén az immár komoly hagyománnyal rendelkező Falurészek Kupáján. Hatodik alkalommal rendezték meg a kispályás labdarúgótornát, péntektől vasárnapig zajlottak a mérkőzések . 

Nyert a Bernád a gyergyóremetei Falurészek Kupáján
2017. március 08., szerda

Nem volt ellenfele a csíkszentkirályi lánycsapatnak

Megyei szakaszához érkezett a Tymbark-kupával díjazott gyermeklabdarúgó-torna. A legkisebbek, az U8-as korosztály legjobbjai Csíkszentkirályon találkoztak.

Nem volt ellenfele a csíkszentkirályi lánycsapatnak
2017. március 07., kedd

Kápolnásfalu és Csíkszentkirály lánycsapatai jutottak a döntőbe

Gyergyóholló volt a házigazdája az 5–8. osztályos falusi iskolák női csapatai számára kiírt bajnokság megyei szakaszának.

Kápolnásfalu és Csíkszentkirály lánycsapatai jutottak a döntőbe
2017. március 06., hétfő

Élre állt a Vasas Femina II.

Bravúros győzelmet aratott szombaton a Székelyudvarhelyi Vasas Femina II. a Szatmárnémeti Junior otthonában. A női labdarúgó 1. Liga 8. fordulójában rendezett mérkőzés szünetében még kétgólos hátrányban volt, de végül 4–2-re nyert.

Élre állt a Vasas Femina II.
Élre állt a Vasas Femina II.
2017. március 06., hétfő

Élre állt a Vasas Femina II.

2017. március 05., vasárnap

Sereghajtóként az ASA pontot rabolt a Steauától

Hatékony játékával a Marosvásárhelyi ASA pontot szerzett a Bukaresti Steaua otthonában a labdarúgó 1. Liga alapszakaszának 26., utolsó fordulójában.

Sereghajtóként az ASA pontot rabolt a Steauától
2017. március 03., péntek

Pontszerzéssel kezdett az SZFC

Két ellentétes félidőt játszott a labdarúgó 3. Liga 16. fordulójában a Székelyudvarhelyi FC, pénteken délután a táblázaton ötödik Románvásári VSK otthonában 1–1-re végzett a házigazdával.

Pontszerzéssel kezdett az SZFC
Pontszerzéssel kezdett az SZFC
2017. március 03., péntek

Pontszerzéssel kezdett az SZFC

2017. március 03., péntek

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda

Győzelemmel kezdte a tavaszi idényt a román labdarúgó 3. Ligában az FK Csíkszereda. A 1. csoport éllovasa a csoport harmadik helyén álló Atletico Vaslui otthonában győzött 1–0-ra.

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda
Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda
2017. március 03., péntek

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!