Răducan a bajnoki címért is küzdene

Răducan a bajnoki címért is küzdene

Fotó: Boda L. Gergely

Hétfő délután sajtótájékoztató keretében mutatták be a Marosvásárhelyi ASA múlt héten kinevezett elnökét, Narcis Răducant, aki féléves megegyezést kötött a klub vezetőtanácsával. A megállapodás nyáron meghosszabbítható.

Horváth Bálint Ottó

2015. január 26., 16:182015. január 26., 16:18

2015. január 26., 16:262015. január 26., 16:26

Az ASA vezetőségének legújabb tagja elmondta, megtiszteltetés számára egy ilyen hagyományokkal rendelkező klubot képviselni. Jövőjét illetően optimista, és bízik benne, hogy Marosvásárhelyen sokkal több ideig marad, mint az előző három együttesnél.

A napokban ő is elutazik a csapat törökországi edzőtáborába, hogy minél jobban megismerje a játékosokat a bajnokság újrakezdése előtt. Meggyőződése, hogy jó kapcsolat alakul ki közöttük, illetve jól megértik majd egymást Liviu Ciobotariu vezetőedzővel is, aki korábban csapattársa volt (rövid ideig együtt játszottak az FC Naţionalban). Răducan hangsúlyozta, a csapat edzőjével és a vezetőséggel folytatott megbeszélés után eldöntik, hogy milyen poszton van szükségük erősítésre, ezt követően két-három játékos érkezése várható.

Reméli, az együttes a tavaszi szezonban is jól teljesít, és mindent megtesznek azért, hogy az élmezőnyben maradjanak. Kihasználnák a bajnoki tabellán előttük álló, de pénzügyi gondokkal küszködő Petrolul Ploieşti és Kolozsvári CFR nehéz helyzetét és megelőznék őket. Amennyiben esélyük lesz rá, nem utasítják vissza az európai kupasorozatban való indulást. Narcis Răducan a klub vezetőtanácsával való egyeztetése során megfelelő stratégiát szeretne kidolgozni a következő időszakra.

Tervei között szerepel, hogy hosszú távon az ASA-nál ne csupán a bennmaradás legyen a célkitűzés, hanem évről-évre az első helyekért versengjenek. Elképzelése szerint a következőkben a tapasztalt játékosok mellett több helyi labdarúgó is felkerül a felnőtt együtteshez. Ugyanakkor a vezetőségnek kiemelt feladata lesz megtartani a jelenlegi játékosokat, ugyanis a labdarúgók több mint felének a bajnokság végén lejár a szerződése. Răducan egyelőre nyárig egyezett meg a klubbal, de az eredmények függvényében esély van rá, hogy a következő szezonra is Marosvásárhelyen maradjon.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Erjesztőtartályok miatt maradt el a mérkőzés

Nem rendezték meg csütörtök délután a Székelyudvarhelyi Vasas Femina II.–Marosvásárhelyi ASA mérkőzést a női labdarúgó Román Kupa nyolcaddöntőjében.

Erjesztőtartályok miatt maradt el a mérkőzés
2017. március 10., péntek

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra

Első tavaszi hazai mérkőzésén a Neamț megyei Románvásár csapatát fogadja az FK Csíkszereda a román labdarúgó 3. Ligában. Lengyel Roland vezetőedző szerint nehéz meccsre kell számítani szombaton.

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra
Nehéz meccs vár a csíki futballistákra
2017. március 10., péntek

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra

2017. március 09., csütörtök

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai

Hazai pályán játszik a Székelyudvarhelyi FC a labdarúgó 3. Liga 17. fordulójában, szombaton 15 órakor a súlyos anyagi gondokkal küzdő Bákói SC csapatát fogadja a sétatéri stadionban.

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai
Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai
2017. március 09., csütörtök

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai

2017. március 08., szerda

Nyert a Bernád a gyergyóremetei Falurészek Kupáján

Tizenegy csapat mérte össze a tudását Gyergyóremetén az immár komoly hagyománnyal rendelkező Falurészek Kupáján. Hatodik alkalommal rendezték meg a kispályás labdarúgótornát, péntektől vasárnapig zajlottak a mérkőzések . 

Nyert a Bernád a gyergyóremetei Falurészek Kupáján
2017. március 08., szerda

Nem volt ellenfele a csíkszentkirályi lánycsapatnak

Megyei szakaszához érkezett a Tymbark-kupával díjazott gyermeklabdarúgó-torna. A legkisebbek, az U8-as korosztály legjobbjai Csíkszentkirályon találkoztak.

Nem volt ellenfele a csíkszentkirályi lánycsapatnak
2017. március 07., kedd

Kápolnásfalu és Csíkszentkirály lánycsapatai jutottak a döntőbe

Gyergyóholló volt a házigazdája az 5–8. osztályos falusi iskolák női csapatai számára kiírt bajnokság megyei szakaszának.

Kápolnásfalu és Csíkszentkirály lánycsapatai jutottak a döntőbe
2017. március 06., hétfő

Élre állt a Vasas Femina II.

Bravúros győzelmet aratott szombaton a Székelyudvarhelyi Vasas Femina II. a Szatmárnémeti Junior otthonában. A női labdarúgó 1. Liga 8. fordulójában rendezett mérkőzés szünetében még kétgólos hátrányban volt, de végül 4–2-re nyert.

Élre állt a Vasas Femina II.
Élre állt a Vasas Femina II.
2017. március 06., hétfő

Élre állt a Vasas Femina II.

2017. március 05., vasárnap

Sereghajtóként az ASA pontot rabolt a Steauától

Hatékony játékával a Marosvásárhelyi ASA pontot szerzett a Bukaresti Steaua otthonában a labdarúgó 1. Liga alapszakaszának 26., utolsó fordulójában.

Sereghajtóként az ASA pontot rabolt a Steauától
2017. március 03., péntek

Pontszerzéssel kezdett az SZFC

Két ellentétes félidőt játszott a labdarúgó 3. Liga 16. fordulójában a Székelyudvarhelyi FC, pénteken délután a táblázaton ötödik Románvásári VSK otthonában 1–1-re végzett a házigazdával.

Pontszerzéssel kezdett az SZFC
Pontszerzéssel kezdett az SZFC
2017. március 03., péntek

Pontszerzéssel kezdett az SZFC

2017. március 03., péntek

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda

Győzelemmel kezdte a tavaszi idényt a román labdarúgó 3. Ligában az FK Csíkszereda. A 1. csoport éllovasa a csoport harmadik helyén álló Atletico Vaslui otthonában győzött 1–0-ra.

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda
Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda
2017. március 03., péntek

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!