2012. február 8., szerda
Ma Aranka napja van

A Torpit törölték, mégis a CSU Medicina a halvány

Bálint Zsombor 2010. április 19., hétfő 11:44 | Legutolsó módosítás: 2010. április 19., hétfő 13:08
Az utolsó előtti torna a bajnoki rájátszásban

Az A1-osztályos röplabda-bajnokságokban a hétvégén rendezték a harmadik, utolsó előtti tornát a rájátszásban. A marosvásárhelyi Torpi nélkül, ugyanis a csapatok javaslatára úgy döntött a szövetség, hogy az 5–8. csoportban törlik az utolsó két fordulót.

roplabda_CSUMedicina_UCluj01168_b

Az 5–8. csoportban a hét végén éppen Marosvásárhelyen kellett volna találkozniuk a csapatoknak, ezt a tornát azonban már nem rendezték meg, hanem a második, nagybányai körmérkőzéses forduló utáni sorrendet tekintik véglegesnek, azaz a Torpi a 7. helyen végzett a bajnokságban.

A női mezőnyben a rájátszás a kiírás szerint folytatódott, a marosvásárhelyi CSU Medicina számára azonban Craiován sem termett sok babér, s újabb három vereséget adott eddigi mérlegéhez. Az előző tornához képest annyi a haladás, hogy ezúttal legalább egy játszmát sikerült nyerni, a SCM Craiova ellen, Piatra Neamţ és Iaşi azonban három szettben nyert ellenük.

Ha a játszmákat felbontjuk, a marosvásárhelyi csapat az alábbi eredményeket érte el: Penicilina Iaşi – CSU Medicina 3:0 (19, 20, 16); CSU Medicina – Unic Piatra Neamţ 0:3 (-18, -20, -21); SCM Craiova – CSU Medicina 3:1 (10, -19, 21, 16).

A lányok a hét végén Iaşi-ban fejezik be a bajnokságot az utolsó négyes tornával, míg a Torpi játékosai már haza is utaztak vakációra, miután a Piatra Neamţ-i körmérkőzést szintén nem rendezik meg.

 

Cikk hozzászólás




Hozzászólás száma:    Név:
Biztonsági kód
Elfogadom a hozzászólási szabályzatot

Hirdetés

1 EUR 4.35 RON
1 USD 3.31 RON
1 GBP 5.23 RON
100 HUF 1.49 RON
1 XAU 183.00 RON
=

Hirdetés

Csíkszereda

Kedd
éjszaka

Borús
Szerda

Borús
Szerda
éjszaka

Helyenként felhős
Min: -13 °CMax: -7 °CMin: -21 °C

Székelyudvarhely

Kedd
éjszaka

Borús
Szerda

Borús
Szerda
éjszaka

Helyenként felhős
Min: -19 °CMax: -6 °CMin: -19 °C

Marosvásárhely

Kedd
éjszaka

Borús
Szerda

Borús
Szerda
éjszaka

Helyenként felhős
Min: -10 °CMax: -1 °CMin: -20 °C

Feliratkozás hírlevélre