Székelyhon.ro
2012. május 24., csütörtök; Ma Eszter, Eliza napja van
Rss Facebook oldal Twitter oldal Iwiw oldal Google +1 oldal

Kiélezett harc a dobogóért

Bálint Zsombor | 2012.02.05. [19:21] | Utolsó módosítás: 2012.02.06. [16:34]

Megszerezte mindhárom pontot a marosvásárhelyi CSU Medicina női röplabdacsapata a craiovai SCMU elleni bajnokin vasárnap, február 5-én délután, amivel jó eséllyel maradt versenyben a dobogóért az A1 osztályban.

CSU_Craiova_b

A röplabdaszövetség sokkal kevésbé merev álláspontra helyezkedett az időjárás okozta közlekedési nehézségek ügyében, így azokat a mérkőzéseket, amelyekre el tudtak jutni a csapatok, minden további nélkül megrendezték.

Lejátszották a CSU Medicina – Craiova találkozót is, amely egyfajta visszaigazolást jelentett Luka Valeriján együttese számára a Dinamo elleni sikert követően, hiszen a mezőny egyik jó középcsapatának számító craiovaiak legyőzése azt jelenti, hogy az együttes jó eséllyel marad versenyben legalább az alapszakasz dobogójáért.

A fárasztó ankarai kiszállás mintha nem hagyott volna nyomot a csapatban, úgy játszott az első szettben, amikor esélyt sem hagyott az ellenfélnek, azonban a második és harmadik játszmában már sokkal többet hibáztak a házigazdák. A siker azonban csak a harmadikban sodródott veszélybe, amikor a fogadás sorozatos hibái miatt hét pontot szerzett zsinórban az ellenfél, s 14-10-ről 14-17-re vette át a vezetést. A két második játszma fogadásban tapasztalható bizonytalankodásai miatt Luka Valeriján többször is liberót cserélt, ami elég szokatlan még (csak az idéntől teszi lehetővé a szabály), végül azonban a házigazdák mindkét esetben felülkerekedtek.

„Az első szettben játszottunk úgy, ahol kell, nagyon jól nyitottunk, nem adtunk esélyt nekik az építkezésre. Többen játszottak nálunk a craiovai csapatból (szerk. megj.: Maletics, Zanfir, Sztojadinovics), jól ismerjük őket, így ezt ki tudtuk használni. A második és harmadik játszmában sokat hibáztunk, de ma sokkal ma jobb csapatok képezünk, mint Craiova” – nyilatkozta a mérkőzés után a marosvásárhelyi vezetőedző, Luka Valeriján.

A CSU Medicina szerdán 17 órától, a Sportcsarnokban, a Challenge-kupa nyolcaddöntő visszavágóján a török Iller Bankasi Ankara együttesét fogadja.

CSU Medicina Marosvásárhely – SCMU Craiova 3:0 (13, 23, 22)
Vezették: Nicolae Cristea (Kolzosvár), Mircea Temian (Zilah).
CSU Medicina: Jovanovics, Ciocian, Iancu, Chiţigoi, Cvetanova, Ivanof. Liberók: Nechiti és Foca. Csere: Trică.
SCMU Craiova: Rogojinaru, Zanfir, Vasinca, Maletics, Sztojadinovics, Purice. Liberó: Guimond. Cserék: Postea, Hambele.

Komment




Hozzászólás száma:
Név:
Biztonsági kód
Elfogadom a mércét

ÉLŐ SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS

2012.05.23 [18:00] Vége
2012.05.02 [18:00] Vége
Labdarúgó 1. liga 2012.04.23 [21:30] Vége
Férfi kézilabda Nemzeti Liga 2012.04.20 [18:00] Vége
Teremlabdarúgó Románia-kupa 2012.04.18 [17:30] Vége
Labdarúgó 1. liga 2012.04.06 [20:30] Vége
Román jégkorongbajnokság, döntő 2012.03.30 [19:30] Vége