A román röplabdaszövetség múlt heti közgyűlésén néhány jelentős változtatást fogadtak el a következő bajnoki idényre.

A leglátványosabb ezek közül talán a pontozás megváltoztatása. Az eddigi gyakorlattól eltérően, amikor két pont járt a győzelemért, egy a vereségért és nulla pont a meg nem jelenésért, a 2010–11-es bajnokságtól az a csapat, amely 3:0-ra, vagy 3:1-re győz, 3 pontot kap, 3:2-es győzelemért 2 pont jár, míg ugyanilyen arányú vereséget egy ponttal jutalmaznak. 0:3, vagy 1:3 esetén a vesztes csapatnak nem jár pont.
Tekintve a rendkívül szűk játékosbázist és az ifjúságiak nevelésének elégtelen voltát, számos intézkedést hoztak ennek korrigálása érdekében, felnőtt szinten, az A1-osztályban pedig négyre korlátozták az egyszerre a pályán tartózkodó külföldi játékosok számát.
Ugyancsak elhatározták, hogy a következő bajnoki idényben visszatérnek a hagyományos rájátszási rendszerre, a négyes csoportokban való rájátszás sokaknak nem nyerte el a tetszését. A lebonyolítás pontos menetéről május elején az érdekelt klubok részvételével rendezett ülésen a végrehajtó bizottságot hatalmazták fel a döntésre, azzal a megkötéssel, hogy a bajnoki rendszer több éves periódusra maradjon változatlan. Ha viszont a női és férfi klubok másként akarják, a két nem bajnoki rendszerének nem kell feltétlenül azonosnak lennie.
| 1 EUR | 4.35 RON | |
| 1 USD | 3.28 RON | |
| 1 GBP | 5.22 RON | |
| 100 HUF | 1.51 RON | |
| 1 XAU | 184.10 RON |
Szerda![]() | Szerda éjszaka ![]() | Csütörtök![]() |
| Max: -7 °C | Min: -23 °C | Max: -6 °C |
Szerda![]() | Szerda éjszaka ![]() | Csütörtök![]() |
| Max: -6 °C | Min: -20 °C | Max: -7 °C |
Szerda![]() | Szerda éjszaka ![]() | Csütörtök![]() |
| Max: -1 °C | Min: -20 °C | Max: -9 °C |