Az egészégügyben dolgozókat tömörítő Sanitas Szakszervezeti Szövetség körülbelül 200 tagja csütörtökön sztrájkőrséget áll az egészségügyi minisztérium előtt, mivel elégedetlenek a bérek csökkentése és a decentralizációs folyamat során felmerült gondok miatt. Valószínű, hogy az államot is beperelik.

A Sanitas Szövetség Országos Tanácsa csütörtök reggel ülésezik, hogy a bérek 25 százalékos csökkentésének hatását elemezzék, és számba vegyék az egészségügyi intézmények decentralizációja során adódott gondokat, áll a szövetség szerdai közleményében. Az ülésen az egészségügyi szakszervezet tagjai döntenek a következő időszakra esedékes tiltakozások ütemtervéről. Az Országos Tanács ülése után a testület tagjai a bukaresti Sanitas tagjaival közösen 13 és 15 óra között sztrájkőrséget állnak az egészségügyi minisztérium székhelye előtt.
A szakszervezeti tagok úgy döntöttek, szeptember 22-én nagyszabású felvonulást szerveznek Bukarestben – fejtette ki a Mediafaxnak Marius Petcu, a Sanitas szövetség elnöke. Hozzátette tagságuk kész beperelni az államot a bérek csökkentése miatt, a 120 000 tag űrlapot tölt ki az állam beperelése végett.
A Cseke Attila tárcavezető által bejelentett, az egészségügyi minisztérium átszervezési tervei kapcsán a szakszervezeti vezető elmondta, habár biztosították őt, hogy orvosi-egészségügyi személyzetet nem bocsátanak el, csak irodai alkalmazottakat, kisegítő személyzetet, és a felszámolt kórházak alkalmazottai ugyanazon város vagy megye más intézményeiben folytathatják munkájukat, nem így történt.
A szaktárca és az alárendelt intézmények átszervezése nyomán 1621 állást számoltak fel, ebből 683 betöltött állás volt. Szeptembertől, a személyzet létszámát szabályozó rendelkezések életbe lépése nyomán a kórházakból több ezer irodai, műszaki részlegen dolgozó alkalmazottat bocsátanak el.
Dan Pereţianu, az Orvosok Föderatív Kamarájának elnöke július 13-án közölte: a 25 százalékos bércsökkentés révén az állami intézményeknél dolgozó orvosokat hátrányos megkülönböztetés éri a magánszférában dolgozó kollégáikkal szemben.
Pereţianu szerint az orvosok nem minősülnek állami alkalmazottaknak, mert a kórházak, járóbeteg-rendelők, laboratóriumok vagy állami orvosi rendelők nem a költségvetésből kapják a pénzt, hanem az egészségbiztosító pénztárakkal kötött szolgáltatási szerződések keretében, így az orvosok bérét nem kellene csökkenteni 25 százalékkal. Pereţianu hangsúlyozta: a következő időszakban több orvos bepereli az államot a bércsökkentés miatt, ugyanakkor egyre több alkalmazott fog kilépni az állami egészségügyi rendszerből.
| 1 EUR | 4.35 RON | |
| 1 USD | 3.28 RON | |
| 1 GBP | 5.22 RON | |
| 100 HUF | 1.51 RON | |
| 1 XAU | 184.10 RON |
Szerda![]() | Szerda éjszaka ![]() | Csütörtök![]() |
| Max: -7 °C | Min: -23 °C | Max: -6 °C |
Szerda![]() | Szerda éjszaka ![]() | Csütörtök![]() |
| Max: -6 °C | Min: -20 °C | Max: -7 °C |
Szerda![]() | Szerda éjszaka ![]() | Csütörtök![]() |
| Max: -1 °C | Min: -20 °C | Max: -9 °C |