Ezen a héten tárgyalják az új tanügyi törvénytervezetet, melyet a szaktárca vezetője, Daniel Funeriu mutatott be. Ez lenne az utóbbi öt év negyedik tanügyi reformtervezete. Eszerint megváltozna az oktatás struktúrája, a felvételi vizsgák menete valamint a kötelező heti óraszám is.
Daniel Funeriu, tanügyminiszter teljesen átalakítaná a romániai oktatási rendszert. Eszerint módosítana az oktatás struktúráján is, ami azt jelentené, hogy az általános iskola magába foglalná a IX. osztályt is, így a középiskola csupán a X., XI. és XII. osztályokból állna.
Megváltoztatná a középiskolába való felvételi menetét is az interdiszciplináris vizsgák bevezetésével. A tervezett interdiszciplináris vizsga metodológiája eltérne minden eddigi ismert és Romániában használatos vizsgarendszertől.Így a kilencedik osztályba felvételiző diáknak egyszerre kell bizonyítania kémiából, fizikából és matematikából, majd a humán tantárgyakból.
Ecatrina Andronescu, volt tanügyminiszter fél évvel Funeriu javaslata előtt még az egységes félévi dolgozatok rendszerét cserélte le a román, matematika és történelem írásbelikre. A legújabb tervek szerint a többségi iskolákban az érettségi csupán két írásbeliből áll már a 2011-2012-es tanévtől: románból és választás szerint matematikából vagy történelemből. A kisebbségi iskolákban ez kiegészül az anyanyelvi felméréssel is. A román – illetve a kisebbségi – nyelvi vizsgákon a nyelvi kompetenciákat mérik majd.
A vizsgarendszer megváltoztatná a kötelező óraszámot is. A tervek szerint az általános iskola alsó tagozatán a kötelező óraszám 20, míg a felsőtagozaton 26 óra lenne. A középiskolában heti harminc órás tanrendet vezetne be.
Még nem lehet tudni, hogy az összevont vizsgáztatás rendszerét mikortól vezetnék be. Szó volt arról is, hogy a mostani ötödikeseket fogják alávetni a tesztelsének pár év múlva, de az is lehet, hogy már a mostani hatodik osztályosok is összevont felvételin bizonyíthatnak nyolcadik végén.
| 1 EUR | 4.35 RON | |
| 1 USD | 3.31 RON | |
| 1 GBP | 5.23 RON | |
| 100 HUF | 1.49 RON | |
| 1 XAU | 183.00 RON |
| Kedd éjszaka ![]() | Szerda![]() | Szerda éjszaka ![]() |
| Min: -13 °C | Max: -7 °C | Min: -21 °C |
| Kedd éjszaka ![]() | Szerda![]() | Szerda éjszaka ![]() |
| Min: -19 °C | Max: -6 °C | Min: -19 °C |
| Kedd éjszaka ![]() | Szerda![]() | Szerda éjszaka ![]() |
| Min: -10 °C | Max: -1 °C | Min: -20 °C |