Kászonújfaluban vasárnap emlékeztek az 1848-as forradalomra és szabadságharcra. A rendezvény a templomban szentmisével kezdődött, majd a templomhoz közeli emlékparkban felavatták Kovács Csaba tusnádfürdői fafaragó alkotását.

A szentmisét követően a népes gyülekezet átvonult a közeli világháborús emlékműhöz, ahol Virág László plébánossal közösen imádkoztak a hősi halottakért. Elhangzott: szent dolog a szabadság, mely nélkül nincs nyugalom, és nagyobb szeretet nincs is annál, mint amikor valaki életét adja testvéreiért.
András Zoltán polgármester beszédében kifejtette: „a szabadságharc egyik üzenete számunkra az, hogy a jövő az építőké, az építkezésre és összefogásra képes nemzeté. Nem pártoskodásra, nem politikai vitákra van szüksége a magyarságnak, hanem hogy tovább tudja vinni az 1848-as eszméket, bátran kiállva a magyarságért és büszkén viselve a magyar nevet. A most felavatott alkotás Tuzson János őrnagy személyében a szabadságharcot jelképezi. Ahányszor meginog nemzeti hitünk, nézzünk e szoborra és jusson eszünkbe, hogy a Nyerges-tetőn elesett honvédek azért haltak hősi halált értünk, hogy mi most itt, Nagy-Magyarország keleti bástyájánál, Székelyföldön magyarul nevelhessük gyermekeinket.”
A megemlékezésen a kászonújfalvi hagyományőrző zenekar és a kézdivásárhelyi Apor Péter Szakközépiskola diákjainak lélekemelő műsorát tekinthették meg a jelenlévők, majd az emlékműnél a község elöljárói és a kászoni motoros klub, a KMB Motors tagjai elhelyezték a kegyelet koszorúit.
| 1 EUR | 4.35 RON | |
| 1 USD | 3.31 RON | |
| 1 GBP | 5.23 RON | |
| 100 HUF | 1.49 RON | |
| 1 XAU | 183.00 RON |
| Kedd éjszaka ![]() | Szerda![]() | Szerda éjszaka ![]() |
| Min: -13 °C | Max: -7 °C | Min: -21 °C |
| Kedd éjszaka ![]() | Szerda![]() | Szerda éjszaka ![]() |
| Min: -19 °C | Max: -3 °C | Min: -19 °C |
| Kedd éjszaka ![]() | Szerda![]() | Szerda éjszaka ![]() |
| Min: -10 °C | Max: -1 °C | Min: -20 °C |