Emil Boc miniszterelnök néhány napja bejelentette, hogy az idén július elsejétől 19 százalékról 24 százalékra megnövelt általános forgalmi adó (áfa) országos szinten 25 százalékkal nagyobb bevételt eredményezett az államkasszába a növelés utáni első hónapban az előző hónap bevételeihez képest. A számok alapján júliusban és augusztusban Hargita megyében is bevételnövekedés történt az előző hónaphoz képest, de mindez csalóka, hisz több cég ilyenkor fizeti be a negyedéves adót.

A Hargita Megyei Pénzügyi Hivatal adatai alapján, az idei júliusi és augusztusi adatokat összehasonlítva a tavalyi esztendő ezen periódusával, az látható, hogy 2010 júliusában az áfabevétel 21 617 340 lej, 2009-ben pedig 23 723 897.
Növekedés augusztusban történt a tavalyi év ugyanezen hónapjához képest. 2010 augusztusában 18 878 520 lej volt az áfabevétel, míg 2009 augusztusában csak 16 212 105 lej folyt be, közel hárommillió lej a különbség.
Az idén júniusban 18 262 270 lej volt az áfabevétel Hargita megyében, júliusban pedig 3 355 070 lejjel több folyt be a kasszába, az augusztusi pedig, ha szerényen is, de ugyancsak meghaladja a júniusi bevételt 616 250 lejjel. A tavalyi és az idei júniusi adatokat összehasonlítva, az látható, hogy 2010 júniusában 1 765 521 lejjel csökkent az adóbevétel az elmúlt esztendő júniusában befolyt pénzekhez képest.
| 1 EUR | 4.35 RON | |
| 1 USD | 3.28 RON | |
| 1 GBP | 5.22 RON | |
| 100 HUF | 1.51 RON | |
| 1 XAU | 184.10 RON |
Szerda![]() | Szerda éjszaka ![]() | Csütörtök![]() |
| Max: -7 °C | Min: -23 °C | Max: -6 °C |
Szerda![]() | Szerda éjszaka ![]() | Csütörtök![]() |
| Max: -6 °C | Min: -20 °C | Max: -7 °C |
Szerda![]() | Szerda éjszaka ![]() | Csütörtök![]() |
| Max: -1 °C | Min: -20 °C | Max: -9 °C |