2012. február 8., szerda
Ma Aranka napja van

Kossuth, Deák, Garibaldi az Erdélyi Fotográfia Múzeum archívumában

Daczó Katalin 2010. március 14., vasárnap 18:22 | Legutolsó módosítás: 2010. április 7., szerda 20:16

Néhány igazi fotótörténeti "csemegére" hívta fel a figyelmet Molnár Attila, a 2007-ben alakult Erdélyi Fotográfia Múzeumért Egyesület elnöke. Mint kiderült, a gyűjteményben található többek között az egyik leghitelesebb, Kossuthról készült felvétel is.

Kossuth_Lajos_1860-evek honlap_bA fényképezést ugyan feltalálták a magyar forradalom előtt, de tulajdonképpeni elterjedésére csak 1848 után került sor. Simonyi Antal nyitott elsőként fotóműtermet Pesten 1855-ben, s épp ebből a műteremből származik az Erdélyi Fotográfia Múzeumért Egyesület (EFME) egyik értékes darabja, Deák Ferenc portréja. "Úgy tudom, Deák Ferenc úgy hagyta jóvá, hogy lefényképezzék, hogy az összes adomány, ami befolyik, a városi árvaházhoz kerüljön – magyarázta Molnár Attila. – Ebből a fotóból ezer példányt készítettek 1860 körül." 

Akkoriban egyenesen kultuszuk volt a hősöknek, arcképeiket előszeretettel helyezték el családi albumokban is. A szalonokban főhelyet elfoglaló albumok gyakran a család politikai szimpátiáját is kifejezték – állítják a fotótörténettel foglalkozó szakértők.

Egy, szintén a múzeum tulajdonában található Kossuth-portré például festmény után készült. "Ez pedig Kossuth eddig leghitelesebbnek tartott portréja" – mutatta büszkén Molnár Attila a nagy forradalmár egy kevéssé ismert fényképét, amelyet Angliából szerzett be. Eredetinek számít, ugyanis a felvétellel egy időben készült pozitív kópiát tekintik eredetinek – tudom meg. Ez a fotó nem volt ismeretlen eddig sem a szakértők előtt, csupán a szerzője. Az EFME példányáról viszont kiderült, hogy Edinburg-ban készült John Moffat fényképész műtermében 1855 körül.

Deak_Ferenc_1867-ben honlapAz EFME archívumában az Andrássy Gyula grófról készült kép állítólag másolat, Ausztriából, egy királyi családi albumból származik. A felvételt Borsos és Doctor készítette. Őrizgetnek az archívumban még Eszterházy Pál Antal portrét, Türr István-portrét, Benedek Lajos tábornokról készült képet. Van még Eötvös József-portré, Orbán Balázs-kép, és egy Garibaldi fotó is. Helyi forradalmárok nincsenek a gyűjteményben.

"Következetes, sokéves kutatással talán össze lehetne gyűjteni a székely forradalmár-portrékból is egy csokorra-valót" – mondta Molnár Attila, csupán idő, pénz, kitartás kérdése lenne, és hogy a valószínűleg kis számú, fenn maradt forradalmár arcképek felkutatását szívügyének tekintse valaki. 

A fotók forrása: www.fotomuzeum.ro

 

Cikk hozzászólás




Hozzászólás száma:    Név:
Biztonsági kód
Elfogadom a hozzászólási szabályzatot
1 EUR 4.35 RON
1 USD 3.28 RON
1 GBP 5.22 RON
100 HUF 1.51 RON
1 XAU 184.10 RON
=

Hirdetés

Csíkszereda

Szerda

Borús
Szerda
éjszaka

Helyenként felhős
Csütörtök

Derült
Max: -7 °CMin: -23 °CMax: -6 °C

Székelyudvarhely

Szerda

Borús
Szerda
éjszaka

Helyenként felhős
Csütörtök

Derült
Max: -6 °CMin: -20 °CMax: -7 °C

Marosvásárhely

Szerda

Borús
Szerda
éjszaka

Helyenként felhős
Csütörtök

Derült
Max: -1 °CMin: -20 °CMax: -9 °C

Feliratkozás hírlevélre