A hónap végére befejeződhet a villanyvezetékeknek és a kábeltévé-szolgáltató cégek huzalainak föld alá helyezése a csíkszeredai Tudor utcában. Ezt követően a régi oszlopokat is leszerelik.

Júliusban kezdtek hozzá a munkához, az áramszolgáltató Electrica Rt. beruházása keretében minden elektromos vezeték föld alá kerül az utcában. A fogyasztókhoz új bekötéseket is kell létrehozni, szintén a föld alatt, ezért az utca mindkét oldalán dolgoznak. Az áramszolgáltatóhoz társultak a kábeltévé-szolgáltató cégek is, így ezek vezetékeit is föld alá helyezik. Egyes szakaszokon, mint az utca alsó felén, a térkövet szedték fel a járdákról, vannak viszont olyan részek is, ahol a zöldövezet ásták fel.
Szőke Domokos szerint a korábban elvégzett munkálatok és a hasonló esetekben szerzett tapasztalatok alapján az a legkevésbé káros, ha a zöldövezeten történik a felásás. "Az utat semmiképp sem szabad feltörni, ugyanakkor minél kevesebbet kellene ártani a térkőnek. Az mindenképp feltétel, hogy az átadott munkaterület a munka befejezésekor pontosan úgy nézzen ki, mint azelőtt" – mondta kérdésünkre az alpolgármester.
A régi villanyoszlopok eltávolítására ezután kerül sor, és akkor csak a már ismert, közvilágítást szolgáló lámpaoszlopok lesznek az utcában. Szőke elmondta, utóbbiak egy részét azért sem sikerült eddig felállítani, mert a régi póznákon levő villanyvezeték ezt akadályozta.
| 1 EUR | 4.35 RON | |
| 1 USD | 3.28 RON | |
| 1 GBP | 5.22 RON | |
| 100 HUF | 1.51 RON | |
| 1 XAU | 184.10 RON |
Szerda![]() | Szerda éjszaka ![]() | Csütörtök![]() |
| Max: -7 °C | Min: -23 °C | Max: -6 °C |
Szerda![]() | Szerda éjszaka ![]() | Csütörtök![]() |
| Max: -6 °C | Min: -20 °C | Max: -7 °C |
Szerda![]() | Szerda éjszaka ![]() | Csütörtök![]() |
| Max: -1 °C | Min: -20 °C | Max: -9 °C |