Tusványos – Orbán: a munkaalapú állam korszaka következik

Tusványos – Orbán: a munkaalapú állam korszaka következik

Az új magyar államszerveződés alapja egy munkaalapú állam, amely nem liberális természetű. Erről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Tusnádfürdőn, a 25. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor rendezvényén tartott előadásában.

Hírösszefoglaló

2014. július 26., 11:192014. július 26., 11:19

2014. július 26., 18:322014. július 26., 18:32

A liberális társadalomszervezési elvekkel, módszerekkel szakítani kell – foglalt állást a kormányfő, aki szerint a korábbi liberális magyar állam nem védte meg a közösségi vagyont, nem védte meg az országot az eladósodottságtól, a családokat pedig az „adósrabszolgaságtól”.

A magyar nemzet nem egyének puszta halmaza, hanem egy közösség, amelyet szervezni, erősíteni és építeni kell – fogalmazott Orbán Viktor, kijelentve, hogy ilyen értelemben a Magyarországon épített új állam egy nem liberális állam.

Orbán: a jóléti államok ideje lejárt

Orbán Viktor szerint a jóléti állam és társadalmi rendszer kimerítette tartalékait, ebben a pillanatban sikertelenségre van ítélve, amin változtatni kell. Mint mondta, határozottan ellenzi azt az európai politikát, amely elfogadja és támogatja a bevándorlást. El fog jönni az az idő, hogy kérdésessé válik a nemzetállamok etnikai alapja. Ezt akarjuk? – tette fel a kérdést a miniszterelnök.

Kitért arra is: ha az erdélyi közösség abba a helyzetbe kerülne, hogy a neki járó forrásokat a román költségvetésből nem kapja meg, számíthat Magyarország támogatására; az így elveszített forrásokat azonban a magyar gazdaság jelenleg teljes egészében nem tudja pótolni. „Az itteni politika fontos része kell legyen, hogy meg kell tudni szerezni az Erdélyt illető költségvetési forrásokat azon intézmények fenntartására, amelyek állampolgári jogon járnak” – mondta Orbán Viktor.


Tőkés László: „lészen autonómia

Tőkés László európai parlamenti képviselő a „lészen autonómia” kijelentéssel parafrazeálta a bibliai „legyen világosság” gondolatot, illetve Gábor Áron 1848-as „lészen ágyú” kijelentését szombaton Tusnádfürdőn, a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján tartott előadásában.

A politikus vitába szállt azzal a tusványosi gondolattal, hogy 25 év múlva már az autonóm Székelyföld lehet a gazdája a szabadegyetemnek. „Legyen világos: nincs másik 25 esztendőnk a tehetetlen kivárásra. Most kell cselekedni. Most van itt az ideje az autonómiának” – jelentette ki.

Tőkés László szerint Romániában nem zárult le a rendszerváltozás, mert még mindig az „utódkommunisták” vannak hatalmon. Úgy vélte, szükség van a rendszerváltozásra az Európai Unióban is, amely „jelenleg elutasítja, hogy az őshonos kisebbségi közösségek ügyeivel foglalkozzék”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!