A székelyek pártját fogja a Spiegel

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

A himnuszbotrány kapcsán a székely hokisok mellett foglalt állást a Spiegel című neves német napilap. A kiadvány online változatának egyik cikkében az elhíresült himnusz-botrány kapcsán egyértelműen a magyarok védelmére keltek, írja a Kitekintő.hu.

2012. január 07., 14:162012. január 07., 14:16

2012. január 07., 22:102012. január 07., 22:10

A cikk megemlíti az egykori román nemzeti válogatott jégkorongos, George Justinian nyilatkozatát, melyet a Libertatea nevű lapnak adott. „Nincs szükségünk olyan játékosokra, akik megtagadják a nemzeti himnuszunk éneklését, és nincs szükségünk külföldi edzőre sem.” Romániában a hokit a magyar kisebbség uralja, mondta Justinian, aki ma ifjúsági edzőként dolgozik. Ezután pedig azt javasolta, hogy egyszerűen egy második román nemzeti válogatottat alapítsanak – méghozzá olyat, mely kizárólag román játékosokból áll, és az edzők is román nemzetiségűek. „Egy párhuzamos csapattal, magyarok nélkül, bebizonyítjuk, hogy mi, románok milyen jók vagyunk!”

Ahogy a cikk rámutat, a sportolókon és edzőkön kívül természetesen a politikusok is részt vesznek a játékosok támadásában. Némely politikus egyenesen azt követeli, hogy vegyék el a jégkorongozók állampolgárságát. A Román Jégkorong Szövetség (FRHG) elnöke, Tánczos Barna döbbenten áll az ügy ilyen fokú eldurvulása előtt: „Örülhetnének egyszerűen annak, hogy nyertünk.”

A cikk szerzője, Keno Verseck szerint azonban ez nem olyan egyszerű. Megemlíti, hogy a székelyek már körülbelül ezer éve abban a régióban élik mindennapjaikat, és az első világháború után a magyarok elveszítették államuk területének kétharmadát. A románok eleinte autonómiát ígértek a kisebbségeknek, ehelyett azonban Románia egy nacionalista, központosított állam lett, melyben a kisebbségekkel nem bántak megfelelően. A székelyek emiatt hazugként, tolvajként és elnyomóként tekintenek a románokra.

A botrány kitörése után a román sajtóban azonnal megindult a verbális polgárháború: „Szemtelenség!“, „Arcátlanság!“, „Provokáció!“, „Szégyen!“, „A hokiválogatottunk megbecsteleníti a himnuszunkat!“ című írások jelentek meg, bizonyos nacionalista politikusok pedig a játékosokat „magyar bestiáknak“ nevezték.

Az egykori legendás profi teniszező, Ilie Năstase így reagált a történtekre egy interjúban: „Sehol a világon nincs egy kisebbségnek annyi joga, mint a magyaroknak nálunk! Azt hallottam, hogy magyar rendszámtáblákat szerelnek fel a lovaskocsijaikra! Mit akarnak még? Esetleg még a zászlajukat kitűzni a diadalívünkre Bukarestben? Ha nem tetszik nekik itt, tűnjenek el! Mindenesetre sohasem fogjuk megengedni, hogy megkapják autonómiájukat és azt csináljanak az országunkban, amit csak akarnak!“

A Spiegel említést tesz a himnuszbotrányt „felvezető” kishokisbotrányról is, amikor az U16-os válogatott keret egyetlen román nemzetiségű tagját állítólag helybehagyták a magyar csapattársak. A cikk úgy írja le a történtek előzményét, hogy a 15 éves román játékos az öltözőben rászólt három magyar csapattársára, hogy a román nemzeti ünnepen legyenek hajlandóak románul beszélni.

A Spiegel online cikkének írója a román fiatal megnyilvánulását az évek óta megfigyelhető nevelésbeli hiányoságokkal magyarázza. Szerinte országszerte tapasztalható, hogy a románok gyerekeiknek azt tanítják, hogy ha valaki Romániában eszik kenyeret, románul is kell beszélnie, és emellett mégis a román a világ egyik legtoleránsabb nemzete.

Keno Verseck a román-magyar hokiháborút nem tekinti lezártnak. Főleg, ha a román nemzeti válogatott sztárját, Becze Tihamért valóban beperelik a hazaárulás vádjával, ahogyan azt a kriptofasiszta európai parlamenti képviselő, Corneliu Vadim Tudor, Ceausescu egykori munkatársa követelte. A megfelelő paragrafus létezik hozzá.

A székelyek ugyanakkor nyugodtan, már-már közömbösen reagáltak az őket ért támadásokra. Tánczos Barna ezt így kommentálta: „Mindig énekelünk, ha a himnuszunk szól, ilyenek vagyunk mi, magyarok“, mondta a Román Jégkorong Szövetség elnöke. „Egyébként csak hokizni szeretnénk és nyerni. De a románok képtelenek elviselni, hogy az országban mi, magyarok vagyunk a legjobbak ebben a sportban.“ Az előbb említett játékos, Becze Tihamér pedig ironikusan így nyilatkozott: „Mit akarnak tulajdonképpen a románok? Nekik semmi közük sincs a hokiválogatotthoz. A december 16-i játék során nem Románia, hanem a Székelyföld győzte le Magyarországot.“

Egyébként érdekesség, hogy a szerző a cikk során végig Csíkszereda magyar nevét, és nem a román Miercurea Ciuc elnevezést használta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 11., csütörtök

Tucatnyi román állampolgár kéri a konzuli segítséget utazási okmányok kiállításához

Eddig huszonegy Észak-Írországban élő ember kért konzuli segítséget a román hatóságoktól utazási okmányok kiállításához a belfasti zavargások miatt – közölték csütörtökön külügyminisztériumi források.

Tucatnyi román állampolgár kéri a konzuli segítséget utazási okmányok kiállításához
Hirdetés
2026. június 10., szerda

Román állampolgárok is kárt szenvedtek a Belfastban kitört erőszakos zavargások nyomán

A román külügyminisztérium tájékoztatása szerint az edinburgh-i román konzuli hivatal képviselői kapcsolatban állnak három román állampolgárságú családdal, amelyek otthonát megrongálták az éjszakai események közben.

Román állampolgárok is kárt szenvedtek a Belfastban kitört erőszakos zavargások nyomán
2026. június 09., kedd

Új légitársaság került fel az uniós tiltólistára

Az Európai Bizottság frissítette a légiközlekedés biztonságával összefüggésben azon légitársaságokat felsoroló listáját, amelyekre működési tilalom vagy működési korlátozás vonatkozik az Európai Unió légterében.

Új légitársaság került fel az uniós tiltólistára
2026. június 09., kedd

A csapat kijutott a vébére, az ország viszont súlyos ebolajárvánnyal küzd

További 16,5 millió eurós uniós támogatást jelentett be az afrikai ebolajárvány megfékezésére Hadja Lahbib, az Európai Bizottság válságkezelésért felelős tagja Brüsszelben kedden.

A csapat kijutott a vébére, az ország viszont súlyos ebolajárvánnyal küzd
Hirdetés
2026. június 03., szerda

NATO-főtitkár Kijevben: Oroszország semmi jelét nem adja annak, hogy le akarná állítani a háborút

Oroszország semmi jelét nem mutatja annak, hogy le akarná állítani agresszióját; ezt bizonyítják a Kijev és más ukrán városok elleni orosz támadások is – jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára szerdán Kijevben.

NATO-főtitkár Kijevben: Oroszország semmi jelét nem adja annak, hogy le akarná állítani a háborút
2026. június 02., kedd

Kárpát-medencétől Ausztráliáig – ezt a térképet érdemes megnézni

Székelyföldről a világ másik pontjára jutott családokat is tartalmaz egy érdekes térkép. Az ausztráliai Melbourne-ből érkezett hír szerkesztőségünkhöz egy különleges diaszpórakezdeményezésről, amely a Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódik.

Kárpát-medencétől Ausztráliáig – ezt a térképet érdemes megnézni
2026. június 02., kedd

Választ ígér Oroszország Románia „barátságtalan lépésére”

Románia válaszlépésre számíthat, miután a konstancai orosz főkonzulátus bezárásáról döntött – nyilatkozta hétfőn az orosz külügyminisztérium sajtószóvivője, Marija Zaharova.

Választ ígér Oroszország Románia „barátságtalan lépésére”
Hirdetés
2026. május 30., szombat

„Lerángatták a nyakamból a zászlót, majd fel is gyújtották azt mindenki szeme láttára”

Középiskolai ballagó diákok magyar zászlót égettek Szabadka központjában pénteken – közölte az egyik szemtanú vallomását a Szabad Magyar Szó vajdasági hírportál.

„Lerángatták a nyakamból a zászlót, majd fel is gyújtották azt mindenki szeme láttára”
2026. május 21., csütörtök

Kiemelték a 25 éves román lány holttestét a Németországban összedőlt épület romjai alól

Kiemelték a németországi Görlitzben összedőlt épület romjai alól egy 25 éves román lány holttestét – nyilatkozták a dpa hírügynökségnek csütörtök reggel a német rendőrség képviselői. A rendőrségi szóvivő szerint a holttestet szerda este találták meg.

Kiemelték a 25 éves román lány holttestét a Németországban összedőlt épület romjai alól
2026. május 21., csütörtök

A román sajtónak is üzentek a Németországban romok alá szorult román állampolgárok ügyében

A katasztrófaelhárító csapatok továbbra is dolgoznak Görlitz városában, és mindent megtesznek, hogy kimentsék azokat az embereket, akik az összedőlt épület romjai alatt rekedhettek – közölte szerdán a román külügy.

A román sajtónak is üzentek a Németországban romok alá szorult román állampolgárok ügyében
Hirdetés