
Augusztustól 5 százalékkal olcsóbb lesz a villamos energia – közölte hétfőn Marius Vladu, az országos energiaár-szabályozó hatóság parlamenti kapcsolatokért felelős igazgatója.
2013. július 22., 18:302013. július 22., 18:30
Vladu szerint az év nyolcadik hónapjában átlagban 4 százalékkal lesz kevesebb a villamos energia ára, ami a júliustól már bejelentett 1 százalékos csökkenéssel együtt összesen 5 százalékot jelent. „Átlagban 4 százalékkal csökken a villany ára, enyhén lehet nagyobb is, mert az energia tőzsdei árától függ” – magyarázta Vladu, aki szerint a 4 százalékos csökkenés biztos.
Romániában azt követően csökkenhet a villamos energia ára, hogy a kormány júniusban csökkentette a megújuló energia szubvencióját, és négy évvel elhalasztotta a szél-, a nap- és a vízenergia előállítását ösztönző, úgynevezett zöld tanúsítványok egy részének kifizetését. Ezek a tanúsítványok megjelentek a villanyszámlában, a lakosságnak ezt is meg kellett fizetnie. A bukaresti hatóságok korábban azt remélték, hogy 10 százalékkal fog csökkenni a villany ára az intézkedés nyomán.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!