
Júniustól nyolc, decembertől pedig 7,4 százalékkal emeli a közalkalmazottak bérét – döntötte el szerdai ülésén a kormány.
2012. május 16., 18:442012. május 16., 18:44
2012. május 16., 21:022012. május 16., 21:02
A sürgősségi kormányrendeletben rögzített fizetésemelés 858,5 millió lejes többletkiadást jelent az idei költségvetés számára. A kormány rendelkezett arról is, hogy havi részletekben fizeti vissza a nyugdíjasoknak azt az egészségbiztosítási hozzájárulást, amit másfél éve törvénytelenül vontak le az idősek járandóságából. A visszafizetés idén 286,1 millió, jövőre pedig 1,24 milliárd lejjel terheli meg a költségvetést. Ezzel egy időben a kormány elfogadta azt a megállapodást is, amely szerint Bukarest egymilliárd euró hitelt kap a Világbanktól. Ezt Victor Ponta miniszterelnök jelentette be a kormányülés után. Kifejtette, hogy a kölcsönből – amely kiegészíti a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szervezésében kötött 5,3 milliárd eurós elővigyázatossági hitelmegállapodást – a pénzügyminisztérium fedezni tudja „az esetleges hiányokat”, amelyek a költségvetésben keletkezhetnek.
A kormányfő korábban arról beszélt, hogy a Világbank vezetősége várhatóan június 14-én hagyja jóvá a Romániával kötendő megállapodást. Ponta szerint eddig ez a legnagyobb hitelkeret, amit a nemzetközi pénzintézet biztosított Románia számára. Bukarest ezt az újabb hitelt is elővigyázatossági típusúnak tekinti, vagyis csak akkor nyúl hozzá, ha szüksége lesz a pénzre.
A Boc-kormány egy évvel ezelőtt kötött az IMF szervezésében kétéves elővigyázatossági hitelmegállapodást, amit Románia váratlan szükséghelyzet esetén használ fel. Az 5,3 milliárdból 3,6 milliárd eurót az IMF biztosít, a többit az Európai Unió bocsátja Románia rendelkezésére. Romániának 2009 és 2011 között 20 milliárd euró értékű többoldalú nemzetközi készenléti hitelmegállapodása volt érvényben, amit szintén az IMF szervezésében kötött.
Oroszország semmi jelét nem mutatja annak, hogy le akarná állítani agresszióját; ezt bizonyítják a Kijev és más ukrán városok elleni orosz támadások is – jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára szerdán Kijevben.
Székelyföldről a világ másik pontjára jutott családokat is tartalmaz egy érdekes térkép. Az ausztráliai Melbourne-ből érkezett hír szerkesztőségünkhöz egy különleges diaszpórakezdeményezésről, amely a Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódik.
Románia válaszlépésre számíthat, miután a konstancai orosz főkonzulátus bezárásáról döntött – nyilatkozta hétfőn az orosz külügyminisztérium sajtószóvivője, Marija Zaharova.
Középiskolai ballagó diákok magyar zászlót égettek Szabadka központjában pénteken – közölte az egyik szemtanú vallomását a Szabad Magyar Szó vajdasági hírportál.
Kiemelték a németországi Görlitzben összedőlt épület romjai alól egy 25 éves román lány holttestét – nyilatkozták a dpa hírügynökségnek csütörtök reggel a német rendőrség képviselői. A rendőrségi szóvivő szerint a holttestet szerda este találták meg.
A katasztrófaelhárító csapatok továbbra is dolgoznak Görlitz városában, és mindent megtesznek, hogy kimentsék azokat az embereket, akik az összedőlt épület romjai alatt rekedhettek – közölte szerdán a román külügy.
Három embert kerestek még tegnap a romok alatt, közülük ketten román állampolgárok, miután előző nap összedőlt egy többlakásos épület a kelet-németországi Görlitz városában – adta hírül kedden este az Agerpres hírügynökség.
Egy légtérvédelmi járőrszolgálatot teljesítő román F-16-os vadászgép lelőtt kedden Észtország fölött egy feltételezések szerint Ukrajnából érkezett drónt. A pilótát kitüntetné a román védelmi miniszter.
Összeütközött a levegőben két katonai repülőgép egy légi bemutatón az Egyesült Államok Idaho államában vasárnap, a pilóták túlélték a balesetet.
Hamis gyógyszerekkel és táplálékkiegészítőkkel kereskedett az a bűnözői csoport, amelyet nemzetközi összefogással számoltak fel – közölte az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol csütörtökön.
szóljon hozzá!