Borbély László: új alkotmány kell Romániának

Borbély László: új alkotmány kell Romániának

Augusztus végén készül el az RMDSZ autonómia-törvénytervezete, melynek elfogadásához új alkotmányra lesz szükség – jelentette ki Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke a Radio France Internationale (RFI) rádióállomás román nyelvű adásának adott interjúban.

Krónika

2014. augusztus 20., 15:432014. augusztus 20., 15:43

Hangsúlyozta, nem lehet figyelmen kívül hagyni Románia több mint egymillió lakosának akaratát, ezért a többséget is meg kell majd győzni az autonómia szükségességéről.

„Dél-Tirolban, Finnországban és Európa több tagállamában is pozitív példák vannak, melyeket Romániában is alkalmazni lehet. Az önrendelkezési igényünket már ’93 óta folyamatosan jelezzük, a szövetség statútumában is több mint húsz éve szerepel ez autonómia, és most eljött az idő, hogy törvénytervezetet tegyünk a parlament asztalára” – fogalmazott az interjúban Borbély László, aki elismerte, a tervezet elfogadását minden bizonnyal hosszú vita fogja megelőzni.

Példaként említette: amikor az ukrán parlament a kisebbségbarát nyelvtörvény visszavonásáról hozott határozatot, Románia és Magyarország határozottan ellenezte a lépést, mely mind a román, mind a magyar kisebbség anyanyelv-használati jogait korlátozta Ukrajnában.

„Miért ne lehetne Romániában is tárgyalni arról, hogy a magyar többségű régiókban hivatalossá váljék a magyar nyelv?” – tette fel a kérdést az RMDSZ politikai alelnöke. Korábban Kelemen Hunor szövetségi elnök azt nyilatkozta, bár az RMDSZ elkészítette az autonómia-törvénytervezetet, a jelenlegi román alkotmányos keretek között annak nincs realitása.

A politikus leszögezte: akkor tisztességesek, ha kimondják, ehhez az autonómiamodellhez új román alkotmányra van szükség. Hozzátette, az RMDSZ már korábbi alkotmánymódosító javaslatait is úgy fogalmazta meg, hogy azok megteremtsék a székelyföldi (területi), illetve a kulturális autonómia alkotmányos feltételeit.

Amint arról beszámoltunk, a tervezet kidolgozásában szerepet vállaló Magyar Polgári Párt (MPP) háromszéki elnöke, Kulcsár Terza József már augusztus elején bejelentette: úgy tudja, a dokumentum elkészült és napok kérdése, hogy közvitára kerüljön.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 11., csütörtök

Nem sok jót jósol a Brazíliában bejegyzett közvélemény-kutató

A Romániának járó európai parlamenti mandátumok legalább felére számító, választási szövetségre lépett bukaresti kormánypártok a voksok alig 31,6 százalékát szerezhetik meg június 9-én – derült ki egy friss felmérésből.

Nem sok jót jósol a Brazíliában bejegyzett közvélemény-kutató
2024. április 11., csütörtök

Ennyi párt és független jelölt indul az EP-választáson Romániában

Tizenöt párt, választási és politikai szövetség nyújtotta be a Központi Választási Irodához (BEC) az európai parlamenti (EP-) választásokon induló jelöltjeinek listáját. Emellett hét független jelöltet is iktattak.

Ennyi párt és független jelölt indul az EP-választáson Romániában
2024. április 11., csütörtök

Kezdődik a beiratkozás az előkészítő osztályokba: így néz ki a menetrend

Április 11-től május 14-ig fogadják a tanintézetek a beiskolázási kérelmeket az előkészítő osztályba történő beiratkozás első szakaszában.

Kezdődik a beiratkozás az előkészítő osztályokba: így néz ki a menetrend
2024. április 10., szerda

Ma van az utolsó nap, amikor EP-képviselőjelöltnek lehet jelentkezni

Szerda az utolsó nap, amikor a pártok még leadhatják az európai parlamenti jelöltlistájukat a Központi Választási Irodához (BEC).

Ma van az utolsó nap, amikor EP-képviselőjelöltnek lehet jelentkezni
2024. április 09., kedd

Száműzik a játéktermeket a 15 ezer fősnél kisebb településekről

Elfogadja a képviselőház keddi ülésén azt a törvénytervezetet, amely megtiltja a játéktermek működtetését a 15 ezer fősnél kisebb településeken – jelentette be az alsóház ügyvivő házelnöke.

Száműzik a játéktermeket a 15 ezer fősnél kisebb településekről
2024. április 08., hétfő

Szinte mindenki ismeri már Romániában a betétdíjas visszaváltási rendszert

A romániaiak egynegyede gyakran visszaváltja a betétdíjas visszaváltási rendszer (SGR) logójával ellátott italcsomagolásokat – derül ki a Kantar hétfőn közzétett felméréséből.

Szinte mindenki ismeri már Romániában a betétdíjas visszaváltási rendszert
2024. április 07., vasárnap

Hivatalos végeredmény a szlovák elnökválasztáson: Peter Pellegrini győzött

Kiemelkedő választási részvétel mellett Peter Pellegrini, a szlovák parlament és a második legnagyobb kormánypárt, a Hang (Hlas-SD) elnöke nyerte a szlovák elnökválasztás második fordulóját, így június 15-től ő lesz Szlovákia új államfője.

Hivatalos végeredmény a szlovák elnökválasztáson: Peter Pellegrini győzött
2024. április 07., vasárnap

Itt és ekkor láthatjuk a hétfői teljes napfogyatkozást

Az Amerikai Egyesült Államok tizenöt államában készülnek a hétfői teljes napfogyatkozásra és az érkező több millió turista fogadására. A rendkívüli természeti jelenséget mi is megcsodálhatjuk online.

Itt és ekkor láthatjuk a hétfői teljes napfogyatkozást
2024. április 07., vasárnap

A kortársbántalmazásról: a büntetésnek nem a megtorlás a célja

Történhet iskolában, online térben, de játszótéren vagy szórakozóhelyen is, méghozzá a kívülállók számára sokszor észrevétlenül. Az úgynevezett bullying, magyarul bántalmazás áldozatait egy életen át kísérik a traumák.

A kortársbántalmazásról: a büntetésnek nem a megtorlás a célja
2024. április 05., péntek

Nemzetközi hadgyakorlat kezdődik hétfőn a Dunán és a Fekete-tengeren

Nagyszabású nemzetközi hadgyakorlat kezdődik hétfőn a Fekete-tengeren, a Dunán és a Duna-deltában több mint 2200 katona részvételével – közölte pénteken a román védelmi minisztérium.

Nemzetközi hadgyakorlat kezdődik hétfőn a Dunán és a Fekete-tengeren
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!