Két év letöltendő börtönbüntetéssel sújtotta hétfőn alapfokon a bukaresti legfelsőbb bíróság Adrian Năstase volt román kormányfőt. A szociáldemokrata politikust – akit a bíróság bizonyos jogainak gyakorlásától is eltiltott két évre – a 2004-es államfő-választási kampányának illegális finanszírozásával kapcsolatos korrupciós perben ítélték el.
2012. január 30., 19:392012. január 30., 19:39
A jelenleg parlamenti képviselőként tevékenykedő Adrian Năstasét azzal vádolták, hogy hivatali hatalmával visszaélve, miniszterelnöki befolyását latba vetve az Országos Építkezési Felügyelőség egyik rendezvényén gyűjtött pénzzel finanszírozta választási kampányát. Năstase sugallatára nyolc évvel ezelőtt az állami vállalat A minőség trófeája az építkezésben címmel rendezett szimpóziumot, amelyen magánszemélyektől 125 eurós, a cégektől pedig 400 eurós részvételi díjat szedtek. Csakhogy az ügyészség feltárta, hogy az így befolyt 1,6 millió euró a politikushoz közelálló üzletembereken keresztül egy olyan társaság számláján landolt, amely annak idején különböző szolgáltatásokat nyújtott az államelnöki megmérettetésen induló kormányfő korteshadjárata során. A nem jogerős ítélet hét év börtönre ítélte Irina Jianut, az építkezési felügyelet volt vezetőjét, valamint helyettesét, Diana Gasparoviciot, továbbá három üzletembert. Ők Năstaséval közösen 300 ezer lejes kártérítést kell fizessenek az állami vállalatnak, emellett a politikustól tízezer eurót is elkoboztak.
Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) volt elnöke – jelenleg az alakulat országos tanácsának elnöke – közölte, megfellebbezi, és 2004-es legyőzője, Traian Băsescu jelenlegi államfő bosszújának tartja az ítéletet.
Năstasét különben decemberben felmentették első fokon egy másik korrupciós perben. Abban az ügyben a vádhatóság azt állította: kormányfőként azért nevezte ki 2000-ben Ioan Melinescut a pénzmosásellenes hivatal élére, hogy az megakadályozhassa a Năstase felesége elleni vizsgálatot egy vitatott örökség kapcsán.
A román külügyminisztérium tájékoztatása szerint az edinburgh-i román konzuli hivatal képviselői kapcsolatban állnak három román állampolgárságú családdal, amelyek otthonát megrongálták az éjszakai események közben.
Az Európai Bizottság frissítette a légiközlekedés biztonságával összefüggésben azon légitársaságokat felsoroló listáját, amelyekre működési tilalom vagy működési korlátozás vonatkozik az Európai Unió légterében.
További 16,5 millió eurós uniós támogatást jelentett be az afrikai ebolajárvány megfékezésére Hadja Lahbib, az Európai Bizottság válságkezelésért felelős tagja Brüsszelben kedden.
Oroszország semmi jelét nem mutatja annak, hogy le akarná állítani agresszióját; ezt bizonyítják a Kijev és más ukrán városok elleni orosz támadások is – jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára szerdán Kijevben.
Székelyföldről a világ másik pontjára jutott családokat is tartalmaz egy érdekes térkép. Az ausztráliai Melbourne-ből érkezett hír szerkesztőségünkhöz egy különleges diaszpórakezdeményezésről, amely a Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódik.
Románia válaszlépésre számíthat, miután a konstancai orosz főkonzulátus bezárásáról döntött – nyilatkozta hétfőn az orosz külügyminisztérium sajtószóvivője, Marija Zaharova.
Középiskolai ballagó diákok magyar zászlót égettek Szabadka központjában pénteken – közölte az egyik szemtanú vallomását a Szabad Magyar Szó vajdasági hírportál.
Kiemelték a németországi Görlitzben összedőlt épület romjai alól egy 25 éves román lány holttestét – nyilatkozták a dpa hírügynökségnek csütörtök reggel a német rendőrség képviselői. A rendőrségi szóvivő szerint a holttestet szerda este találták meg.
A katasztrófaelhárító csapatok továbbra is dolgoznak Görlitz városában, és mindent megtesznek, hogy kimentsék azokat az embereket, akik az összedőlt épület romjai alatt rekedhettek – közölte szerdán a román külügy.
Három embert kerestek még tegnap a romok alatt, közülük ketten román állampolgárok, miután előző nap összedőlt egy többlakásos épület a kelet-németországi Görlitz városában – adta hírül kedden este az Agerpres hírügynökség.
szóljon hozzá!