Félelem és rettegés uralta a Rákosi Mátyás kommunista pártvezér által irányított Magyarországot az ötvenes években, a korlátlan hatalommal rendelkező belbiztonsági szervezet, az ÁVH emberei az éjszaka bármely órájában megjelenhettek a polgárok ajtajai előtt. Több mint negyvenezer embert börtönöztek be politikai okokból, legalább ötszázat ki is végeztek. Körülbelül ötezer embert hurcoltak munkatáborba, például Recskre. Az élet minden területén zavarok keletkeztek, a szénhiány miatt a lakások és hivatalok egy részét nem fűtötték. Óriási hiány mutatkozott az alapvető élelmiszerekben, főként húsban. Eközben az újságok tele voltak győzelmi jelentésekkel, a lakásokban éhesen didergő emberek azt olvasták, hogy boldogan élnek és ezért hálásak kell legyenek Rákosi Mátyás pártfőtitkárnak és a kommunista pártnak. Ráadásul a szovjet csapatok a második világháború után Magyarországon maradtak, ez további elkeseredést szült. A változás első nyílt megnyilatkozása a kommunista párton belüli leszámolás egyik áldozatának, a székelyudvarhelyi származású Rajk Lászlónak az október 6-i újratemetése volt. A százezres nagyságú tömeg részvétele a gyászszertartáson valóságos kommunistaellenes, néma demonstrációvá alakult.

Október 23.

15 órakor diáktüntetés indult el a Petőfi-szobortól, ahol Sinkovits Imre tízezres tömeg előtt szavalta el a Nemzeti dalt. Egy diák felolvasta az előző nap a Műegyetemen elfogadott 16 pontot. A menet egyre hatalmasabbra duzzadva a Margit hídon át jutott el a Bem-szoborig. Itt néhányan már kivágták a zászlókból a szovjet típusú címert, Veres Péter felolvasta az írók kiáltványát, majd Bessenyei Ferenc szavalta el a Szózatot. Az egyre növekvő tömeg aztán megindult a Parlamenthez, a Kossuth Lajos tér felé, a tüntetők ekkor már azt kérték, hogy a korábban a pártból eltávolított, úgynevezett reformkommunista Nagy Imre beszéljen a Parlamentnél. Hamarosan betöltötte a teret a mintegy kétszázezres tömeg. 18.30-kor lekapcsolták a tér világítását, de a tüntetők nem távoztak, s a sötétben meggyújtott aznapi Szabad Nép (a párt napilapja) lángjánál Nagy Imrét követelték. 17 óra tájban a Magyar Rádió épületénél is tüntetők jelentek meg, hogy beolvastassák a diákság 16 pontját. A rádió vezetői erre nem voltak hajlandók. Az elutasítást látva, az időközben hatalmasra nőtt tömeg megpróbált behatolni az épületbe, az ÁVH-s őrség őrizetbe vett 10 tüntetőt. 18 óra körül a Kossuth téri tömeg kisebb csoportjai a Dózsa György úti Sztálin-szoborhoz vonultak, hogy ledöntsék a zsarnokság jelképét. 20 órakor közvetítette a Kossuth Rádió Gerő Ernő – Rákosi leváltása után az ország legfontosabb politikai vezetője – beszédét. A keményvonalas Gerő sovinisztákról, antiszemitákról és reakciósokról beszélt, a pestiek megmozdulását nacionalista jellegűnek nevezte. Beszéde országszerte óriási csalódást és felháborodást keltett, és nagyban hozzájárult a feszültség fokozódásához. 21 órakor Nagy Imre végre a Parlament erkélyére lépett: Elvtársak! – kezdte beszédét, de a kommunista megszólításra a tömeg ingerült moraja volt a válasz. Fegyelmezett távozásra szólította fel a tömeget, de a tüntetés nem fejeződött be. Ugyanakkor a Rádió főbejáratánál az őrség tűzoltófecskendővel és riasztólövésekkel próbálta a tüntetőket az épülettől távol tartani, de a katonák egy része a tüntetők mellé állt. Mindmáig nem kellően tisztázott körülmények között dördült el este kilenc óra körül az első lövés az épületből, amit a Rádió hajnalig tartó ostroma, majd elfoglalása követett. Késő este egész Budapesten megkezdődött a fegyveres harc, támadások érték a telefonközpontokat, a nyomdákat, és több fegyvergyártással foglalkozó üzemet. Késő éjszaka már rendőrőrsöket és katonai intézményeket is támadtak a felkelők.

Október 24.

Hajnalban elérték Budapestet a szovjet különleges hadtest 2. gépesített gárdahadosztályának első egységei, közben az éjjel Nagy Imrét kinevezték miniszterelnöknek. A párt első titkára viszont Gerő maradt. Reggel a felkelők elfoglalták a Rádió épületét és lefegyverezték a védőket. Később a Parlamentben rendeztek be ideiglenes stúdiót.

Október 25.

A reggeli órákban súlyos harcok árán szovjet és magyar alakulatok visszafoglalták a felkelőktől a Rádió rommá lőtt épületét. Délelőtt a pártközpontban leváltották Gerőt, és Kádár Jánost nevezték ki helyette. 10–11 óra körül a Parlamentet védő szovjet katonák barátkozni kezdtek a tüntetőkkel, a tömegből többen felmásztak a harckocsikra. Rövidesen azonban géppuskasorozat dördült el, majd általános és kaotikus lövöldözés kezdődött, a szovjetek gépfegyverekkel és harckocsiágyúval lőtték a menekülő tömeget. A Kossuth téri vérengzésnek 60–80 halálos és 100–150 sebesült áldozata volt. Délután fokozódott a harc intenzitása a Corvin-köznél is, ahol a felkelők súlyos veszteségeket okoztak a velük szemben harcoló szovjet gépesített gárdahadosztály egységeinek. Maléter Pál ezredes kapta azt a feladatot, hogy az esztergomi harckocsiezred 5 harckocsijával és 100 tiszti növendékkel foglalja el a Kilián laktanyát, és a Corvin-köz környékén teremtsen rendet. Maléter ezredes parancsát a növendékek nem hajtották végre. Egy harckocsival jutott el végül a laktanyáig, ahol tűzszünetet kötött a felkelőkkel.

Október 26.

Megalakult a Széna téri felkelőcsoport. Parancsnokuk Szabó János (Szabó bácsi) gépkocsivezető lett. A szovjet páncélosok mozgását barikádok építésével, a Déli pályaudvarról odatolt vagonokkal akadályozták.

Október 28.

A Parlamentben az új kormány letette az esküt. Nagy Imre bejelentette a rádióban, hogy a kormány általános és azonnali tűzszünetet rendel el, illetve a szovjet csapatok azonnali kivonását Budapestről. Késő este a legkompromittáltabb vezetőket, köztük Gerő Ernőt, hozzátartozóikkal együtt, szovjet katonai repülőgépekkel Moszkvába szállították.

Október 30.

A felkelők megkísérelték ellenőrzésük alá vonni a Köztársaság téri pártházat, melyet a feloszlatott ÁVH központjának tartottak. Közel három órán át tartott az ostrom. Az épület elfoglalása után a feldühödött tömeg több védőt meglincselt, de számos felkelő is életét vesztette. Délben Nagy Imre a rádióban bejelentette az egypártrendszer megszüntetését.

Október 31.

Befejeződött a szovjet csapatok Budapestről való kivonulása, de Moszkvában már előkészítették a Magyarország elleni újabb katonai akciót, a Forgószél hadműveletet.

November 1.

A kormány felmondta a kommunista országok katonai szövetségében, a Varsói Szerződésben való részvételt, és kinyilvánította Magyarország semlegességét.

November 4.

Hajnali négy órakor megindult a szovjet hadsereg általános támadása, nemsokára elhangzott Nagy Imre rövid, drámai hangú rádióbeszéde: „Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van.” Aztán a miniszterelnöknek is menekülnie kellett, 42 társával egyetemben a jugoszláv nagykövetségen kapott menedéket.

A szovjetek szisztematikusan számolták fel az ellenállás fészkeit, utoljára a csepeli forradalmárok tették le a fegyvert. Csepel november 11-i elfoglalásával a fővárosi fegyveres ellenállás véget ért, a magyar forradalmat leverték. Elesett 3652 magyar és 640 szovjet állampolgár. A forradalom következményeként kb. negyedmillió magyar hagyta el az országot, nyugati államokba menekülve.