Elkezdődött Markó Béla utódjának megválasztása

•  Fotó: Kristály Lehel

Fotó: Kristály Lehel

Zajlik a tisztújításról tartott szavazás az RMDSZ nagyváradi kongresszusán, miután elmondták kortesbeszédeiket az elnökjelöltek.

Kristály Lehel

2011. február 26., 19:342011. február 26., 19:34

2011. február 27., 15:542011. február 27., 15:54

Elsőnek a háromszéki Olosz Gergely lépett a pulpitushoz, majd röviden kifejtette programját, és azt, hogy szerinte a magyarságnak kell az RMDSZ-t vezetnie és nem az elnökségnek a magyarságot. „Én erre a feladatra felkészültem, és vállalom, hogy minden időben önökkel együtt fogom vezetni az RMDSZ-t. Együtt valósítjuk ezt meg, miként a temesvári lelkész is képes volt a kiállásra, hiszen cselekedete a magyarság akaratában gyökerezett. Igen, ott, abban a pillanatban Temesváron alakult meg az RMDSZ. Tudom, hogy vannak, akik nem akarnak változást, de arra biztatom őket: jöjjenek velünk, mert a változás erőt és lehetőséget jelent! Készen állok arra, hogy a legrövidebb utat tegyük meg magyar és magyar közt” – fejtette ki Olosz.

 

Kelemen Hunor arról beszélt, hogy az elnökválasztási kampány egy adott pillanatban valamiféle játéknak tűnt, „holott az RMDSZ nem játék”. A jelölt azt mondta, azért nem foglalkozott jelölttársaival az elmúlt két és fél hónapban, mert ő cserébe konkrét, megvalósítható programmal állt a küldöttek elé. „Hiteles politikus csak akkor nyerheti el az önök bizalmát, ha megvalósítható terveket ír le és beszél meg választóival” – győzködte Kelemen a kongresszust. Azt mondta, ő a megújulás, a változás programjával állt elő, de csak a megtervezett és ésszerű újításban hisz. Kelemen olyan RMDSZ-t ígért, „amelyre minden magyar ember büszke lesz”.

 

Eckstein-Kovács Péter frappánsan bejelentette: „Én azért indultam, mert úgy gondolom, hogy egy lehetőség vagyok. Nehéz idők állnak előttünk, főleg az elkövetkező két évben, amikor helyhatósági és parlamenti választások várnak ránk. Én pedig lehetőség vagyok egy sikeres RMDSZ-re” – kampányolt az államelnöki tanácsadó, aki arra is figyelmeztetett, hogy az említett két esztendő azokat a kérdéseket is magában rejti, hogy bejut-e a szövetség a parlamentbe, milyen pártokkal egyezkedik majd, illetve a kormányon kívül vagy belül helyezkedik-e el? Eckstein az RMDSZ-től eltávolodottak visszatérítését ígérte, utalva arra, hogy jelenleg nagyfokú kiábrándulás tapasztalható – főleg a megszorítások miatt. „Nem vagyok sem Traian Băsescu, sem Markó Béla, sem Tőkés László, sem Orbán Viktor embere, de ismerem őket, és szóba tudok állni velük, ahogy ezt eddig is meg tudtam tenni” – mondta a jelölt, aki azt ígérte, erős elnöke lenne az RMDSZ-nek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 09., kedd

Nem a gyermekeinkkel kell kezdeni az eszközhasználati szokások megváltoztatását, hanem magunkkal

Az okostelefon nemcsak a gyerekek, hanem a szülők életét is gyökeresen átírta. Balatoni Mónika digitáliskultúra-kutató Marosvásárhelyen az MCC rendezvényén járta körül a digitális kihívásokat, amelyekkel egy szülő szembesül ma – mintha vakon repülne.

Nem a gyermekeinkkel kell kezdeni az eszközhasználati szokások megváltoztatását, hanem magunkkal
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Adok-kapok a marosvásárhelyi városháza és a Maros megyei prefektúra közt a szemétügyben

Nem támadta meg a Maros Megyei Prefektusi Hivatal a marosvásárhelyi önkormányzat szemétszolgáltatásra vonatkozó határozatát – szögezi le a Maros megyei kormányhivatal, cáfolva a közösségi médiában megjelenteket.

Adok-kapok a marosvásárhelyi városháza és a Maros megyei prefektúra közt a szemétügyben
2026. június 09., kedd

Kiderült, mikor nyithatják meg a Transzfogarasi utat

Várhatón pénteken nyitják meg a forgalom előtt a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vizesés közötti szakaszát, ha ezt a helyszíni ellenőrzések megerősítik, és az időjárási viszonyok lehetővé teszik – jelentette be kedden Cristian Pistol.

Kiderült, mikor nyithatják meg a Transzfogarasi utat
2026. június 09., kedd

Hamarosan indul az idei roncsautóprogram, fontos újdonságot jelentettek be

Közvitára bocsátja kedden a környezetvédelmi minisztérium a roncsautóprogram pályázati útmutatóját – jelentette be sajtótájékoztatóján Diana Buzoianu.

Hamarosan indul az idei roncsautóprogram,  fontos újdonságot jelentettek be
Hirdetés
2026. június 09., kedd

A környezetvédelmi miniszter szerint nem mindenhol lövik ki a településre bejáró veszélyes medvéket

Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter szerint nem mindegyik önkormányzat alkalmazza azt a jogszabályt, amely a többlépcsős procedúrát egyszerűsítve lehetővé teszi a településekre bejáró veszélyes medvék azonnali kilövését.

A környezetvédelmi miniszter szerint nem mindenhol lövik ki a településre bejáró veszélyes medvéket
2026. június 09., kedd

Kelemen Hunor: a közvetítőkön keresztül történő kormányzás nem működik

Kelemen Hunor szerint a „közvetítőkön keresztül történő kormányzás nem működik”, és egy politikailag kinevezett miniszterekből álló kormány előnyösebb lett volna a kijelölt miniszterelnök által javasolt technokrata kabinetnél.

Kelemen Hunor: a közvetítőkön keresztül történő kormányzás nem működik
2026. június 09., kedd

Tomac: nem a személyes kormányomnak, hanem Románia kormányának kérek bizalmat

Eugen Tomac kedden kijelentette, hogy nem az ő személyes kormányának, hanem Románia kormányának kér majd bizalmat a parlamenttől.

Tomac: nem a személyes kormányomnak, hanem Románia kormányának kérek bizalmat
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Călin Georgescu Nicușor Dan felfüggesztésére biztatja a pártokat

Călin Georgescu kedden felszólította a parlament „hazaszerető” tagjait, hogy kezdeményezzék Nicușor Dan államfő hivatalából való felfüggesztését, aki szerinte „önkényesen” és „kihívóan” bízta meg Eugen Tomacot kormányalakítással.

Călin Georgescu Nicușor Dan felfüggesztésére biztatja a pártokat
2026. június 09., kedd

Egyelőre nem tudja megígérni az RMDSZ, hogy bizalmat szavaznak a leendő Tomac-kormánynak

Az RMDSZ egyelőre nem tudja megígérni, hogy bizalmat szavaz a megalakulóban lévő kormánynak, és a további egyeztetések előtt megvárja a miniszterjelöltek végleges névsorát, valamint a kormányprogramot.

Egyelőre nem tudja megígérni az RMDSZ, hogy bizalmat szavaznak a leendő Tomac-kormánynak
2026. június 09., kedd

Több kúton is „benézett” 9,5 lej alá a benzin ára

Nem nőtt, hanem csökkent hétfő óta az üzemanyagok ára Romániában, a dízel pedig több helyen még mindig olcsóbb, mint a benzin.

Több kúton is „benézett” 9,5 lej alá a benzin ára
Hirdetés