Januártól beindíthatják az Első munkahely projektet

Januártól beindíthatják az Első munkahely projektet

A 16–29 éves fiatalok munkaerőpiacon való elhelyezkedését segítené az Első munkahely elnevezésű projekt – az erre vonatkozó törvénytervezetet a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románia Fejlődéséért Országos Szövetség (UNPR) honatyái dolgozták ki.

Kőrössy Andrea

2015. május 27., 14:452015. május 27., 14:45

A kezdeményezők elképzelése szerint a munkanélküliség csökkentését célzó akciót európai uniós alapokból és állami költségvetésből finanszíroznák. A jogszabálytervezet szerint egyrészt anyagi támogatást nyújtanának a fiatalokat alkalmazó cégeknek, ugyanakkor kedvezményes hitelt is biztosítanának ezeknek a vállalatoknak új állások létrehozása céljával.

A tervezetből kiderül: a 16–29 éveseket alkalmazó cégeknek minden új munkaerő után 18 hónapon keresztül fizetnék a bruttó minimálbér értékét, amely januártól 1050 lejre emelkedik, a munkaadó emellett mentesülne a társadalombiztosítási hozzájárulás kifizetése alól. A projektre 350 millió lejt különítenének el, ennek nyomán becslések szerint 15 ezer fiatal állhatna munkába.

Támogatásban azok a vállalkozások részesülhetnek, amelyeknek nincs adóelmaradásuk az állammal szemben, a fiatalokat pedig legalább 36 hónapig alkalmazniuk kell, a finanszírozást ugyanakkor csak a ténylegesen ledolgozott hónapokban folyósítanák. Ráadásul azoknak a cégeknek, amelyek a három év lejárta előtt megszüntetik az érintettek munkaviszonyát, teljes mértékben vissza kell fizetniük a helyi munkaerő-elhelyező ügynökségnek az addig az államtól kapott öszszeget.

Mindez nem érvényes, ha a munkavállaló mond fel. A jogszabály 2016. január elsejétől lépne hatályba. A tervezetet már benyújtották a szenátushoz, a döntéshozó kamara pedig a képviselőház.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 15., hétfő

Mobilalkalmazással segítik a kiskereskedőket az italcsomagolások visszaváltásában

Az italcsomagolások betétdíjas rendszerét (SGR) működtető ReturRO elérhetővő tette a kiskereskedők számára a csomagolások kézi visszaváltását hatékonyabbá tevő mobil alkalmazást.

Mobilalkalmazással segítik a kiskereskedőket az italcsomagolások visszaváltásában
2024. április 15., hétfő

Románia az EU harmadik legnagyobb olajtermelő országa

Az Európai Unió három legnagyobb nyersolajtermelő országa 2022-ben Olaszország (4,5 millió tonna), Dánia (3,2 millió tonna) és Románia (3 millió tonna) volt – közölte hétfőn az Eurostat.

Románia az EU harmadik legnagyobb olajtermelő országa
2024. április 15., hétfő

Már nem lehet egy adott tanulmányi ciklus alatt módosítani a tandíjon

Klaus Iohannis államelnök hétfőn kihirdette a törvényt, amely megtiltja a felsőoktatási intézményeknek, hogy egy tanulmányi ciklus alatt módosítsanak a tandíjon.

Már nem lehet egy adott tanulmányi ciklus alatt módosítani a tandíjon
2024. április 14., vasárnap

Utalják az alapélelmiszerekre és meleg ételre költhető támogatást a szociális kártyákra

Az európai beruházásokért és projektekért felelős minisztérium hétfőn elkezdi az alapélelmiszerekre és meleg ételre költhető újabb 250 lejes támogatás utalását a szociális kártyákra.

Utalják az alapélelmiszerekre és meleg ételre költhető támogatást a szociális kártyákra
2024. április 14., vasárnap

Több száz gyorshajtó maradt jogosítvány nélkül

A közlekedésrendészet munkatársai Románia-szerte 973 jogosítványt és 483 forgalmi engedélyt vontak be az elmúlt 24 órában végzett közúti ellenőrzések során, előbbiekből 436-ot gyorshajtás miatt.

Több száz gyorshajtó maradt jogosítvány nélkül
2024. április 14., vasárnap

4,75 millió nyugdíjast tartottak nyilván március végén

Idén március végén 4 752 548 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 3890-nel kevesebbet, mint egy hónappal korábban; az átlagnyugdíj 2247 lej volt – szemlézi az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) vasárnap közzétett adatait az Agerpres hírügynökség.

4,75 millió nyugdíjast tartottak nyilván március végén
2024. április 13., szombat

Újabb lökést kaphatnak az olajárak egy friss előrejelzés szerint

A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) nem változtatott idei olajkereslet-növekedési előrejelzésén legfrissebb, e héten publikált havi jelentésében, amelyben jórészt változatlanul hagyta a világgazdasági növekedésre vonatkozó prognózisát is.

Újabb lökést kaphatnak az olajárak egy friss előrejelzés szerint
2024. április 13., szombat

Jog a testi autonómiához – így vélekednek ma az abortuszról az EU-ban

Az abortuszhoz való jog alapvető jog, az európai uniós tagállamoknak teljes mértékben büntethetetlenné kell tenniük a művi terhességmegszakítást – jelentették ki az EP képviselői Brüsszelben, az EP plenáris ülésén elfogadott állásfoglalásban.

Jog a testi autonómiához – így vélekednek ma az abortuszról az EU-ban
2024. április 12., péntek

Tizenhét lejjel nőtt a nettó átlagbér februárban januárhoz képest

Februárban januárhoz képest 17 lejjel (0,3 százalékkal) 4876 lejre nőtt a nettó átlagbér Romániában. A legnagyobb nettó átlagbért az informatikai szolgáltatások területén, míg a legalacsonyabbat a ruhagyártásban dolgozók kapták.

Tizenhét lejjel nőtt a nettó átlagbér februárban januárhoz képest
2024. április 11., csütörtök

Nem sok jót jósol a Brazíliában bejegyzett közvélemény-kutató

A Romániának járó európai parlamenti mandátumok legalább felére számító, választási szövetségre lépett bukaresti kormánypártok a voksok alig 31,6 százalékát szerezhetik meg június 9-én – derült ki egy friss felmérésből.

Nem sok jót jósol a Brazíliában bejegyzett közvélemény-kutató
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!