Kampány, mostmár hivatalosan is

Kampány, mostmár hivatalosan is

Fotó: Veres Nándor

Egy hónap van hátra a június 5-i helyhatósági választásokig. A hivatalosan május 6-án induló és június 4-ig tartó választási kampány a hónapokkal ezelőtt elkezdődött politikai küzdelem hajrája.

Makkay József

2016. május 06., 13:252016. május 06., 13:25

2016. május 06., 15:572016. május 06., 15:57

Az RMDSZ megtartaná a helyeit

Eddigi önkormányzati eredményei alapján az RMDSZ-nek vannak a legnagyobb tervei a június 5-i, romániai helyhatósági választásokra. A kampányfőnöki tisztséget is betöltő Kovács Péter szerint a szövetség legalább 200 polgármesteri tisztség és 2300 önkormányzati képviselői mandátum megszerzését tűzte ki célul. Nagyjából ennyi választott tisztségviselője van az RMDSZ-nek jelenleg.

A várakozások szerint az RMDSZ csúcsvezetősége elégedett a Magyar Polgári Párttal (MPP) kötött választási egyezséggel, így több helyen is egymás polgármestereit támogatják. A városok közül Kovács Péter Gyergyószentmiklós és Tudnádfürdő MPP-és polgármesterét említette, aki mögé felsorakozik az RMDSZ is.

A néppárt tervei

Szilágyi Zsolt, a párt elnöke azt tartaná jó eredménynek, ha az EMNP-nek sikerülne megőriznie 213 önkormányzati képviselői tisztségét, ugyanakkor a négy évvel ezelőtt elnyert két polgármesteri tisztségnél idén többet szeretnének elérni. A néppárt mintegy kétezer jelöltet indít Erdély-szerte az idei helyhatósági választásokon. A párt színeiben 77-en, az EMNP által támogatott, az MPP-vel közös koalíciós jelöltként pedig hárman pályáznak polgármesteri tisztségre. A párt 151 településen és hét megyében állított jelöltlistát. Az EMNP elnöke kijelentette, több településen az utolsó pillanatban léptek vissza a párt jelöltjei, arra hivatkozva, hogy az RMDSZ helyi hívei megfenyegették őket.

Az MPP elképzelései

Erdély-szerte ötvennél több MPP-polgármesterjelölt és mintegy ezer képviselőjelölt készül a június 5-i választásra. Mezei János, Gyergyószentmiklós volt polgármestere – aki az MPP Hargita megyei listavezetője. A választástól az MPP-képviselet megerősödését várják, azaz hogy több polgármesterük, képviselőjük legyen az önkormányzatokban, mint négy éve. Erdély-szerte több mint ötven polgármesterjelölt várja a választást, mintegy száz településen lesz képviselőlistájuk.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 20., szombat

Továbbra is rendkívül magas a családon belüli erőszakos esetek száma

Idén januártól március végéig 28 838 családon belüli erőszakos esetben járt el a rendőrség és 2945 távoltartási parancsot adott ki, amelyek közül 1178-ból lett bírósági távoltartási végzés.

Továbbra is rendkívül magas a családon belüli erőszakos esetek száma
2024. április 20., szombat

Újabb fagyos áprilisi reggel köszöntött ránk

Még mielőtt visszaállna minden a rendes kerékvágásba az időjárás terén, újabb fagyos reggelt kellett elviselnünk szombaton.

Újabb fagyos áprilisi reggel köszöntött ránk
2024. április 19., péntek

Tanasă Brassó polgármestere lenne

Új polgármesterjelöltje van Brassóban a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) Dan Tanasă parlamenti képviselő személyében.

Tanasă Brassó polgármestere lenne
Tanasă Brassó polgármestere lenne
2024. április 19., péntek

Tanasă Brassó polgármestere lenne

2024. április 19., péntek

Vadászfegyverrel lőttek a barátkeselyűre

Golyóval sebesítették meg Románia területén azt a nyomkövetővel ellátott barátkeselyűt, amely az elmúlt hónapokban több mint tíz Európai országon átrepült. A Milvus Csoport ismeretlen elkövető ellen tesz rendőrségi feljelentést.

Vadászfegyverrel lőttek a barátkeselyűre
Vadászfegyverrel lőttek a barátkeselyűre
2024. április 19., péntek

Vadászfegyverrel lőttek a barátkeselyűre

2024. április 19., péntek

Nem hús-vér ember vezeti már a tudományos műsort

A mesterséges intelligencia (MI) segítségével megalkotott műsorvezető mutatkozott be a Duna tudományos-ismeretterjesztő műsorában, a Deltában – hangzott el az M1 minapi Híradójában.

Nem hús-vér ember vezeti már a tudományos műsort
2024. április 18., csütörtök

Svédország hegyei közt cserélnek tapasztalatot a romániai hegyimentők

A Salvamont Románia is részt vesz a Gorj, Maros és Argeș megyei hegyimentők képviselőivel azon a nemzetközi, sípályás mentésekről szóló kongresszuson, amelyet április 19–28. között rendeznek meg a svédországi Riksgränsen síközpontban.

Svédország hegyei közt cserélnek tapasztalatot a romániai hegyimentők
2024. április 18., csütörtök

Ennyi jelölttel vág neki az önkormányzati választásoknak az RMDSZ

A Szövetségi Állandó Tanács csütörtöki ülésén véglegesítette önkormányzati jelöltlistáit az RMDSZ – adja hírül közleményében a szövetség.

Ennyi jelölttel vág neki az önkormányzati választásoknak az RMDSZ
2024. április 17., szerda

Márciusban is Romániában volt a legnagyobb infláció

Az Európai Unióban a februári 2,8 százalékról, illetve a januári 3,1 százalékról márciusban 2,6 százalékra csökkent az éves infláció; a tagállamok közül ezúttal is Romániában volt a legmagasabb az inflációs ráta, zsinórban harmadszor.

Márciusban is Romániában volt a legnagyobb infláció
2024. április 17., szerda

Ha nem elég a lehűlés, még árvízkészültséggel is számolni kell

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízkészültséget rendelt el szerdán az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) több megye folyóvizeire.

Ha nem elég a lehűlés, még árvízkészültséggel is számolni kell
2024. április 17., szerda

Öngyilkos lett Alvinc polgármestere, aki ellen korábban vádat emelt a DNA

Felakasztva találtak rá kedden a Fehér megyei Alvinc község polgármesterére, Petru Ioan Barbura.

Öngyilkos lett Alvinc polgármestere, aki ellen korábban vádat emelt a DNA
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!