
Két halálos áldozata is van az Erdélyi Szigethegységben hétfő délután történt légi balesetnek. A kisrepülő pilótája és egy orvostanhallgató nem élte túl a kényszerleszállást – a roncs felkutatása hatórásra nyúlt.
2014. január 21., 14:072014. január 21., 14:07
Egy, a fedélzetén hét emberrel Bukarestből Nagyváradra tartó kisrepülő egy erdős, hegyes területen végrehajtott kényszerleszállás közben szenvedett balesetet. A repülőgépen a két pilóta mellett négy orvos és egy rezidens orvos utazott. Azért tartottak Bukarestből Nagyváradra, hogy egy agyhalott beteg szerveit kivegyék és átültetésekre készítsék elő. A hatóságokat a repülőgép egyik orvos utasa riasztotta, aki azt is közölte, hogy elsősegélyt nyújt a társainak.
Az első közlések még arról szóltak, hogy a gép valamennyi utasa megsérült, de túlélte a balesetet, azonban ketten közülük meghaltak a hatórásra nyúlt keresés ideje alatt.
A repülőgép roncsait és a túlélőket közel hat órával a baleset után találta meg egy erdész Kolozs és Fehér megye határvidékén, Horea község körzetében. A sebesülteket csak nyolc órával a baleset bekövetkezte után sikerült levinni a mentőautókba, amelyek a nehéz terepviszonyok miatt nem tudták megközelíteni a helyszínt.
A repülőgép egy hegygerinc közelében ért földet mintegy 1400 méteres magasságban. Nem gyulladt ki az ütközés következtében. A roncsok megtalálása után még több mint egy órát tartott, míg az első hegyi mentők a helyszínre érkeztek. A sebesültek egy részét kézben, majd terepjáró autókkal sikerült a mentőkig vinni.
A Britten Norman 2 típusú repülőgép pilótái ismeretlen okokból próbálkoztak a kényszerleszállással. Az utasok egyike azt közölte telefonon, hogy a gépük lezuhant. A helikopteres mentést lehetetlenné tette a térségre leereszkedő sűrű köd. Időközben besötétedett, és a fagypont körüli hőmérsékletben a sérülteket a kihűlés veszélyeztette.
A keresésbe a hegyi mentők, a csendőrségi és katasztrófavédelmi alakulatok mellett önkéntesek százai is bekapcsolódtak. A sebesültekkel létesített telefonos kapcsolat ellenére a baleset helyszínét nem sikerült pontosan azonosítani. A keresést a nehéz terepviszonyok mellett a köd, a hó, a sötétség és a nyirkos hideg is nehezítette.
A kolozsvári sürgősségi kórház képviselői kedd délelőtt közölték, az öt túlélő állapota stabil, mindannyian eszméletüknél vannak.
A balesetben elhunyt pilóta, az 55 éves Adrian Iovan rendkívül nagy repülési tapasztalattal rendelkezett: több mint 16 ezer órát töltött már a levegőben, évtizedeket dolgozott a Tarom, illetve a BlueAir légi társaság pilótájaként. Nyugdíjaztatása után repülőgépvezetést okatott.
A másik áldozat a bukaresti katonaorvosi intézet ötödéves hallgatója volt. A mentők mindaddig megpróbálták a helyszínen újraéleszteni, amíg a többi sebesültet elszállították, de nem jártak sikerrel.
A hatóságok nemcsak a légi baleset körülményeit vizsgálják, hanem azt is, hogy miért nem találták meg azonnal a mentők a szerencsétlenül járt kisrepülőgép roncsait.
Victor Ponta miniszterelnök kedden Liviu Dragnea kormányfőhelyettest bízta meg annak a kivizsgálásával, hogy miként vettek részt a repülő roncsainak a keresésében az illetékes állami intézmények. A kormány arra készül, hogy már szerdai ülésén elemzi a mentés körülményeit, és levonja a megfelelő következtetéseket.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!