Kétlépcsős lesz a béremelés a tanügyben

Kétlépcsős lesz a béremelés a tanügyben

Két lépcsőben összesen tízszázalékos béremelést helyezett kilátásba a pedagógusoknak Remus Pricopie oktatási miniszter, aki szerint az intézkedés fedezetét beillesztik majd a körvonalazódó jövő évi költségvetésbe.

Krónika

2014. november 24., 21:472014. november 24., 21:47

2014. november 24., 21:492014. november 24., 21:49

A tárcavezető a romániai oktatás helyzetéről szervezett hétfői vitán kijelentette, hogy 2015. március elsejétől öt százalékkal, majd szeptember közepétől, az új tanév kezdetekor újabb öt százalékkal emelik a pedagógusok bérét. Ezt a szándékot Darius Vâlcov költségvetésért felelős miniszter is megerősítette.

Remus Pricopie emlékeztetett, hogy az oktatásnak szánt jövő évi finanszírozásról még tárgyalások folynak a kormányban. A jövő évi büdzsé nagy vonalakban már ismert, és eszerint lehetséges a béremelés, szögezte le a miniszter. A kormány december 10. után terjeszti a parlament elé a jövő évi állami költségvetés tervezetéről szóló törvényt.

Egyébként hétfőn mutatták be Bukarestben az UNICEF-nek a romániai oktatás helyzetéről készített jelentését, amely szerint az Európai Unióban Románia fordítja a legkevesebb pénzt erre a célra, s ez jelentős gazdasági veszteségeket okoz az országnak. A dokumentum szerint ha Románia 2025-ig az oktatás finanszírozására GDP-arányosan kevesebb, mint 6 százalékot fordít, akkor a következő tíz évben a román gazdaságot 12–17 milliárd euró veszteség éri.

Az oktatási törvény 2011 óta szabályozza, hogy az oktatást a GDP 6 százaléka illeti meg, de ezt azóta sem sikerül betartania egyetlen kormánynak sem amiatt, hogy nincs elég pénz az állami költségvetésben. Az oktatásra fordított pénz jelenleg a GDP 3,4 százalékát teszi ki.

Szabályoznák a tankönyvlicitet
A tankönyvlicitek lebonyolítására vonatkozó szabályrendszert, úgynevezett „tankönyvtörvényt” dolgoz ki az oktatási minisztérium, jelentette be hétfőn Remus Pricopie tárcavezető. Mint mondta, a jelenlegi rendszer nem működőképes, ezért van szükség az új szabályozásra, annak elkészültéig pedig nem hirdetnek meg újabb licitet. Az oktatási miniszter beszámolója szerint a diákok hétfőn kapják meg az új tankönyveket, azonban az első osztályosoknak szóló román tankönyv továbbra is fellebbezések tárgya.
Rámutatott, jelenleg egy tender lebonyolítása 3–4 évig is eltart. „Ha újabb két évet várunk az óvások elbírálására, nem érjük el a célunkat” – jelentette ki Pricopie arra utalva, hogy az első és második osztályosok számára meghirdetett licit eredményeit többször is megóvták a kiadók, így a diákok többhónapos késéssel kapják kézbe a könyveket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 20., szombat

Újabb fagyos áprilisi reggel köszöntött ránk

Még mielőtt visszaállna minden a rendes kerékvágásba az időjárás terén, újabb fagyos reggelt kellett elviselnünk szombaton.

Újabb fagyos áprilisi reggel köszöntött ránk
2024. április 19., péntek

Tanasă Brassó polgármestere lenne

Új polgármesterjelöltje van Brassóban a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) Dan Tanasă parlamenti képviselő személyében.

Tanasă Brassó polgármestere lenne
Tanasă Brassó polgármestere lenne
2024. április 19., péntek

Tanasă Brassó polgármestere lenne

2024. április 19., péntek

Vadászfegyverrel lőttek a barátkeselyűre

Golyóval sebesítették meg Románia területén azt a nyomkövetővel ellátott barátkeselyűt, amely az elmúlt hónapokban több mint tíz Európai országon átrepült. A Milvus Csoport ismeretlen elkövető ellen tesz rendőrségi feljelentést.

Vadászfegyverrel lőttek a barátkeselyűre
Vadászfegyverrel lőttek a barátkeselyűre
2024. április 19., péntek

Vadászfegyverrel lőttek a barátkeselyűre

2024. április 19., péntek

Nem hús-vér ember vezeti már a tudományos műsort

A mesterséges intelligencia (MI) segítségével megalkotott műsorvezető mutatkozott be a Duna tudományos-ismeretterjesztő műsorában, a Deltában – hangzott el az M1 minapi Híradójában.

Nem hús-vér ember vezeti már a tudományos műsort
2024. április 18., csütörtök

Svédország hegyei közt cserélnek tapasztalatot a romániai hegyimentők

A Salvamont Románia is részt vesz a Gorj, Maros és Argeș megyei hegyimentők képviselőivel azon a nemzetközi, sípályás mentésekről szóló kongresszuson, amelyet április 19–28. között rendeznek meg a svédországi Riksgränsen síközpontban.

Svédország hegyei közt cserélnek tapasztalatot a romániai hegyimentők
2024. április 18., csütörtök

Ennyi jelölttel vág neki az önkormányzati választásoknak az RMDSZ

A Szövetségi Állandó Tanács csütörtöki ülésén véglegesítette önkormányzati jelöltlistáit az RMDSZ – adja hírül közleményében a szövetség.

Ennyi jelölttel vág neki az önkormányzati választásoknak az RMDSZ
2024. április 17., szerda

Márciusban is Romániában volt a legnagyobb infláció

Az Európai Unióban a februári 2,8 százalékról, illetve a januári 3,1 százalékról márciusban 2,6 százalékra csökkent az éves infláció; a tagállamok közül ezúttal is Romániában volt a legmagasabb az inflációs ráta, zsinórban harmadszor.

Márciusban is Romániában volt a legnagyobb infláció
2024. április 17., szerda

Ha nem elég a lehűlés, még árvízkészültséggel is számolni kell

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízkészültséget rendelt el szerdán az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) több megye folyóvizeire.

Ha nem elég a lehűlés, még árvízkészültséggel is számolni kell
2024. április 17., szerda

Öngyilkos lett Alvinc polgármestere, aki ellen korábban vádat emelt a DNA

Felakasztva találtak rá kedden a Fehér megyei Alvinc község polgármesterére, Petru Ioan Barbura.

Öngyilkos lett Alvinc polgármestere, aki ellen korábban vádat emelt a DNA
2024. április 17., szerda

Bővülnek a fogyatékkal élők önálló életviteli lehetőségei

Egy újonnan elfogadott törvénytervezet szerint a vakvezető kutyák mindenhová elkísérhetik gazdájukat, ugyanakkor költségmentessé vált a fogyatékkal élők igényei szerinti gépjárműátalakítás is.

Bővülnek a fogyatékkal élők önálló életviteli lehetőségei
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!