Kihirdette Klaus Johannis a béremelésről szóló törvényt

Kihirdette Klaus Johannis a béremelésről szóló törvényt

Kihirdette Klaus Johannis államfő kedden a közalkalmazotti bérek tíz százalékos emelését decembertől előirányzó törvényt, amelyet előzetes hatásvizsgálat nélkül fogadott el két hete a parlament.

MTI

2015. november 24., 23:472015. november 24., 23:47

A jogszabály eredetileg csak az egészségügyben dolgozók 25 százalékos béremelésére vonatkozott. Az erről szóló kormányrendelet parlamenti vitájánál fogadott el a képviselőház egy olyan kiegészítést, miszerint decembertől a többi közalkalmazott bérét is tíz százalékkal emelik.

A módosítást Victor Ponta szociáldemokrata (PSD) kormányfő lemondása után javasolta egy szociáldemokrata képviselő, a parlament pedig csaknem egyhangúlag megszavazta. A jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) törvényhozói a parlamenti vita során ugyan kétségüket fejezték ki, hogy az intézkedés nem sodorja-e veszélybe a költségvetési egyensúlyt, mégis megszavazták a módosító indítványt arra hivatkozva, hogy a törvény elbuktatása az egészségügyi béremelést veszélyeztette volna.

Az intézkedés – és a Ponta-kormánytól örökölt adócsökkentések – költségvetési fedezetét már Dacian Cioloș szakértői kormányának kell kigazdálkodnia. A tíz százalékos béremelés mintegy 1,5 milliárd lej többletkiadást jelent az államháztartásnak.

Az Európai Bizottság legutóbbi előrejelzései szerint Románia idén 1,2 százalékos GDP-arányos hiánnyal zárja az évet, jövőre pedig 2,8 százalékos lehet a román költségvetési hiány. Az előrejelzéseket azonban még a tízszázalékos általános közalkalmazotti béremelés elfogadása előtt adta ki az EB.

Dacian Cioloș korábban jelezte: nem kíván változtatni az előző kormány egyetlen olyan gazdaságpolitikai intézkedésén sem, amelyet a parlament is elfogadott. Ezzel akkor arra utalt, hogy az államfő még visszaküldheti megfontolásra a parlamentnek a tízszázalékos bérfejlesztésről szóló törvényt. Miután az elnök kedden mégis kihirdette a törvényt, Cioloș annyit mondott, hogy a költségvetési hiányt így is a GDP 3 százaléka alatt lehet tartani, de jelezte, hogy a beruházásokra előirányzott pénz egy részét uniós forrásokból kell majd fedezni.

A Nemzetközi Valutaalap korábban figyelmeztette Romániát, hogy 2016-ban az adócsökkentésekkel és a béremelésekkel együtt az államháztartás hiánya meghaladja a GDP 3 százalékát. Romániában júniustól valamennyi élelmiszerre kiterjesztették a 9 százalékos kedvezményes általános forgalmi adót (áfa) a jelenlegi 24 százalékos általános kulcs helyett. Januártól az általános áfakulcs 20 százalékra csökken.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 02., kedd

Igaz, hogy csak öt százalékkal, de csökkent a sörfogyasztás Romániában

A romániai sörpiac 2023-ban tovább csökkent: 15 millió hektolitert értékesítettek, 5 százalékkal kevesebbet, mint előző évben – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján a Romániai Sörgyártók Egyesületének igazgatója.

Igaz, hogy csak öt százalékkal, de csökkent a sörfogyasztás Romániában
2024. április 02., kedd

Nyolcvan százalék alá csökkent az átoltottság Romániában

Az elmúlt tíz évben 90-ről 80 százalék alá csökkent az átoltottság Romániában valamennyi vakcina tekintetében – jelentette ki hétfőn Alexandru Rafila egészségügyi miniszter.

Nyolcvan százalék alá csökkent az átoltottság Romániában
2024. április 01., hétfő

Országszerte felerősödik a szél hétfő estétől, szélviharokra is számítani kell

Szélviharokra figyelmeztető első- és másodfokú riasztásokat bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország egész területére.

Országszerte felerősödik a szél hétfő estétől, szélviharokra is számítani kell
2024. március 31., vasárnap

Air Schengen: olaszországból érkeztek az első utasok Romániába, akik már nem estek át határellenőrzésen

A kolozsvári Avram Iancu repülőtérre Olaszországból érkeztek az első utasok, miután a határellenőrzés megszűnt a légi közlekedésben a schengeni térségből érkezők számára.

Air Schengen: olaszországból érkeztek az első utasok Romániába, akik már nem estek át határellenőrzésen
2024. március 30., szombat

Iohannis idén is letudta a húsvéti üdvözlet-kvótát

Klaus Iohannis szombaton üzenetet fogalmazott meg és posztolt a nyugati kereszténység húsvéti ünnepe alkalmából. Románia elnöke ezúttal nem kívánt magyar és német nyelven boldog húsvétot, ahogy azt korábban tette.

Iohannis idén is letudta a húsvéti üdvözlet-kvótát
2024. március 30., szombat

Tervezet: figyelmeztesse az állam a polgárait az okmányaik érvényességi idejének lejártára

Törvénytervezetet terjesztett be a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) a parlamentbe arról, hogy az állami intézmények kötelesek figyelmeztetni a polgárokat okmányaik cseréjére 90 nappal azok lejárati ideje előtt.

Tervezet: figyelmeztesse az állam a polgárait az okmányaik érvényességi idejének lejártára
2024. március 30., szombat

28 kilogramm kannabiszt, 5 kilogramm kokaint és 13 kilogramm egyéb drogot foglaltak le a rendőrök

Az elmúlt két hétben végzett 286 házkutatás során a rendőrök mintegy 28 kg kannabiszt, 5 kg kokaint és több mint 13 kg egyéb kábítószert foglaltak le – tájékoztatott szombaton az Országos Rendőr-főkapitányság.

28 kilogramm kannabiszt, 5 kilogramm kokaint és 13 kilogramm egyéb drogot foglaltak le a rendőrök
2024. március 30., szombat

Több mint hatszáz sofőrből 14-nek ugrott a jogsija drogfogyasztás miatt

A közlekedésrendészet munkatársai 660 jogosítványt és 317 forgalmi engedélyt vontak be az elmúlt 24 órában végzett közúti ellenőrzések során, ezekből 55-t alkoholos befolyásoltság, 14-et kábítószer hatása alatt történő járművezetés miatt.

Több mint hatszáz sofőrből 14-nek ugrott a jogsija drogfogyasztás miatt
2024. március 30., szombat

Minden, amit Románia légi és tengeri csatlakozásáról tudni kell

Szombat éjféltől Románia csatlakozik a schengeni térséghez a légi és a tengeri közlekedésben.

Minden, amit Románia légi és tengeri csatlakozásáról tudni kell
2024. március 30., szombat

Húsvétvasárnap már a nyári időszámítás szerint megyünk templomba

Egy órával kevesebbet alszunk húsvétvasárnapra virradóra, ugyanis március utolsó hétvégéjén lép életbe a nyári időszámítás. Ez azt jelenti, hogy éjszaka 3 órakor 4 órára kell átállítani az órákat.

Húsvétvasárnap már a nyári időszámítás szerint megyünk templomba
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!