Közeledik a Falánk Csütörtökre való nevezés határideje

Közeledik a Falánk Csütörtökre való nevezés határideje

A PanGastRo Egyesület és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa meghirdeti a Falánk Csütörtököt február 19-ére, melyhez február 13-áig várja a programban részt venni kívánó éttermek és beszállítók csatlakozását.

Székelyhon

2015. február 10., 11:492015. február 10., 11:49

2015. február 10., 15:082015. február 10., 15:08

Az akcióhoz eddig tíz vendéglátó-ipari egység csatlakozott – tudtuk meg Váradi Jánostól, a szervező PanGastroRo egyesület elnökétől, aki hozzátette: az eddigi tapasztalatok alapján több étterem is az utolsó pillanatra halasztja a jelentkezést. „Egy kissé későn hirdettük meg az akciót, ennek tudható be az eddigi mérsékelt érdeklődés, de a nevezési határidő lejártáig, mintegy húsz vendéglátó-ipari egység csatlakozására számítunk. Ez egy próbaév számunkra, jövőben pedig szeretnénk a magyarországi Falánk Csütörtök programhoz csatlakozni, ennek révén pedig híres mesterszakácsokat is meghívnánk Székelyföldre – fejtette ki portálunknak a főszervező.

Az akció elsődleges célja egyébként a kulturált étterembejárás hagyományának ápolása. Az idei Falánk Csütörtök folyamatába a PanGastRo Egyesület, illetve a www.gastromedia.ro portál mellett Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa is bekapcsolódott társzervezőként és arra biztatja a résztvevő vendéglátóhelyeket, hogy a kedvezményes áron elfogyasztható ételek mellé kínáljanak magyar borokat, lehetőséget teremtve a magyar borvidékek bemutatkozására.

A Falánk Csütörtök akció iránt érdeklődő éttermek ITT tudják jelezni részvételi szándékukat, február 13-ig. A regisztrált éttermek listáját a szervezők médiapartnerek segítségével juttatják el a vendégekhez. A kedvezmények csak egyszeri alkalomra, a Falánk Csütörtök előtti napokra lesznek érvényesek. Az érdeklődő beszállító partnerek neve, címe, logója felkerül a program honlapjára, a gastromedia.ro oldalra.

A programhoz eddig Csíkszeredából a Hunguest Hotel Fenyő Szálloda, a Park Hotel, a Salvator Terasz, Székelyudvarhelyről a Hotel Küküllő Étterem, a Romantika Étterem, a Septimia Hotel Étterem, a Station Étterem, Sepsiszentgyörgyről a Tribel FF étterem, míg Hargitafürdőről az Ózon Hotel csatlakoztak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 18., csütörtök

Ennyi jelölttel vág neki az önkormányzati választásoknak az RMDSZ

A Szövetségi Állandó Tanács csütörtöki ülésén véglegesítette önkormányzati jelöltlistáit az RMDSZ – adja hírül közleményében a szövetség.

Ennyi jelölttel vág neki az önkormányzati választásoknak az RMDSZ
2024. április 17., szerda

Márciusban is Romániában volt a legnagyobb infláció

Az Európai Unióban a februári 2,8 százalékról, illetve a januári 3,1 százalékról márciusban 2,6 százalékra csökkent az éves infláció; a tagállamok közül ezúttal is Romániában volt a legmagasabb az inflációs ráta, zsinórban harmadszor.

Márciusban is Romániában volt a legnagyobb infláció
2024. április 17., szerda

Ha nem elég a lehűlés, még árvízkészültséggel is számolni kell

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízkészültséget rendelt el szerdán az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) több megye folyóvizeire.

Ha nem elég a lehűlés, még árvízkészültséggel is számolni kell
2024. április 17., szerda

Öngyilkos lett Alvinc polgármestere, aki ellen korábban vádat emelt a DNA

Felakasztva találtak rá kedden a Fehér megyei Alvinc község polgármesterére, Petru Ioan Barbura.

Öngyilkos lett Alvinc polgármestere, aki ellen korábban vádat emelt a DNA
2024. április 17., szerda

Bővülnek a fogyatékkal élők önálló életviteli lehetőségei

Egy újonnan elfogadott törvénytervezet szerint a vakvezető kutyák mindenhová elkísérhetik gazdájukat, ugyanakkor költségmentessé vált a fogyatékkal élők igényei szerinti gépjárműátalakítás is.

Bővülnek a fogyatékkal élők önálló életviteli lehetőségei
2024. április 16., kedd

Országos takarítási napot kezdeményez Tánczos Barna szenátor

„Legyen minden évben szeptember harmadik szombatja országos takarítási nap – erről nyújt be kedden törvénytervezetet a parlamentben Tánczos Barna szenátor, az RMDSZ képviseletében.

Országos takarítási napot kezdeményez Tánczos Barna szenátor
2024. április 16., kedd

Az áprilisi hétfő, ami egy forró nyári napnak is elment volna

Mielőtt még ideérne a csapadék és a vele járó lehűlés, nézzünk vissza egy pillanat erejéig a hétfői hőmérsékleti értékekre, ami az Országos Meteorológiai Igazgatóság hőtérképe alapján akármelyik nyári napnak is elment volna.

Az áprilisi hétfő, ami egy forró nyári napnak is elment volna
2024. április 15., hétfő

Mobilalkalmazással segítik a kiskereskedőket az italcsomagolások visszaváltásában

Az italcsomagolások betétdíjas rendszerét (SGR) működtető ReturRO elérhetővő tette a kiskereskedők számára a csomagolások kézi visszaváltását hatékonyabbá tevő mobil alkalmazást.

Mobilalkalmazással segítik a kiskereskedőket az italcsomagolások visszaváltásában
2024. április 15., hétfő

Románia az EU harmadik legnagyobb olajtermelő országa

Az Európai Unió három legnagyobb nyersolajtermelő országa 2022-ben Olaszország (4,5 millió tonna), Dánia (3,2 millió tonna) és Románia (3 millió tonna) volt – közölte hétfőn az Eurostat.

Románia az EU harmadik legnagyobb olajtermelő országa
2024. április 15., hétfő

Már nem lehet egy adott tanulmányi ciklus alatt módosítani a tandíjon

Klaus Iohannis államelnök hétfőn kihirdette a törvényt, amely megtiltja a felsőoktatási intézményeknek, hogy egy tanulmányi ciklus alatt módosítsanak a tandíjon.

Már nem lehet egy adott tanulmányi ciklus alatt módosítani a tandíjon
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!