Közös hang a magyar–román kapcsolatokban?

Közös hang a magyar–román kapcsolatokban?

Balla Mihály, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke szerint a magyar és a román külügyi bizottság együttműködése erősítheti Magyarország és Románia kapcsolatát, hiszen a két bizottság között „őszinte a kapcsolat és harmonikus a párbeszéd”.

2012. február 16., 18:292012. február 16., 18:29

2012. február 16., 18:302012. február 16., 18:30

A politikus a román parlament külügyi bizottsága kétnapos budapesti látogatásának végén tartott csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón elmondta, érti a magyar választójogi törvénnyel, a magyarországi román kisebbség képviseletével kapcsolatos aggodalmakat, de remélhetőleg olyan helyzet alakul ki, amely „mindenki megelégedésére szolgál majd”. Hangsúlyozta: a magyar és a román külügyi bizottság évek óta rendszeresen, általában félévente találkozik, és ezúttal is több kérdést, egyebek mellett a két ország kapcsolatainak erősítését és az uniós ügyekben az együttműködés lehetőségét vitatták meg.

Korodi Attila, a román külügyi bizottság RMDSZ-es elnöke arról beszélt, fontos, hogy legyen egy közép-európai „közös hang”, mert ez erősítheti a régiót. „Így azt a távolságot, amely a nyugat-európai országok és a közép-európiai régió között van, minél hamarabb le tudjuk dolgozni” – mutatott rá Korodi, hozzátéve: a bizottságok tanácskozásán a magyarországi román és a romániai magyar kisebbség helyzetéről is beszéltek. Kitért arra is, azt szeretnék, ha az új választójogi törvény elfogadásával a magyarországi román kisebbség képviselete minél magasabb szintű lenne az Országgyűlésben.

Kérdésre válaszolva Balla Mihály közölte, Magyarországnak kiemelten fontos érdeke, hogy Románia mielőbb a schengeni övezet tagja legyen. Ennek technikai feltételei már megvalósultak, és már csak egy tagállam ellenzi a román csatlakozást.

Korodi Attila hozzátette: úgy látják, Hollandiában, amely nem támogatja Románia belépését az övezetbe, nem elég nyitott a társadalom a párbeszédre ebben a kérdésben. Véleménye szerint a holland belpolitikai helyzet is sokat számít a kedvezőtlen hágai álláspont kialakításában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 18., csütörtök

Svédország hegyei közt cserélnek tapasztalatot a romániai hegyimentők

A Salvamont Románia is részt vesz a Gorj, Maros és Argeș megyei hegyimentők képviselőivel azon a nemzetközi, sípályás mentésekről szóló kongresszuson, amelyet április 19–28. között rendeznek meg a svédországi Riksgränsen síközpontban.

Svédország hegyei közt cserélnek tapasztalatot a romániai hegyimentők
2024. április 18., csütörtök

Ennyi jelölttel vág neki az önkormányzati választásoknak az RMDSZ

A Szövetségi Állandó Tanács csütörtöki ülésén véglegesítette önkormányzati jelöltlistáit az RMDSZ – adja hírül közleményében a szövetség.

Ennyi jelölttel vág neki az önkormányzati választásoknak az RMDSZ
2024. április 17., szerda

Márciusban is Romániában volt a legnagyobb infláció

Az Európai Unióban a februári 2,8 százalékról, illetve a januári 3,1 százalékról márciusban 2,6 százalékra csökkent az éves infláció; a tagállamok közül ezúttal is Romániában volt a legmagasabb az inflációs ráta, zsinórban harmadszor.

Márciusban is Romániában volt a legnagyobb infláció
2024. április 17., szerda

Ha nem elég a lehűlés, még árvízkészültséggel is számolni kell

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízkészültséget rendelt el szerdán az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) több megye folyóvizeire.

Ha nem elég a lehűlés, még árvízkészültséggel is számolni kell
2024. április 17., szerda

Öngyilkos lett Alvinc polgármestere, aki ellen korábban vádat emelt a DNA

Felakasztva találtak rá kedden a Fehér megyei Alvinc község polgármesterére, Petru Ioan Barbura.

Öngyilkos lett Alvinc polgármestere, aki ellen korábban vádat emelt a DNA
2024. április 17., szerda

Bővülnek a fogyatékkal élők önálló életviteli lehetőségei

Egy újonnan elfogadott törvénytervezet szerint a vakvezető kutyák mindenhová elkísérhetik gazdájukat, ugyanakkor költségmentessé vált a fogyatékkal élők igényei szerinti gépjárműátalakítás is.

Bővülnek a fogyatékkal élők önálló életviteli lehetőségei
2024. április 16., kedd

Országos takarítási napot kezdeményez Tánczos Barna szenátor

„Legyen minden évben szeptember harmadik szombatja országos takarítási nap – erről nyújt be kedden törvénytervezetet a parlamentben Tánczos Barna szenátor, az RMDSZ képviseletében.

Országos takarítási napot kezdeményez Tánczos Barna szenátor
2024. április 16., kedd

Az áprilisi hétfő, ami egy forró nyári napnak is elment volna

Mielőtt még ideérne a csapadék és a vele járó lehűlés, nézzünk vissza egy pillanat erejéig a hétfői hőmérsékleti értékekre, ami az Országos Meteorológiai Igazgatóság hőtérképe alapján akármelyik nyári napnak is elment volna.

Az áprilisi hétfő, ami egy forró nyári napnak is elment volna
2024. április 15., hétfő

Mobilalkalmazással segítik a kiskereskedőket az italcsomagolások visszaváltásában

Az italcsomagolások betétdíjas rendszerét (SGR) működtető ReturRO elérhetővő tette a kiskereskedők számára a csomagolások kézi visszaváltását hatékonyabbá tevő mobil alkalmazást.

Mobilalkalmazással segítik a kiskereskedőket az italcsomagolások visszaváltásában
2024. április 15., hétfő

Románia az EU harmadik legnagyobb olajtermelő országa

Az Európai Unió három legnagyobb nyersolajtermelő országa 2022-ben Olaszország (4,5 millió tonna), Dánia (3,2 millió tonna) és Románia (3 millió tonna) volt – közölte hétfőn az Eurostat.

Románia az EU harmadik legnagyobb olajtermelő országa
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!