Lefékezett autópálya-építés

Lefékezett autópálya-építés

Harmadával kevesebb autópálya megépítését vetíti előre Ioan Rus közlekedési miniszter, mint elődje. Mint ismeretes, Dan Şova áprilisban még arról beszélt, hogy 2020-ig 1800 kilométer sztrádával bővül a Romániát átszelő hálózat, a közlekedési minisztérium legfrissebb közlése szerint a 2030-ig meghatározott általános közlekedési fejlesztési terv (Master Plan) keretében mindössze 656 kilométer autópályának kellene megépülnie, igaz, további 2226 kilométer gyorsforgalmi útról is szó van.

Bálint Eszter

2014. október 01., 19:492014. október 01., 19:49

Az általános fejlesztési terv a Nagyszeben–Brassó (103 kilométer), a Ploieşti–Comarnic (49 kilométer), a Craiova–Piteşti (115 kilométer), a Comarnic–Brassó (54 kilométer), a Brassó–Bákó (158 kilométer) és a Gyalu–Bors (177 kilométer) sztrádaszakasz megépítésével számol az elkövetkező tizenhat évben. A költségek az előzetes számítások szerint áfa nélkül 6,28 milliárd euróra rúgnak.

Egyelőre gyorsforgalmik

A Master Plan szerint a megépítésre váró több mint 2200 kilométernyi gyorsforgalmi úttal járó kiadások – szintén áfa nélkül – 17,5 milliárd euró körül alakulnak. A Hotnews portálnak nyilatkozó bennfentes források szerint egyébként a gyorsforgalmi utakat úgy kívánják megépíteni, hogy azokat a későbbiekben autópályává lehessen alakítani. Mint elmondták, már a kisajátításokat a sztrádákhoz hasonlóan 70 méter szélességben végzik, hogy adottak legyenek a körülmények a kiszélesítéshez.

Romániában egyébként jelen pillanatban egyetlen kilométernyi gyorsforgalmi út sincs, ám létezik szabályozás azokra vonatkozóan. Ennek értelmében nem is térnek el túlzott mértékben az autópályáktól. A leglényegesebb különbség, hogy a sávok 25 centiméterrel keskenyebbek, illetve a gyorsforgalmin nincs leállósáv. Ugyanakkor nem mindenütt van gyorsító/lassító sáv. A legnagyobb megengedett sebesség 120 kilométer/óra, miközben az autópályákon 130 kilométer/órával lehet száguldani.

Érdekessége egyébként az új stratégiának, hogy az egyik leginkább sürgetett sztrádaszakasz, amely Piteşti-et kötné össze Nagyszebennel, immár gyorsforgalmiként szerepel. Amint arról korábban írtunk, a dél-romániai városban működtetett Dacia-gyár kapcsán a tulajdonos Renault illetékesei már többször is azzal fenyegették meg a bukaresti hatóságokat, hogy az infrastruktúra szempontjából sokkal előnyösebb Marokkóba viszik át a termelést, amennyiben nem épül meg záros határidőn belül ez az autópálya.

A tervezett gyorsforgalmi utak közül több száz kilométernyi haladna át Erdélyen, itt találjuk például a Tordát Halmival összekötő 187 kilométeres szakaszt, illetve a rég beígért Erdély–Moldva-sztráda Marosvásárhely és Paşcani közötti 280 kilométerét.

A fejlesztési stratégiában egyébként szó van még 2674 úgynevezett régióközi út, 293 kilométer EuroTrans besorolású útszakasz, továbbá 172 kilométernyi körgyűrű megépítéséről. A közúti infrastruktúra fejlesztésére összesen 26,1 milliárd euró áll rendelkezésre.

Szűkösek a források

Ioan Rus szerdán mutatta be a stratégiát a parlament szakbizottságainak. Ezt követően arra az újságírói kérdésre, hogy a stratégia keretében miért nincsenek konkrét határidők is megjelölve az egyes szakaszok kivitelezésére, Ioan Rus azt mondta, ez csak egy általános terv, a határidőkről várhatóan év végéig fognak rendelkezni. Mint hangsúlyozta, a költségek is csak becslések egyelőre.

Miért veszik át a gyorsforgalmi utak az autópályák helyét? – tették fel többen is a kérdést. Rus szerint azért, mert ennyire futja. „Ha figyelmesen megnézem a számadatokat, amelyek ennek a stratégiának az alapját jelentik, megvan a lehetőségünk, hogy még pár éven át autópályákról beszéljünk, ahogy tesszük azt mintegy húsz éve, vagy hozzáláthatunk a munkához alacsonyabb költségekkel. Nem haladhat el minden kapu előtt autópálya. Jelenleg a rendelkezésünkre álló lehetőségeket kell kihasználnunk” – mutatott rá a kolozsvári szociáldemokrata párti politikus.

Szerinte az elkövetkezőkben nem hogy nem állnak végtelen források Románia rendelkezésére, hanem megszorításokra is számítani kell az Európai Bizottság részéről olyan körülmények között, hogy az ország költségvetéséből is finanszírozni kell a munkálatokat.

Szomorú valóság

Amint arról beszámoltunk, Romániában az elmúlt két év során összesen 242 kilométer autópályát adtak át, s további 247 kilométernyi sztrádaszakasz megépítésére kötöttek szerződést a kivitelezőkkel. Az országot a tavalyi év végén 644 kilométer autópálya szelte át, miközben 16 466 kilométer országúton, 35 587 kilométer megyei besorolású úton, illetve 32 190 kilométer községi úton lehetett közlekedni.

Más közlekedési fejlesztések

Az általános fejlesztési stratégia külön fejezetet szentel a vasúti közlekedésnek is, a tervezett befektetések – felújítási munkálatok, vasútvonalak villamosítása, beszerzések – elérik majd a 19,5 milliárd eurót.

A képviselőház és a szenátus közlekedési bizottságának együttes ülésén ugyanakkor Ioan Rus szerdán arra is kitért, hogy mindenképpen csökkenteni kell a vasúti hálózatot, mivel az ország nem tudja azt eltartani. A fejlesztési tervben összesen 2948 kilométernyi vasút korszerűsítéséről van szó, a bejelentések szerint ezeken a szakaszokon a szerelvények sebessége elérheti majd a 160 kilométer/órás sebességet.

A hajózásra eközben 2,27 milliárd eurót fordíthat a mindenkori kormány az elkövetkező tizenhat évben, a tervek között szerepel a Duna hajózhatóságának jobbá- tétele, a Bukarest–Duna-kapcsolat megteremtése, illetve a kikötők korszerűsítése.

Eközben a repülőterek felújítására 599 millió euró áll majd rendelkezésre. A légi közlekedés kapcsán egyébként szerdán Ioan Rus megjegyezte, jelen pillanatban csak a bukaresti és a kolozsvári légikikötő nyereséges, az utasok száma mindkét reptéren meghaladja az évi egymilliót.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 29., péntek

Majdnem 14 százalékkal magasabb volt tavaly az átlagnyugdíj értéke, mint az azt megelőző évben

Tavaly az előző évhez képest 13,9 százalékkal 2113 lejre nőtt az átlagnyugdíj Romániában – tájékoztatott pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Majdnem 14 százalékkal magasabb volt tavaly az átlagnyugdíj értéke, mint az azt megelőző évben
2024. március 28., csütörtök

Fizetéslevonással és vizsgálati eltiltással büntették az újszülötteket összecserélő asszisztensnőt

Három hónapig tartó tíz százalékos fizetéslevonással büntették a ploieşti-i Sürgősségi Megyei Kórháznak azt az asszisztensnőjét, aki februárban elcserélt két újszülöttet a szülészeti és nőgyógyászati osztályon.

Fizetéslevonással és vizsgálati eltiltással büntették az újszülötteket összecserélő asszisztensnőt
2024. március 28., csütörtök

Júniusig még nem jár bírság az elektronikus számlák feltöltésének elmulasztása miatt

A kormány csütörtöki ülésén sürgősségi rendelettel hosszabbította meg május 31-ig azt az időszakot, amely alatt mentesülnek a szankciók alól az elektronikus számlák feltöltésének ötnapos határidejét túllépő adófizetők.

Júniusig még nem jár bírság az elektronikus számlák feltöltésének elmulasztása miatt
2024. március 27., szerda

Egy helyen minden, amit az előkészítőbe iratkozáshoz tudni kell

Április 11-én kezdődik az iskolába való beiratkozás első szakasza. Az RMDSZ összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat ezzel kapcsolatban, hogy minden magyar szülőhöz eljusson az anyanyelvi oktatás fontossága.

Egy helyen minden, amit az előkészítőbe iratkozáshoz tudni kell
2024. március 27., szerda

Ha mostanában mosott kocsit, akkor most bosszankodhat – szaharai port fúj hozzánk a szél

Szaharai port tartalmazó levegőtömeg érkezik Románia területe fölé. A porkoncentráció az ország délnyugati, déli és keleti régióiban magasabb – közölte szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Ha mostanában mosott kocsit, akkor most bosszankodhat – szaharai port fúj hozzánk a szél
2024. március 26., kedd

Ezeket kell tudni a külföldi választókerületekben történő szavazásról

A külügyminisztérium részletes tájékoztatást tett közzé honlapján a külföldi lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező román állampolgárok választójogának gyakorlásáról az idei európai parlamenti választásokon.

Ezeket kell tudni a külföldi választókerületekben történő szavazásról
2024. március 26., kedd

Ukrajnának szánt, hadi eszközöket tartalmazó finn szállítmány haladhat át az ország területén

A parlament együttes ülése kedden formálisan is tudomásul vette Klaus Iohannis államfő tájékoztatását külföldi katonák és hadfelszerelések Romániába érkezéséről, valamint a nemzetközi békemissziókban szerepet vállaló román kontingensek keretszámáról.

Ukrajnának szánt, hadi eszközöket tartalmazó finn szállítmány haladhat át az ország területén
2024. március 25., hétfő

Bár ötletként felmerült, nem valószínű, hogy életbe tudják léptetni a hétvégi boltbezárást Romániában

Nem szabhatja meg az állam az embereknek, hogy mikor mehetnek vásárolni – vélekedett hétfőn hétvégi boltzárról a mezőgazdasági miniszter, aki szerint egy tanulmány alapján hoz majd erről döntést a koalíció.

Bár ötletként felmerült, nem valószínű, hogy életbe tudják léptetni a hétvégi boltbezárást Romániában
2024. március 25., hétfő

Havi 300 lejjel járó, teljesítményserkentő ösztöndíjat vezetnek be az oktatásban

Módosítják az iskolai ösztöndíjak rendszerét – jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján az oktatási miniszter. Ligia Deca szerint a módosításokat tartalmazó tervezetet hamarosan közvitára bocsátják.

Havi 300 lejjel járó, teljesítményserkentő ösztöndíjat vezetnek be az oktatásban
2024. március 24., vasárnap

Tragédiába torkollt a raliverseny

Többen meghaltak és sokan megsérültek vasárnap, amikor a magyarországi Esztergom-Nyerges Rallyn egy jármű lesodródott az útról és a nézők közé hajtott.

Tragédiába torkollt a raliverseny
Tragédiába torkollt a raliverseny
2024. március 24., vasárnap

Tragédiába torkollt a raliverseny

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!