Magyar alpolgármestere lett Segesvárnak

Az RMDSZ-es Tóth Tivadar személyében kedden este alpolgármestert választottak Segesváron. A helyi, alig 16 százalékos magyar közösség első alkalommal nyer képviseletet a polgármesteri hivatal vezetőségében.

Szucher Ervin

2016. július 06., 16:332016. július 06., 16:33

Történelmi fordulatként jellemezte a segesvári alpolgármester-választást az RMDSZ Maros megyei elnöke, Brassai Zsombor. Mindez olyan körülmények között, hogy a tizenkilenc fős önkormányzatban mindössze három RMDSZ-es városatya tevékenykedik. „Most látszik, mennyire fontos volt Tóth Tivadar és az RMDSZ jó kampánya, hisz az addigi két képviselő helyett hármat juttatunk a tanácsba. Így a hét szociáldemokrata politikussal az RMDSZ többséget tudott alkotni” – magyarázta lapunknak Brassai, aki már korábban kilátásba helyezte, hogy a megyei kétpárti egyezség keretében jelentős esély mutatkozik a segesvári premierre. 

A segesvári szervezet elnöke, Gáll Ernő fiatal, de kitűnő és egyben tapasztalt tanárembernek ismeri a 45 éves Tóth Tivadart, aki a magyar osztályoknak is helyet adó Mircea Eliade középiskola aligazgatójaként már bizonyította menedzseri képességeit. Az RMDSZ-vezető szerint az új alpolgármester az idegenforgalom terén lendíthet a városon, tudván, hogy a megyei tanács élére választott Péter Ferenc is egy virágzó turisztikai városból, Szovátáról került székbe.

A három tanácsosi mandátum után alpolgármesterré választott Tóth Tivadar a város kimozdítását a holtpontról tekinti a legfontosabb feladatának. „Ovidiu Dumitru Mălăncrăvean polgármester kollégámmal hirtelenjében összeállítottuk a legfontosabb gondok listáját, és kiderült, hogy két mandátum sem lenne elég azok orvoslására” – mondta el lapunknak Tóth Tivadar. Megítélésében a legnagyobb problémát a köztisztaság és a közbiztonság hiánya jelenti, ami egy turisztikai városban hatványozott gondnak számít. Az alpolgármester szerint, ha tetszik, ha nem, abból a felismerésből kell kiindulni, hogy Segesvár egy visszafejlődött város, amelynek az idegenforgalma sem képes nagyot lendíteni a gazdaságon. Ugyanis hiányzik az a turisztikai infrastruktúra és koncepció, amely a párórás vagy egynapos célpontból három-négy napos várossá varázsolja Segesvárt a messziről érkezettek számára.

Magyar vonatkozásban a Gaudeamus Alapítvány felkarolása számít a legfontosabb feladatnak, hisz ez az a közösségi civil szervezet, mely köré tömörül a város 15-16 százalékát kitevő magyarsága. Szintén „hivatalosításra” vár a Petőfi-park is, mely amióta elkészült, szóban és írásban mindenki így emleget, viszont az okiratokban a mai napig sem viseli a költő nevét.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 09., kedd

Elnöki rendelettel megint október 1-jén kezdődik a karácsony Venezuelában

Idén is korábban lesz a karácsony Venezuelában – jelentette be hétfőn Nicolas Maduro elnök, és elrendelte, hogy a világszerte decemberben tartandó szent ünnep Venezuelában október 1-jén kezdődjön.

Elnöki rendelettel megint október 1-jén kezdődik a karácsony Venezuelában
2025. szeptember 06., szombat

Boldoggá avatták Bódi Mária Magdolna vértanút Veszprémben

Szüzet emelt ma oltárra az egyház, Bódi Mária Magdolna szűz és vértanú 24 éves sem volt, amikor életét áldozta a hitért és a tisztaságért – jelentette ki Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek szombaton Veszprémben.

Boldoggá avatták Bódi Mária Magdolna vértanút Veszprémben
2025. szeptember 06., szombat

Zelenszkij Kijevet javasolta az ukrán-orosz csúcstalálkozó helyszínének

Visszautasította Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Vlagyimir Putyin orosz államfő felvetését, hogy Moszkvában tárgyaljon vele a háború lezárásáról, ehelyett azt javasolta, hogy ő látogasson el Kijevbe.

Zelenszkij Kijevet javasolta az ukrán-orosz csúcstalálkozó helyszínének
2025. szeptember 05., péntek

Elhunyt Kásler Miklós, az emberi erőforrások volt minisztere

Életének 76. évében meghalt Kásler Miklós Széchenyi-díjas egyetemi tanár, az emberi erőforrások volt minisztere, aki egész életében végig dolgozott, és tudását fejlesztette – közölte a magyar belügyminisztérium az MTI-vel pénteken.

Elhunyt Kásler Miklós, az emberi erőforrások volt minisztere
2025. szeptember 05., péntek

2000 alkalmazottat bocsát el az OMV, a Petromot is érinti a leépítés

Megválni készül mintegy 2000 alkalmazottjától a világszerte hozzávetőlegesen 23 ezer személyt foglalkoztató osztrák OMV olajvállalat, az OMV Petrom főrészvényese – értesült az ausztriai Kurier, amelyet a Reuters idézett pénteken.

2000 alkalmazottat bocsát el az OMV, a Petromot is érinti a leépítés
2025. augusztus 30., szombat

Törvénytelen a Donald Trump által bevezetett vámok többsége

A fellebbezési bíróság törvénytelennek mondta ki a Donald Trump elnök által április óta bevezetett vámok többségét pénteken, ezzel fenntartotta a kereskedelmi ügyekben eljáró szövetségi bíróság korábbi határozatát.

Törvénytelen a Donald Trump által bevezetett vámok többsége
2025. augusztus 29., péntek

Bekérették a bukaresti orosz nagykövetet az Ukrajna elleni legutóbbi támadások miatt

Bekérették a külügyminisztériumba pénteken Vladimir Lipaev bukaresti orosz nagykövetet Oroszország Ukrajna elleni legutóbbi támadásai miatt.

Bekérették a bukaresti orosz nagykövetet az Ukrajna elleni legutóbbi támadások miatt
2025. augusztus 26., kedd

Nincs garancia arra, hogy Romániát a közeljövőben felveszik az amerikai vízummentességi programba

Fontos lépések történtek az elmúlt időszakban Romániának az amerikai vízummentességi programba (Visa Waiver) való felvétele érdekében, de nincs semmiféle garancia arra, hogy ez a közeljövőben bekövetkezik.

Nincs garancia arra, hogy Romániát a közeljövőben felveszik az amerikai vízummentességi programba
2025. augusztus 21., csütörtök

Rakétatámadás érte Munkácsot, 12-en sérültek meg

Az orosz hadsereg rakétákkal és drónokkal végrehajtott kombinált légicsapást mért Ukrajnára, az eddigi adatok szerint 12 ember sérült meg a Kárpátalja második legnagyobb városát, Munkácsot ért rakétacsapásban.

Rakétatámadás érte Munkácsot, 12-en sérültek meg
2025. augusztus 20., szerda

Farkas Bertalan és Kapu Tibor kapta a Magyar Szent István Rendet

Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.

Farkas Bertalan és Kapu Tibor kapta a Magyar Szent István Rendet