
Cáfolta George Maior, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatója, hogy nyomást próbálnak gyakorolni az alkotmánybíróságra, illetve hogy konfliktus lenne az általa vezetett intézmény és a taláros testület között.
2015. január 26., 17:032015. január 26., 17:03
2015. január 26., 17:032015. január 26., 17:03
Maior (képünkön) egy vasárnap sugárzott televíziós interjúban bírálta az alkotmánybírákat, amiért azok szerdán az alaptörvénnyel ellentétesnek nyilvánították az információbiztonsági törvényt.
Vasárnap este már árnyalni próbálta a korábban általa mondottakat. „Semmi olyasmit nem mondtam, hogy az alkotmánybíróságnak ne állna jogában alkotmányos alapon elbírálni egy helyzetet, vagy hogy mi ne fogadnánk el a döntést. Ugyanakkor az általam betöltött funkció miatt meg kellett szólalnom” – indokolta kijelentéseit Maior.
Kifejtette: nincs semmilyen konfliktus az állami intézmények között, ő csupán a szólásszabadság jogával élt. Szerinte nincs szó arról, hogy megpróbált volna nyomást gyakorolni a talárosokra, csupán felhívta a figyelmet, hogy döntésük nyomán jogi hiátus alakult ki, mivel jelenleg nincs olyan jogszabály, amely alapján a SRI eljárhatna. Úgy vélte, a polgároknak meg kell érteniük, milyen módszerekkel lehet szavatolni az ország biztonságát.
„Remélem, a parlament megérti egy ilyen törvény szükségességét. A jelenlegi regionális kontextusban nagyon súlyos a helyzet. Létfontosságú számunkra, hogy minél hamarabb elfogadják a szükséges törvényeket” – mondta Maior.
Mint arról beszámoltunk, Maior kemény szavakkal ostorozta a talárosokat: „Egy katasztrófa bekövetkeztekor tudni fogom, kire mutassak rá, elvégre az én felelősségem kimondani, hogy valaki olyan dolgokkal játszadozik, amelyeket nem ért vagy amelyekhez rosszindulatúan közelít.”
George Maior vasárnap elmondta, az alkotmánybírósági vétó precedens nélküli helyzetet teremtett Romániában, ilyen körülmények között pedig a SRI-nek a rendelkezésére álló eszközökkel, akár „Sherlock Holmes-típusú módszerekkel” kell fellépnie a bűnözés és a terrorizmus ellen. A hírszerzés igazgatója meggyőződésének adott hangot, miszerint a jogszabályok nem sértik az állampolgárok emberi jogait.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
szóljon hozzá!