
Értetlenséget váltott ki a hazai roma közösség körében, hogy a hét végén eltemetett Florin Cioabă mindkét fiát királlyá koronázták.
2013. augusztus 25., 17:592013. augusztus 25., 17:59
Az egy héttel ezelőtt Törökországban, szívinfarktus következtében elhunyt önjelölt cigánykirályt több ezer gyászoló jelenlétében helyezték örök nyugalomra pénteken Nagyszebenben. A megyeszékhelyen forgalomkorlátozást léptettek életbe a temetés idejére, a város széli temetőhöz vezető hét kilométeres útszakaszon torlódás alakult ki a gyászmenet miatt, amely minden nagyobb útkereszteződésben megállt egy-egy imára, közben pedig roma szokás szerint fémpénzt szórtak az úttestre. A Cioabă fivérek megkoronázására a temetés előtt, a család szebeni otthonában került sor, holott a „koronatanács\" korábban úgy döntött, hogy az áprilisban a Nemzetközi Roma Szövetség elnökévé választott Florin Cioabát idősebbik fia, Dorin követi a trónon. Ennek ellenére a grémium visszavonta korábbi döntését, és úgy határozott, hogy ne csupán egy, hanem két örökös legyen. Ennek megfelelően Dorin Cioabă lett a cigányok nemzetközi királya, öccse, Daniel pedig a romániai romák királya címet kapta. Daniel megkapta apja koronáját, jogarát és a család jelképeit tartalmazó aranyláncot, sőt a család vagyona is rá szállt, miközben Dorin Cioabă számára új, 24 karátos aranykorona készült.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
szóljon hozzá!