Megjósoltuk: csak Kelemen Hunor távozik a kormányból

Megjósoltuk: csak Kelemen Hunor távozik a kormányból

Bevált a Krónika által már szerdán meglebegtetett forgatókönyv, ennek megfelelően csak „fél lábbal”, elnöke révén távozik a bukaresti kormányból az RMDSZ a román szociáldemokratákkal támadt nézeteltérése miatt. 

Krónika

2014. július 11., 17:452014. július 11., 17:45

Kelemen Hunor elnök pénteken Kolozsváron bejelentette: ő maga az elkövetkező napokban lemond a Ponta-kabinetben betöltött kulturális miniszteri és miniszterelnök-helyettesi tisztségéről, a szövetség viszont testületileg hatalmon marad.

A politikus a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) négyórás, vitákkal tarkított ülése után közölte, sikerült kompromisszumos megállapodásra jutnia Victor Ponta kormányfővel a Minority SafePack elnevezésű európai polgári kezdeményezés ügyében.

Az RMDSZ azért helyezte kilátásba távozását a bukaresti kormányból, mert Románia a magyar érdekképviselettel szemben avatkozott be a kisebbségek és az Európai Bizottság (EB) jogvitájába.

Az RMDSZ és az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) által kidolgozott Minority SafePack a kisebbségek védelmében szorgalmaz uniós szintű jogalkotást, de az EB elhárította illetékességét. Az elutasítás ellen a kezdeményezők pert indítottak az Európai Unió luxemburgi bíróságán, amelybe Románia és Szlovákia az EB, Magyarország pedig a kisebbségek oldalán lépett be.

Miközben Kelemen korábban kijelentette, számára vállalhatatlan, hogy felperes és alperes is legyen egy időben a perben, Victor Ponta leszögezte: a luxemburgi kereset a román állampolitika része, és a e téren nincs helye alkudozásnak.

Az RMDSZ elnöke pénteken elmondta, a szövetség elfogadta a szociáldemokrata miniszterelnök által javasolt kompromisszumot, miszerint Romániának az európai polgári kezdeményezés ügyében képviselt álláspontját szeptemberben a bukaresti törvényhozás vitassa meg. A Ponta-kabinet a parlamenti vita idején nem tesz le újabb dokumentumokat az EU bíróságán zajló perbe.

„Ez a megoldás lehetőséget teremt a párbeszéd folytatására. Románia a parlament emberi jogi és külügyi bizottságai, a kisebbségek, illetve független és külföldi szakértők bevonásával fogja kialakítani végső álláspontját. Addig a kormány nem lép vissza a perből, de nem küld újabb álláspontot a luxemburgi bíróságnak, még kérésre sem” – jelentette ki a SZÁT ülését követően Kelemen.

Szerinte a vita hozzájárulhat a többség és kisebbség közötti párbeszéd kialakulásához, amely konstruktív megoldásokat eredményezhet, továbbá a javasolt európai szabályozás jó eszköz lehetne az EU-ba törekvő Szerbiában és Ukrajnában élő román közösségek jogainak érvényesítéséhez is.

Kelemen bejelentette azt is, az eddig általa márciustól, az alakulat hatalomra lépésétől betöltött kormányfő-helyettesi és kulturális miniszteri poszt továbbra is az RMDSZ-t illeti meg, amelynek várományosát a jövő héten nevezik meg.

A szövetség vezető testülete egyébként pénteken eldöntötte, hogy az RMDSZ önálló jelöltet indít a novemberi államfőválasztáson. A versenybe minden valószínűség szerint Kelemen fog beszállni, aki a legutóbbi, 2009-es megmérettetésen már indult a posztért, amikor az első fordulóban a szavazatok 3,83 százalékának begyűjtésével az ötödik helyen végzett.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 27., szerda

Egy helyen minden, amit az előkészítőbe iratkozáshoz tudni kell

Április 11-én kezdődik az iskolába való beiratkozás első szakasza. Az RMDSZ összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat ezzel kapcsolatban, hogy minden magyar szülőhöz eljusson az anyanyelvi oktatás fontossága.

Egy helyen minden, amit az előkészítőbe iratkozáshoz tudni kell
2024. március 27., szerda

Ha mostanában mosott kocsit, akkor most bosszankodhat – szaharai port fúj hozzánk a szél

Szaharai port tartalmazó levegőtömeg érkezik Románia területe fölé. A porkoncentráció az ország délnyugati, déli és keleti régióiban magasabb – közölte szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Ha mostanában mosott kocsit, akkor most bosszankodhat – szaharai port fúj hozzánk a szél
2024. március 26., kedd

Ezeket kell tudni a külföldi választókerületekben történő szavazásról

A külügyminisztérium részletes tájékoztatást tett közzé honlapján a külföldi lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező román állampolgárok választójogának gyakorlásáról az idei európai parlamenti választásokon.

Ezeket kell tudni a külföldi választókerületekben történő szavazásról
2024. március 26., kedd

Ukrajnának szánt, hadi eszközöket tartalmazó finn szállítmány haladhat át az ország területén

A parlament együttes ülése kedden formálisan is tudomásul vette Klaus Iohannis államfő tájékoztatását külföldi katonák és hadfelszerelések Romániába érkezéséről, valamint a nemzetközi békemissziókban szerepet vállaló román kontingensek keretszámáról.

Ukrajnának szánt, hadi eszközöket tartalmazó finn szállítmány haladhat át az ország területén
2024. március 25., hétfő

Bár ötletként felmerült, nem valószínű, hogy életbe tudják léptetni a hétvégi boltbezárást Romániában

Nem szabhatja meg az állam az embereknek, hogy mikor mehetnek vásárolni – vélekedett hétfőn hétvégi boltzárról a mezőgazdasági miniszter, aki szerint egy tanulmány alapján hoz majd erről döntést a koalíció.

Bár ötletként felmerült, nem valószínű, hogy életbe tudják léptetni a hétvégi boltbezárást Romániában
2024. március 25., hétfő

Havi 300 lejjel járó, teljesítményserkentő ösztöndíjat vezetnek be az oktatásban

Módosítják az iskolai ösztöndíjak rendszerét – jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján az oktatási miniszter. Ligia Deca szerint a módosításokat tartalmazó tervezetet hamarosan közvitára bocsátják.

Havi 300 lejjel járó, teljesítményserkentő ösztöndíjat vezetnek be az oktatásban
2024. március 24., vasárnap

Tragédiába torkollt a raliverseny

Többen meghaltak és sokan megsérültek vasárnap, amikor a magyarországi Esztergom-Nyerges Rallyn egy jármű lesodródott az útról és a nézők közé hajtott.

Tragédiába torkollt a raliverseny
Tragédiába torkollt a raliverseny
2024. március 24., vasárnap

Tragédiába torkollt a raliverseny

2024. március 24., vasárnap

Közel kilencszáz jogosítványt vontak be a rendőrök

A közlekedésrendészet munkatársai országszerte 860 jogosítványt vontak be az elmúlt nap során végzett közúti ellenőrzések alkalmából, ebből 109-et alkoholos befolyásoltság, 16-ot kábítószer hatása alatt történő járművezetés miatt.

Közel kilencszáz jogosítványt vontak be a rendőrök
2024. március 24., vasárnap

A sóvidéki fürdőéletről nyílik kiállítás Bukarestben

Fürdőélet Sóvidéken címmel nyílik kiállítás a bukaresti Liszt Intézet Kárpát-medencei fürdővilág című sorozatának részeként a Liszt Intézet Magyar Kulturális Központ Bukarest székhelyén március 26-án, kedden.

A sóvidéki fürdőéletről nyílik kiállítás Bukarestben
2024. március 24., vasárnap

Felerősödik a szél, a hegyekben havazhat

Enyhe eső és felerősödő szél várható Munténiában, Dobrudzsában és Moldva déli részén – közölte vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). Hargita megyében is 40–50 km/órával fújhat a szél – írja a Hargita megyei tűzoltóság.

Felerősödik a szél, a hegyekben havazhat
Felerősödik a szél, a hegyekben havazhat
2024. március 24., vasárnap

Felerősödik a szél, a hegyekben havazhat

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!