
Fotó: Haáz Vince
Gyermeknap alkalmából kihirdette hétfőn Klaus Johannnis államfő a törvényt, amelynek értelmében kétszeresére, a jelenlegi 42 lejről 84 lejre emelik a 2 és 18 év közötti kiskorúaknak járó gyermeknevelési pótlék havi értékét.
2015. június 01., 16:572015. június 01., 16:57
Az intézkedés évi 1,76 milliárd lejes pluszkiadást jelent az államkasszának. A módosítást Cristina Pocora nemzeti liberális (PNL) képviselő kezdeményezte, mondván, pártja azt szeretné, ha a közbeszédben gyermekpénzként emlegetett támogatás értékét 200 lejre növelnék – amennyit a gyerek kétéves koráig eddig is megkaptak a szülők –, de tisztában vannak vele, hogy ez csak fokozatosan valósulhat meg, első lépésben pedig a költségvetés az összeg megkétszerezését engedi meg.
Emlékeztetett ugyanakkor, hogy a kiskorúaknak járó juttatást 2009 januárja óta nem módosították, holott az infláció megkövetelte volna ezt, a fogyasztó árak ugyanis azóta 20 százalékponttal emelkedtek.
A Pocora által beterjesztett indítványban az is szerepel, hogy az Európai Unióban a gyerekpénz átlagosan 210 euró, miközben egy Romániában élő kiskorú alig 10 eurót kap havonta, az ország ezzel a sor végén szerepel. „Mintegy 3,6 millió gyermekről beszélünk, akiknek több mint 48 százalékát veszélyezteti a szegénység és a társadalmi kirekesztés, ezért rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a szükséges forrásokat a támogatásukra” – hangsúlyozta Cristina Pocora.
Az intézkedéssel kapcsolatban Victor Ponta miniszterelnök korábban úgy nyilatkozott: a kormány és az általa vezetett Szociáldemokrata Párt (PSD) ugyan támogatja a gyerekpénz növelését, de hiányolja, hogy a kezdeményezők nem jelölték meg azokat a finanszírozási forrásokat, amiből fedezni lehet a közel 1,8 milliárd lejes pluszkiadást. A kormányfő szerint ebben az évben és jövőben még sikerül kiszorítani a szükséges összeget, de „mégiscsak meg kellett volna jelölni egy hosszú távú forrást”.
A kezdeményezésre egyébként az RMDSZ képviselői is igennel szavaztak. Máté András Levente, a szövetség képviselőházi frakciójának vezetője akkor leszögezte, elfogadhatatlan, hogy Romániában, mint az Európai Unió tagállamában a gyerekpénz értéke 35-ször kisebb az uniós átlagnál.
Konzultálnak a tanügyi törvényről
Nyilvános vitára bocsátotta a szaktárca a tanügyi törvény tervezetét – jelentette be hétfőn egy gyermeknapi rendezvényen Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter. Mint hangsúlyozta, akárcsak a családtörvény esetében, széleskörű konzultációra van szükség. „Ezek csak nyilvános vitára bocsátott ötletek” – emelte ki a tárcavezető.
Hozzátette: nem kíván jóslatokba bocsátkozni, a végén dől majd el, hogy 90, 80, 70, 60, 50 vagy éppen 40 százalékban maradnak meg a szaktárca eredeti elképzelései, hiszen „éppen ez a nyilvános vita lényege”. A tervezetből a miniszter azt emelte ki, nem normális, hogy a nyolcadik osztályosok képességfelmérésen essenek át, majd felvételizniük is kelljen a gimnáziumba. „Meglátjuk majd, melyik a legmegfelelőbb megoldás a rendszer számára” – mondta. Cîmpeanu közlése szerint a tanügyi törvényt év végéig véglegesítik.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!