Nem épül autópálya Brassó és Marosvásárhely között

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Nem épül meg az észak-erdélyi autópálya Brassó és Marosvásárhely közé tervezett szakasza, legfeljebb négysávosra szélesítik a jelenlegi országutat – közölte csütörtökön az Adevărul hírportál Dan Șova román közlekedési miniszter egy televíziós interjúját idézve.

Hírösszefoglaló

2014. április 03., 13:402014. április 03., 13:40

A szaktárca vezetője szerint a forgalom nem indokolja, hogy Marosvásárhelytől Brassó felé (vagyis a Székelyföld közvetlen közelében) folytassák az autópályát, arra viszont lát esélyt, hogy uniós forrásokat irányítsanak a meglévő út kiszélesítésére és elválasztó korláttal való felszerelésére.

A román kormányfő által decemberben ismertetett autópálya-stratégiából kiderült, hogy a Székelyföldet érintő másik autópálya, a Marosvásárhelyt Moldvával összekötő, a Gyergyói-medencét átszelő sztráda megépítésére sem lesz pénz a következő öt évben. Ez utóbbi székelyföldi autópálya esetében is elkészült a megvalósíthatósági tanulmány, de Șova túlzásnak nevezte a 9 milliárd eurós előirányzott költséget, és bejelentette: hamarosan újabb tanulmányt rendel.

A Nagyvárad-Marosvásárhely-Brassó útvonalon haladó észak-erdélyi autópálya megépítésére 2004-ben kötött szerződést a román kormány az amerikai Bechtellel, amit tavaly bontottak fel. Uniós források nélkül ugyanis a román költségvetés nem tudta finanszírozni az építkezést, így a 415 kilométeres sztrádából alig 52 kilométert adtak át a forgalomnak. Ezért a részért és néhány további félkész szakaszért Románia 1,2 milliárd eurót fizetett a Bechtelnek.

Az RMDSZ kormányzati részvétele egyik feltételeként megállapodott Victor Ponta miniszterelnök szociáldemokrata pártjával az észak-erdélyi autópálya építésének folytatásáról, az Aranyosgyéres (Câmpia Turzii) és Marosvásárhely közötti szakaszra helyezve a hangsúlyt.

A Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke, Maros megyei parlamenti képviselő a koalíciós egyezségre alapozva úgy vélekedett: két-három éven belül elkészül az észak-erdélyi autópálya Aranyosgyéres-Marosugra (Ogra) közötti szakasza. Ezúttal az európai kohéziós alapokból akarják finanszírozni az építkezést.

Dan Șova közlekedési miniszter ígérete szerint a jövő hónapban írják ki a versenytárgyalást az Aranyosgyéres-Marosugra-Marosvásárhely autópálya megépítésére.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 30., péntek

Visszavezetik a kötelező sorkatonai szolgálatot a szomszéd országban

Újra bevezeti a kötelező sorkatonai szolgálatot a Romániával délnyugatról határos Szerbia. Idén decembertől vagy jövő év márciustól tervezik újraindítani.

Visszavezetik a kötelező sorkatonai szolgálatot a szomszéd országban
Hirdetés
2026. január 29., csütörtök

Székelyföldhöz közeli védelmi ipari céget vásárolnak fel a törökök

Megvásárolja a medgyesi Automecanica Rt. többségi részvénycsomagját a török Otokar. A Koç Grouphoz tartozó Otokar a szárazföldi harcászati eszközök legnagyobb törökországi exportőre.

Székelyföldhöz közeli védelmi ipari céget vásárolnak fel a törökök
2026. január 21., szerda

Újabb halálos vonatbaleset történt Spanyolországban

Egy ember meghalt, négyen súlyosan megsérültek kedden este Barcelona térségben egy újabb spanyolországi vonatbalesetben – közölte a katalán rendőrség.

Újabb halálos vonatbaleset történt Spanyolországban
2026. január 19., hétfő

Két román állampolgár sérült meg a spanyolországi vasúti balesetben

Két román állampolgár könnyebb sérüléseket szenvedett a spanyolországi Córdoba térségében történt vasúti balesetben – erősítette meg hétfőn a külügyminisztérium.

Két román állampolgár sérült meg a spanyolországi vasúti balesetben
Hirdetés
2026. január 19., hétfő

Súlyos vonatbaleset Spanyolországban, csaknem negyvenen vesztették életüket

Halálos vonatbaleset történt a dél-spanyolországi Córdoba közelében, amelyben legkevesebb 39 ember életét vesztette, a sérültek száma hetven fölött van, legalább 24 ember sérülése súlyos, közülük négy kiskorú – írja az EFE spanyol hírügynökség.

Súlyos vonatbaleset Spanyolországban, csaknem negyvenen vesztették életüket
2026. január 15., csütörtök

Ittas román sofőr hajtott szemben a forgalommal egy németországi autópályán – összefogtak ellene

Pánik tört ki egy németországi autópályán, miután egy ittas román sofőr közel 30 kilométeren át a forgalommal szemben vezetett. Összefogással tudták feltartóztatni.

Ittas román sofőr hajtott szemben a forgalommal egy németországi autópályán – összefogtak ellene
2026. január 10., szombat

A Déli-sarkot is elérte a petrozsényi hegymászó

Adrian Ahrițculesei január 9-én elérte a Déli-sarkot, és ezzel beírta magát a történelembe: ő az első román állampolgár, akinek sikerült elérnie az Antarktisz mindhárom fontos pontját – jelentette be a hegymászó menedzsere, Ștefan Adrian Jurca.

A Déli-sarkot is elérte a petrozsényi hegymászó
Hirdetés
2026. január 04., vasárnap

Budapesten hajtott végre kényszerleszállást egy Kolozsvárra tartó repülőjárat

Madárral ütközött, emiatt megszakította útját a Lufthansa Münchenből Kolozsvárra tartó járata Budapesten vasárnap kora délután – közölte a Budapest Airport vállalati kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese az MTI-vel.

Budapesten hajtott végre kényszerleszállást egy Kolozsvárra tartó repülőjárat
2026. január 04., vasárnap

Legalább negyven ember halt meg a venezuelai elnök elfogása közben

Legalább 40 ember vesztette életét szombaton, az Egyesült Államok venezuelai műveletében, amelynek során elfogták Nicolás Maduro elnököt – írja a New York Times egy venezuelai tisztviselőre hivatkozva.

Legalább negyven ember halt meg a venezuelai elnök elfogása közben
2026. január 04., vasárnap

Román áldozata is van a svájci üdülőtelepen történt szilveszteri tűzvésznek

Egy román állampolgár is van a svájci Crans-Montana üdülőtelepen szilveszter éjszakáján történt tűzeset halálos áldozatai között – tájékoztatott vasárnap a külügyminisztérium.

Román áldozata is van a svájci üdülőtelepen történt szilveszteri tűzvésznek
Hirdetés