Nem fogadták el Toró és Szilágyi lemondását

Nem fogadták el Toró és Szilágyi lemondását

Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöksége nem fogadta el Toró T. Tibor és Szilágyi Zsolt, az államelnök-választáson elért eredmények miatt benyújtott lemondását, mert szerintük a felelősség közös, nemcsak a kettőjüké. A hétvégén Marosvásárhelyen tartott elnökségi ülésen arról is döntöttek, hogy egy megújulási folyamatot kezdeményeznek, amelyet a februárban tartandó országos tisztújítás követ majd, hiszen szerintük fontos a Néppárt megújulása, hatékonyabbá tétele.

Simon Virág

2014. november 09., 15:522014. november 09., 15:52

2014. november 09., 16:162014. november 09., 16:16

A sajtó számára egyedüli nyilvános, vasárnap délutáni sajtótájékoztatón Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke röviden beszámolt a kétnapos elnökségi ülésen született döntésekről. Kihangsúlyozta: a megyei szervezetek visszajelzései is megerősítették őket abban, hogy jó döntés volt részt venni az államelnök választáson, hiszen az általuk képviselt értékeket népszerűsíteni tudták.

„A jelölt és a kampánycsapat jól dolgozott, megőriztük a 2012-es választási eredményeket, de nem tudtuk azokat növelni. Toró. T. Tibor, az néppárt elnöke és Szilágyi Zsolt a párt jelöltje benyújtotta lemondását, bizonyítva, hogy  vállalják a felelősséget azért, hogy a kitűzött célokat nem sikerült elérni. Lemondásukat az elnökség nem fogadta el, hiszen a felelősség közös. Elhatároztuk, hogy általános tisztújítást tartunk, alulról felfele kezdünk el újra építkezni. Az út, amelyen járunk, helyes, szükség van az újraszerveződésre, a megerősödésre, hogy új csapattal hatékonyan tudjunk készülni a 2016-os helyhatósági választásokra” – hangsúlyozta Zakariás Zoltán.


Toró: hatékonyabban kell dolgozni

Toró T. Tibor arról beszélt, hogy a választási eredmények azt bizonyítják számukra, hogy szervezetebben, hatékonyabban kell tovább dolgozni. „A néppárt él és élni akar, haladni fog azon az úton, amelyiken elindult. Többet kell dogozni, hatékonyabb eszközökkel kell eljuttatni üzeneteinket a választókhoz, mert ezen a választáson üzeneteink nem értek célba” – fogalmazott. Újságírói kérdésre válaszolva az elnök elmondta, hogy tudatában van annak, hogy a választásokon elért eredményekért a felelősség elsősorban a vezetőket terheli, de az elnökség figyelembe vette, hogy a karácsony előtti időszakban nem lehet tisztújító kongresszust összehívni, ezért a februári kongresszusig a „dolgok változatlanok maradnak”. Azt is kihangsúlyozta, hogy véleménye szerint van utánpótlás, a pártban vannak rátermett politikusok.


Szilágyi: az erdélyi jelöltet támogatjuk

Szilágyi Zsolt arra buzdította az erdélyi magyarokat, hogy az államelnökválasztás második fordulójában minél többen menjenek el szavazni, és az erdélyi értékeket képviselő jelöltre adják voksukat, ne a korrupciós és balkáni értékeket képviselő vörös jelöltre. „Az RMDSZ nyilatkozataival inkább otthonmaradásra buzdítja a magyarokat, üzenetei azt sugallják, hogy nem lenne fontos részt venni a második fordulón. Ez nem igaz, adófizetőkként nekünk nem mindegy, hogy ki lesz Románia államelnöke. Mi az erdélyi jelöltet választjuk” – mutatott rá a Néppárt államfőjelöltje.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 20., szombat

Újabb fagyos áprilisi reggel köszöntött ránk

Még mielőtt visszaállna minden a rendes kerékvágásba az időjárás terén, újabb fagyos reggelt kellett elviselnünk szombaton.

Újabb fagyos áprilisi reggel köszöntött ránk
2024. április 19., péntek

Tanasă Brassó polgármestere lenne

Új polgármesterjelöltje van Brassóban a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) Dan Tanasă parlamenti képviselő személyében.

Tanasă Brassó polgármestere lenne
Tanasă Brassó polgármestere lenne
2024. április 19., péntek

Tanasă Brassó polgármestere lenne

2024. április 19., péntek

Vadászfegyverrel lőttek a barátkeselyűre

Golyóval sebesítették meg Románia területén azt a nyomkövetővel ellátott barátkeselyűt, amely az elmúlt hónapokban több mint tíz Európai országon átrepült. A Milvus Csoport ismeretlen elkövető ellen tesz rendőrségi feljelentést.

Vadászfegyverrel lőttek a barátkeselyűre
Vadászfegyverrel lőttek a barátkeselyűre
2024. április 19., péntek

Vadászfegyverrel lőttek a barátkeselyűre

2024. április 19., péntek

Nem hús-vér ember vezeti már a tudományos műsort

A mesterséges intelligencia (MI) segítségével megalkotott műsorvezető mutatkozott be a Duna tudományos-ismeretterjesztő műsorában, a Deltában – hangzott el az M1 minapi Híradójában.

Nem hús-vér ember vezeti már a tudományos műsort
2024. április 18., csütörtök

Svédország hegyei közt cserélnek tapasztalatot a romániai hegyimentők

A Salvamont Románia is részt vesz a Gorj, Maros és Argeș megyei hegyimentők képviselőivel azon a nemzetközi, sípályás mentésekről szóló kongresszuson, amelyet április 19–28. között rendeznek meg a svédországi Riksgränsen síközpontban.

Svédország hegyei közt cserélnek tapasztalatot a romániai hegyimentők
2024. április 18., csütörtök

Ennyi jelölttel vág neki az önkormányzati választásoknak az RMDSZ

A Szövetségi Állandó Tanács csütörtöki ülésén véglegesítette önkormányzati jelöltlistáit az RMDSZ – adja hírül közleményében a szövetség.

Ennyi jelölttel vág neki az önkormányzati választásoknak az RMDSZ
2024. április 17., szerda

Márciusban is Romániában volt a legnagyobb infláció

Az Európai Unióban a februári 2,8 százalékról, illetve a januári 3,1 százalékról márciusban 2,6 százalékra csökkent az éves infláció; a tagállamok közül ezúttal is Romániában volt a legmagasabb az inflációs ráta, zsinórban harmadszor.

Márciusban is Romániában volt a legnagyobb infláció
2024. április 17., szerda

Ha nem elég a lehűlés, még árvízkészültséggel is számolni kell

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízkészültséget rendelt el szerdán az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) több megye folyóvizeire.

Ha nem elég a lehűlés, még árvízkészültséggel is számolni kell
2024. április 17., szerda

Öngyilkos lett Alvinc polgármestere, aki ellen korábban vádat emelt a DNA

Felakasztva találtak rá kedden a Fehér megyei Alvinc község polgármesterére, Petru Ioan Barbura.

Öngyilkos lett Alvinc polgármestere, aki ellen korábban vádat emelt a DNA
2024. április 17., szerda

Bővülnek a fogyatékkal élők önálló életviteli lehetőségei

Egy újonnan elfogadott törvénytervezet szerint a vakvezető kutyák mindenhová elkísérhetik gazdájukat, ugyanakkor költségmentessé vált a fogyatékkal élők igényei szerinti gépjárműátalakítás is.

Bővülnek a fogyatékkal élők önálló életviteli lehetőségei
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!