Szavai szerint nyitott szellemű és gyümölcsöző megbeszélést folytatott Martin Schulz, az Európai Parlament szocialista elnöke Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel.
A keddi brüsszeli kétoldalú találkozó után Orbán Viktor leszögezte, konszolidációs politika folyik Magyarországon, eközben Schulz magánvéleményként kifejtette a magyar alkotmánnyal és a kormányfő politikai stratégiájával kapcsolatos aggodalmait is. A parlamenti elnök elmondta: a magyar miniszterelnök neki is jelezte, hogy ha az szükségesnek bizonyul, a kormány kész módosítani bizonyos jogszabályokat. A magyar kormányfő sajtófőnökének közleménye szerint a két politikus egyetértett abban, hogy „jelen helyzetben bármilyen további külső politikai nyomásgyakorlás Magyarországra káros hatásokkal járhat, beleértve az uniós alapszerződés 7. cikkelyének alkalmazását is”.
Havasi Bertalan közleménye szerint a magyar kormányfő és a szocialista politikus abban is egyetértett, hogy egyenként végig kell nézni a vitatott ügyeket, és ahol szükséges, tovább kell tárgyalni, és jogi mederben kell tartani a vitákat. A múlt héten EP-elnökké választott Schulz leszögezte, teljességgel tiszteletben tartja a magyar nép és kormány függetlenségét. Hozzátette: a nézeteket is ütköztető beszélgetésben ezzel együtt – magánvéleményként – jelezte aggodalmait is, köztük azt, hogy vannak olyan elemei az új alkotmánynak, amelyeket az ő szemében „nehéz összeegyeztetni" az alapvető európai szabályokkal.
Orbán Viktor megerősítette: teljes mértékben tiszteli az Európai Parlamentet, hiszen a parlament intézményét a demokrácia szívének tartja, még ha nem is ért egyet az ott elhangzó egyes véleményekkel. A miniszterelnök leszögezte, hogy Magyarországon a társdalomban ma nem az ideológia a fő vitatéma, hanem a gazdaság. Újságírói kérdésekre válaszolva Orbán arra kérte hallgatóságát, hogy véleményalkotáskor vegye figyelembe a tényeket. Egyebek között az Alkotmánybíróságra és a Költségvetési Tanácsra hivatkozó példákat sorolva emlékeztetett arra, hogy fontos állami pozíciókat illetően az ellenzék túlreprezentált parlamenti súlyához képest.