
Őrizetbe vették kedden Nicolas Sarkozy volt francia államfőt Párizsban egy befolyással való üzérkedés és nyomozási titok megsértése miatt februárban indított nyomozás keretében.
2014. július 01., 13:412014. július 01., 13:41
A volt elnök egyik lehallgatott telefonbeszélgetéséből az derült ki, hogy a semmítőszék egyik magas rangú bírója, Gilbert Azibert egy folyamatban lévő nyomozás részleteiről rendszeresen tájékoztatja a volt államfő ügyvédjét. Cserébe Sarkozy állítólag egy monacói kinevezés érdekében közbenjárását ígérte a bírónak.
A volt elnök kihallgatása 24 óráig tarthat, és egy nappal meghosszabbítható. Hétfőn már őrizetbe vették ügyvédjét, Thierry Herzogot, valamint a semmítőszék két bíráját. Az ő kihallgatásuk kedden is folytatódott.
A nyomozók elsősorban arra kíváncsiak, hogy volt elnök ténylegesen megpróbált-e információkhoz jutni Azizbert-en keresztül, és törvénytelen módon tudomást szerzett-e arról, hogy a rendőrség lehallgatja a telefonját. Ez utóbbi kérdés azért merült fel, mert a volt államfő Paul Bismuth álnéven tartott egy titkos mobiltelefont, és a kényes ügyekről azon beszélt az ügyvédjével.
A lehallgatások 2014. január 28. és február 11. között készültek. Az ügyészség annak az eljárásnak a keretében hallgatta le Sarkozy mobiltelefonjait, amely a Moammer Kadhafi néhai líbiai vezetőtől még a 2007-es elnökválasztási kampányhoz érkezett állítólagos támogatás kivizsgálására indult.
A márciusban a sajtóban is közzétett telefonbeszélgetések alapján indult egy újabb eljárás a volt elnök ellen február 26-án befolyással való üzérkedés és nyomozási titok megsértése miatt. A felvételeken Sarkozy és ügyvédje azokról a rendőrségi ügyekről beszél, amelyekben a volt államfő is érintett. Az ügyészségen jelenleg hat ilyen eljárás folyik.
A beszélgetésekben elsősorban a Bettencourt-ügyről esik szó, amelyben felmerült a gyanú, hogy a volt elnök visszaélt Liliane Bettencourt-nak, Európa leggazdagabb asszonyának, a L\'Oréal kozmetikai cégbirodalom örökösnőjének megrendült egészségi és pszichés állapotával, s meggyőzte őt, hogy törvénytelen módon támogassa elnökválasztási kampányát 2007-ben. Sarkozyt ki is hallgatták, vádat is emeltek ellene, majd utóbb bizonyíték hiányában ejtették a vádat, és jelenleg csak pártjának néhány tagja ellen folyik eljárás az ügyben.
Először fordult elő Franciaországban hogy őrizetbe vettek egy volt államfőt. Az ügy tovább nehezítheti Sarkozy esetleges politikai visszatérését a 2017-es elnökválasztás előtt, miközben jelenleg kollektív vezetésű pártja, a jobbközép Népi Mozgalom Uniója (UMP) a legutóbbi elnökválasztási kampány hamis számlázási ügyei miatt kirobban botrányt követően a szétesés szélére jutott.
Bekérették a külügyminisztériumba pénteken a bukaresti orosz nagykövetet, miután az ukrán célpontok ellen november 10-én indított támadás során egy orosz drón behatolt Románia légterébe.
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
szóljon hozzá!