RMPSZ: lehetetlen helyzetbe kerülnek a tanintézetek

RMPSZ: lehetetlen helyzetbe kerülnek a tanintézetek

Fotó: Lukácsi Lehel

Állásfoglalásban figyelmeztet a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) országos elnöksége a tanügyi munkahelyek újabb csökkentésének veszélyeire.

Székelyhon

2015. augusztus 31., 22:362015. augusztus 31., 22:36

„A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének országos elnöksége aggodalmát fejezi ki az elmúlt időszakban kiújult, a tanügyi alkalmazottakat érintő újabb nagymértékű leépítéshullám miatt. Aggodalmaink előzményét az elmúlt tanév során is véghezvitt álláscsökkentés, illetve a tanév közben érvényesített, számos tanintézményünket érintő igazgatóhelyettesi funkció megvonása jelenti” – mutatnak rá a szervezet közleményében.

Ebben kifejtik, a testület határozott véleménye, hogy a rendszertelen, az országos gyereklétszám-átlagot egyedüli szempontként felállító, a felelős közoktatás-politikai gondolkodás legalapvetőbb feltételeit sem teljesítő intézkedéssorozatok fokozatosan ellehetetlenítik tanintézményeink működését, veszélybe sodorják diákjaink, pedagógusaink biztonságát.

„A romániai magyar közoktatási rendszer legnagyobb részét meghatározó magyar többségű megyékben az elmúlt hónapokban közel ötszáz tanügyi munkahely csökkentését irányozta elő a szaktárca, amely indokolatlan, sőt, legtöbb érintett tanintézmény esetében felelőtlen intézkedés” – véleményezik. Kifejtik, meglátásuk szerint teljes mértékben téves és felelőtlen megközelítés az egyes megyékben a tanügyi állások számait az országos gyereklétszám szerint meghatározni, hisz nem hasonlítható össze például egy Hargita megyéhez hasonló megye közoktatási helyzete egy dél-romániai megye iskolahálózatának sajátosságaival.

Az RMPSZ országos elnöksége leszögezi, álláspontjuk szerint a kisegítő- és a nem oktatói személyzet állásainak a számszerű megállapítását az érvényesített gyereklétszám (fejkvóta) szerinti szempontrendszeren túlmutató komplex normatíva kell meghatározza. Úgy gondolják, a „lehetetlenségek politikája” helyett a szaktárcának a felelősségteljes és a lehetőségek megteremtésének közoktatás-politikáját kellene elindítania. „Ennek szellemében minden jogi személyiségű tanintézménynek garantálni kell az egy igazgatóból és egy igazgatóhelyettesből álló operatív vezetőséget, illetve lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a tanintézmény szervezeti, szerkezeti, tevékenységi komplexitásától függően további igazgatóhelyettesi funkciók legyenek létrehozhatók” – írják az állásfoglalásban. Ugyanakkor kérik a szaktárca elöljáróit, hogy az álláscsökkentések helyett a közoktatás tartalmi reformjának (a tananyag csökkentésével járó tantervek, valamint a hozzájuk rendelt minőségi és időben kiadott tankönyvek, didaktikai segédanyagok stb.) megvalósítására összpontosítsanak, a tanfelügyelőségek munkatársait pedig arra bátorítják – és támogatásukat fejezik ki ehhez –, hogy a fenntarthatatlan és kivitelezhetetlen csökkentések felelősségét ne vállalják fel, és ésszerűsítési javaslataikat szakmai érvekkel alátámasztva hozzák a szaktárca tudomására.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 05., péntek

Nemzetközi hadgyakorlat kezdődik hétfőn a Dunán és a Fekete-tengeren

Nagyszabású nemzetközi hadgyakorlat kezdődik hétfőn a Fekete-tengeren, a Dunán és a Duna-deltában több mint 2200 katona részvételével – közölte pénteken a román védelmi minisztérium.

Nemzetközi hadgyakorlat kezdődik hétfőn a Dunán és a Fekete-tengeren
2024. április 05., péntek

Bulgária után Romániában drágult a legnagyobb mértékben a hús egy év alatt

Az Európai Unió országaiban átlagban 3,3 százalékkal került többe a hús idén februárban, mint egy évvel ezelőtt; a legnagyobb arányú árnövekedést Bulgáriában (8,2 százalék) és Romániában (7,7 százalék) jegyezték – közölte pénteken az Eurostat.

Bulgária után Romániában drágult a legnagyobb mértékben a hús egy év alatt
2024. április 04., csütörtök

Véglegesítette európai parlamenti jelöltlistáját az RMDSZ

A Szövetségi Állandó Tanács csütörtöki ülésén véglegesítette az RMDSZ az európai parlamenti választáson induló jelöltjeinek listáját – tájékoztat az RMDSZ sajtóirodája.

Véglegesítette európai parlamenti jelöltlistáját az RMDSZ
2024. április 03., szerda

További támogatásáról biztosította az Európai Tanács elnöke Romániát a teljes schengeni csatlakozás megvalósulásához

További támogatásáról biztosította Romániát a schengeni övezethez való teljes körű csatlakozás megvalósulásához Charles Michel, az Európai Tanács elnöke szerdai bukaresti látogatásán.

További támogatásáról biztosította az Európai Tanács elnöke Romániát a teljes schengeni csatlakozás megvalósulásához
2024. április 03., szerda

Kelemen Hunorral és Marcel Cioacuval is tárgyalt Orbán Viktor

Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, majd a magyar miniszterelnökkel és Marcel Ciolacu román miniszterelnökkel tárgyalt Kelemen Hunor szerdán Bukarestben – adja hírül az RMDSZ sajtóosztálya.

Kelemen Hunorral és Marcel Cioacuval is tárgyalt Orbán Viktor
2024. április 03., szerda

Iohannis nem lép vissza a NATO-főtitkári jelöltségtől

Klaus Iohannis szerdán kijelentette, hogy nem áll szándékában visszalépni a NATO-főtitkári jelöltségtől.

Iohannis nem lép vissza a NATO-főtitkári jelöltségtől
2024. április 03., szerda

Orbán Viktor Bukarestben tárgyal

Orbán Viktor miniszterelnök szerda délután Bukarestben megbeszélést folytat Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökével, majd a román miniszterelnökkel, végül uniós tagállami kormányfőkkel és az Európai Tanács elnökével.

Orbán Viktor Bukarestben tárgyal
Orbán Viktor Bukarestben tárgyal
2024. április 03., szerda

Orbán Viktor Bukarestben tárgyal

2024. április 03., szerda

Mérgezéses tünetekkel került kórházba egy temesvári gimnázium több diákja és pedagógusa

A Temes megyei katasztrófavédelmi felügyelőséget arról értesítette a megyei mentőszolgálat diszpécsere, hogy a sürgősségen tucatnál több diák jelentkezett közös, mérgezésre utaló tünetekkel kedd este. Szerdán újabb diákoknál jelentkeztek a tünetek.

Mérgezéses tünetekkel került kórházba egy temesvári gimnázium több diákja és pedagógusa
2024. április 03., szerda

Négy kiskorú támadt egy ötödikre, késsel is megsebezték az áldozatot

Négy ismeretlen kiskorú bántalmazta szerdán a fővárosi Iuliu Maniu szakközépiskola egyik tanulóját. Az elkövetők egyike szúró-vágó eszközzel támadt az áldozatra, aki a támadás következtében műtéti beavatkozásra szorul, de nincs életveszélyben.

Négy kiskorú támadt egy ötödikre, késsel is megsebezték az áldozatot
2024. április 03., szerda

Megjelentek a Szülőföldön magyarul program idei pályázati felhívásai

Megjelentek a Szülőföldön magyarul program idei pályázati felhívásai, szerdától május 3-ig várják a jelentkezéseket kizárólag elektronikusan, az újonnan létrehozott mipont.hu oldalon.

Megjelentek a Szülőföldön magyarul program idei pályázati felhívásai
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!