Strasbourgban az autonómiaügy

Két sikertelen nekifutás után kedden napirendre kerülhet a székelyföldi önkormányzatok autonómia-határozatainak ügye az Európa Tanács keretében működő Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa strasbourgi ülésén. A dokumentum szerint több székelyföldi önkormányzat kinyilvánítja, hogy a Székelyföld nevű, különálló közigazgatási egységbe akar tartozni. Munkatársunk a helyszínen követi a fejleményeket.

Szucher Ervin

2015. március 24., 10:452015. március 24., 10:45

Mint ismeretes, a testület monitoring bizottsága már többször elhalasztotta annak a dokumentumnak a vizsgálatát, amelyben több székelyföldi önkormányzat kinyilvánítja, hogy a Székelyföld nevű különálló közigazgatási egységbe akar tartozni. Tavaly júliusban, Chişinăuban a román delegáció vezetőjének, Ludmila Sfârloagănak sikerült megakadályoznia az ügy napirendre tűzését; az idei, februári lisszaboni ülésen viszont azért kellett elnapolni a vitát, mert a romániai delegációban nem volt magyar képviselő. Klárik Attila, a testület RMDSZ-es képviselője tagja ugyan a kongresszusnak, ám a monitoring bizottságnak nem, és mivel nem szavazhatott volna, nem utazott el a portugál fővárosba. Nem lehetett ott a Magyar Polgári Párt két polgármestere sem, akik 2014-ben, Chişinăuban lobbiztak az ügy érdekében. Makfalva polgármestere, Márton Zoltán az esemény előtt néhány nappal szenvedett halálos balesetet, Mezei János, Gyergyószentmiklós elöljárója az Országos Korrupciós Ügyészség vizsgálata miatt nem hagyhatta el a várost.

A negyvenhét tagállam helyi és regionális önkormányzatainak választott képviselői előtt a romániai magyarságot ma a testület tagja, Klárik Attila háromszéki önkormányzati testületi tag képviseli, de a plenáris ülésen jelen lesz póttagként Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester is. Ugyanakkor a Magyar Anna, a Csongrád megyei közgyűlés alelnöke által vezetett magyarországi delegáció támogatására is lehet számítani. Szintén itt van Strasbourgban és hatékony lobbimunkát igyekszik kifejteni a Magyar Polgári Párt három elöljárója is, élen Biró Zsolt pártelnökkel.

Az eseményt megelőzően az RMDSZ és az MPP vezetői közös levélben fordultak Jean-Claude Frécon kongresszuselnökhöz, Andreas Kiefer főtitkárhoz, valamint Philippe Receveurhez, a monitoring bizottság elnökéhez. Kelemen Hunor és Biró Zsolt két okból is az Európa Tanács segítségét igényli a romániai magyar közösség érdekében.

„Az egyik, hogy Románia egy nagyszabású közjogi átalakulás előtt áll, amelyben változni fog többek között az ország alkotmánya és közigazgatási rendszere, ez erőteljes hatást gyakorol az önkormányzatiság érvényesülésére általában is, és ezen változások alapvetően érintik közösségünk jogait. A másik ok, hogy Románia közvetlen szomszédságában, Ukrajnában olyan fegyveres konfliktus dúl, amelyben idegen erők beavatkozási ürügyként visszaélnek a nemzeti kisebbségek jogaira való hivatkozással. Mi nem szeretnénk, ha a romániai magyar közösség még megoldatlan problémái ürügyet szolgálnának Európai Unión kívüli erőknek arra, hogy etnikai feszültséget és instabilitást szíthassanak térségünkben. Mi azt szeretnénk, ha az Európa Tanács és az Európai Unió aktív támogatásával és a román politikai osztállyal való demokratikus és érdemi párbeszéd útján találnánk megoldást a romániai magyarság megoldásra váró ügyeiben” – olvasható a két erdélyi politikus által elküldött levélben.

Kelemen és Biró ugyanakkor arra kéri a monitoring bizottságot, hogy a testület a 2016 elején esedékes kihelyezett ülését tartsa Romániában, és legyenek Háromszék, illetve Sepsiszentgyörgy városának vendégei. A levélírók azt javasolják továbbá, hogy a romániai helyszíni ülést előkészítendő, 2015. november elsejéig az Európa Tanácsnak egy tényfeltáró bizottsága vizsgálja meg a közigazgatási szubszidiaritás elvének, valamint az önkormányzati jogoknak az érvényesülését a romániai magyar közösség körében – ide értve a települési és a megyei szintű önkormányzatokat is –, különös tekintettel a székelyföldi állapotokra.

A Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa a helyi demokrácia védelmezőjeként fogalmazza meg hivatását. Figyelemmel kíséri a helyi és regionális demokrácia fejlődését, szorgalmazza a nemzeti kormányok és helyi közösségek párbeszédét, valamint segíti a határokon átnyúló együttműködés helyi és regionális megvalósítását.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Donald Trump az ENSZ-közgyűlésén: vagy megállapodás születik Iránnal, vagy megsemmisítik

Vagy olyan megállapodás születik Iránnal, amely lehetővé teszi az ország újjáépítését, vagy „gyorsan megsemmisítem az Iráni Iszlám Köztársaságot” – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Donald Trump az ENSZ-közgyűlésén: vagy megállapodás születik Iránnal, vagy megsemmisítik
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Három sajtóorgánum pert indít Trump ellen, amiért kitiltották őket a Fehér Házból

Szövetségi szintű pert indít a Politico, a CNN és az MS NOW Donald Trump amerikai elnök és három tanácsadója ellen.

Három sajtóorgánum pert indít Trump ellen, amiért kitiltották őket a Fehér Házból
2026. szeptember 20., vasárnap

Máris találkozott Nicușor Dan António Guterresszel, az ENSZ főtitkárával

Nicușor Dan államfő vasárnap New Yorkban találkozott az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkárával, António Guterresszel.

Máris találkozott Nicușor Dan António Guterresszel, az ENSZ főtitkárával
2026. szeptember 19., szombat

Kárpáti Nyolcak (C8) néven új politikai és gazdasági kezdeményezés jött létre

A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.

Kárpáti Nyolcak (C8) néven új politikai és gazdasági kezdeményezés jött létre
Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Érzelmes dicséretet kapott Magyarország Ursula von der Leyentől

Az Európai Unió helyzetéről mondott évértékelő beszédet Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szerdán, az Európai Parlament plenáris ülésének keretében. Beszédében többek között Magyarországra is kitért.

Érzelmes dicséretet kapott Magyarország Ursula von der Leyentől
2026. szeptember 15., kedd

Megemelte a fizetéseket Leó pápa, ennyit kapnak most a vatikáni beosztásban dolgozók

XIV. Leó feloldotta az elődje, Ferenc pápa által a pandémia miatt bevezetett bérstoppot, és megemelte a Vatikánban dolgozó bíborosok és más egyháziak fizetését – jelentette a La Repubblica című olasz napilap kedden.

Megemelte a fizetéseket Leó pápa, ennyit kapnak most a vatikáni beosztásban dolgozók
2026. szeptember 07., hétfő

Nem engedi III. Károly király, hogy Harry és Meghan ismét a királyi család tagjaként dolgozzon

A brit uralkodó nem engedi, hogy fia és menye, Harry herceg és Meghan hercegnő visszatérjen a királyi család tagjaként korábban ellátott hivatalos munkájához.

Nem engedi III. Károly király, hogy Harry és Meghan ismét a királyi család tagjaként dolgozzon
Hirdetés
2026. szeptember 07., hétfő

Megtalált karikagyűrű alapján keresik a világháborúban elesett magyar katona hozzátartozóit

Egy Ipolytölgyesnél feltárt második világháborús katonasírban talált arany karikagyűrű alapján keresi az elesett katona hozzátartozóit a magyarországi HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum.

Megtalált karikagyűrű alapján keresik a világháborúban elesett magyar katona hozzátartozóit
2026. augusztus 30., vasárnap

Megvan az eredmény az izlandiak EU-csatlakozási szavazásáról

Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa föl a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval – derül ki a vasárnap hivatalosan közzétett végleges adatokból.

Megvan az eredmény az izlandiak EU-csatlakozási szavazásáról
2026. augusztus 29., szombat

Meghalt két román állampolgár egy svájci tűzesetben

Két román állampolgár is életét vesztette az augusztus 21-én a svájci Thusis városában történt tűzben – közölte pénteken a román külügyminisztérium.

Meghalt két román állampolgár egy svájci tűzesetben
Hirdetés